Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Limbacher Gábor: Vallási néprajz és népművészet

mányos világkép térhódításával a természetfeletti mintákat fölváltotta a természetes kauzalitás alapelve, mely azonban a paraszti műveltségben a közelmúltig sem vált meghatározóvá. E jellemző jegyek számára a katolikus egyház hitélete hagyott szabadabb érvényesülést, sőt liturgikus gyakorlatával jelentősrészt mintákat is nyújtott. Helyenkénti példáink - fogadalmak, karácsonyi asztal, Ádám-Éva bábos menyasszonyi kalács, tér- és ábrázolásszemlélet, szakrális névadási szokások - viszont arra utalnak, hogy a vázlatosan szemléltetett kultúra a vallásos képzetek és gyakorlat lényeges összetevőiben felekezetfölötti volt. Erre utalnak a halottkultuszhoz tartozó, jelentős népművészeti tárgycsoportot is alkotó sírjelek egyes példányai is. A paraszti barokk impozáns karancsvidéki, őrhalmi katolikus keresztjeire rákerültek az ég csillagai, olykor a sugárzó napkoronggal együtt. A mai Nógrád megye egyetlen református többségű településén, Diósjenőn egykor szintén faragtak kozmikus jeleket fejfára, de a legösszetettebb, a maga jelszerűségében elementáris ábrázolást a terényi evangélikus temetőből ismerjük. Egy csecsemőhalott fejfájára a mennyei világ asztrális teljességét vésték rá: sugárzó napot, holdat és csillagot ((MALONYAYD. 1922:316-323.; temető sírjelei a Palóc Múzeum állandó kiállításában). Az Oltáriszentségéhez hasonló szakrális-mágikus Úrvacsora-szemléletre már a korai gyűjtések szolgáltattak adatot. Kegyhelyek vonzása megyénkben evangélikusokat is érintett, és a katolikusok búcsújárásához sajátos mágikus szokás kapcsolódott az evangélikus Sámsonházán. Szandai búcsúsok tapasztalták, hogy a sámsonháziak mindig akkor tisztítják kútjaikat, amikor ők Szentkútra igyekezve, községükön haladnak át. Hogy „úgy follyon a víz a kútba, ahogy a búcsúsok mennek Szentkútra". Szent helyen - templomba lépve, katolikus útmenti feszületnél - evangélikusoknál is előfordul a keresztvetés és térdhajtás archaikus szokása. Amikor Simonyiné bárónő Szügyben, 1910-ben határbeli keresztet létesített, egyházi megáldásán az evangélikus falubeliek nagyszámban vettek részt (LENGYEL Á. 1991:237-238.; Üő.-LIMBACHER G. 1997:24-25.; Prímási Levéltár Esztergom Cat.25.144.sz.). E felekezetfölötti vonások egyben interetnikus jelenségeket is alkotnak, mivel Nógrád megye evangélikusai döntően szlovák eredetűek. A török uralom idején a protestantizmus igen elterjedt Nógrád megyében, részint mert a hódítók az új felekezeteket támogatták a katolikusok ellenében. A török idő elmúltával a váci egyházmegye területén megmaradt lakosság mintegy kétharmada protestáns volt. Míg Pest megyében jobbára a református felekezet, Nógrádban inkább a lutheranizmus terjedt el. Szirákon keletkezett az első lelkészség 1625-ben. A felekezeti megoszlás úgy stabilizálódott a mai Nógrád megye területén, hogy a települések nem egészen egyhatoda evangélikus két nagyobb tömbben, a Cserhát keleti és déli oldalán. A vallás társadalomszervező ereje nyilvánult meg a különféle helyi társulatok létrejöttében, melyeknek egyes alapításai - szobrok, képek, oltárok - és identifikációs tárgyi eszközeik például lobogóik - a népművészetkutatás látókörébe tartoznak. A katolikus egyház körül önkéntesen alakult társadalmi szervezetek alapvetően ájtatos, kegyeleti és közhasznú céllal jöttek létre, nagyrészt az egyház és a szerzetesrendek segítségével. Megyénkben a mátraszöllősi Szeplőtelen Fogantatásról és Szent Miklósról nevezett társulatokat ismerjük legrégebbieknek a 17. századból. Karancskeszi 18. századi Szentháromság társulata a budai jezsuiták vezetése alatt állott. 1782. és 1788. között II. József királyi rendeletei tiltották be a vallási társulatok működését, melyek majd csak a 19. században alakulhattak újjá. Dejtáron a község buzgóságát jelzi, hogy 1840-ben 120 tagot számlált a Szentolvasó társulat, és sajátos fejleményként 400 tagot az iskolamestertől alapított Önmegtagadó egyesület, valószínűleg a mértéktelen ivás ellen. A század utolsó harmadában a társulat - majd egyesület - alapítások egyre gyakoribbá váltak. A társadalom vallási szerveződéséhez megemlítjük a szerzetesrendek - főleg ferencesek - és a sokfelé megtelepült remeték szerepét. Utóbbiak korábbi századokból való jelenlétét a szent- 120 -