Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Limbacher Gábor: Vallási néprajz és népművészet

A hagyományos műveltség kozmikus összefüggéseinek jelentősége általánosabb értelemben is ismert a népi gyógyászattól a jeles napokig, élet és halál dolgában egyaránt, s ennek vizuális jeleit ház oromzatokon, útszéli fafeszületek és sírjelek faragásain egyaránt megtaláljuk (PINTÉR S. 1880:61-62.; LENGYELÁ.-LIMBACHERG. 1997:41-47.,120., 19-20. és 73. kép). A paraszti kultúrában nemcsak az élet művészi és nem művészi, vallásos és profán oldala fonódik össze, hanem az élő és tárgyi világ közötti határok is elmosódnak. 19. századi feljegyzés szerint, ha a fogfájós tátott száját a „Nap szemi"-nek mutatja, meggyógyul. Nógrád megyei palócok még századunkan is úgy vélték, hogy „a fogfájás beugrik a szájon" vagy eső előtt a nap előbb „borúba megy", stb. Múlt századi megfigyelés tanúsítja, hogy a palócok „hajdan /.../ szervetlen testeknek is erkölcsi erőt tulajdonítva, arra mintegy cselekvő erőt ruháztak". Nógrádban még a jelenkor mindennapi kommunikációjában is hamar megfigyelhetjük élő és tárgyi világ differenciálatlanságának nyelvi formuláit. E jellegzetesség sajátos vonását mutatják azok a megfigyelések, amelyek állatok, növények, tárgyak szakrális, mágikus szemléletét dokumentálják (PINTÉR S. 1880: 24-25.; FARKAS P. 1906: 20.; NYÁRY A. 1908:135.; 1915:41.; 1923/24:98.; LENGYEL Á.-LIMBACHER G. 1997:22-25.,128-131.). E látásmód kiterjed a vallási ábrázolásokra (LIMBACHER G. 1991..1993., 1994., 1995.;) és a szokásosan népművészetinek tartott tárgyak díszítményeire, jeleire is. Több kutató megállapítása szerint ácsolt ládákon, lőportartókon, többféle pásztorfaragáson, stb. a díszítőművészet első formaelemei körök, pontvonal, sakkminta, zeg-zug és hullámvonal, kereszt, stb. - egy részének varázserőt tulajdonítottak. Ilyen motívumok hiedelemhátterű rituális cselekményekben is szerepet kaptak, mint a körbe rajzolt kereszt, hol a metszési „középpontból ered a bűverő". A mágikus szemlélet folklórjelenségeket, például táncéletet is, alapvetően meghatározhatott. Hiába küzdött ellene az egyház még zsinati rendelkezésekben is a 17-18. század folyamán, mégis többfelé minden vasár és ünnepnapon táncmulatságot tartottak. Az ősagárdiakról szóló leírás szemléletesen indokolja ezt. Ok is „poharaztak, daloltak, táncra kerekedtek, nagyböjt idejét kivéve, mert szilvájuk lehullana, de a többi időben tartott tánctól nagyra nő a kender" (MAKOLDI S. 1979:24-25.; PALOTAYG. 1948:10.; PINTÉR S. 1880:65.; SCHRÄM F. 1968:685., 690., 699.). Kegyhelyek, történelmi helyek, -események, -személyek vagy a mindennapok folklórját kutatva kiderül, hogy a paraszti érzékelést jellemzően nemcsak a fizikai valóság empirikus volta, hanem a tradíció, kulturális beidegződések, kategóriák, toposzok határozzák meg. Ezért találkozhatunk például Szent László ugratásának történetével a Mátraverebély-szentkúti szakrális tájban nemcsak a központi kegyhelyre vonatkozóan, hanem helyi eredetmondaként a Karancs vidékén, Honton, Ordas-pusztán, a Heves megyei helységekről most nem is beszélve. A Mátra térségében ilyen látásmóddal eshetett meg valamilyen csodálatos dolog majd mindenkivel, többször is életében, és az 1880-as években ezért érzékenyíthette el egy őrhalmi gazdaember szívét a szentkúti kolostor kápolnájánál áldozók serege olyannyira, hogy e látványtól elragadtatásba esett. Hatására fölépítette a szentkúti kápolna hasonmását Orhalomban, saját birtokán. E kápolnaalapítás a jelzett kulturális látásmóddal összefüggésben utal az ismétlés, utánzás jelentőségére a népi kultúra s részeként a népművészet alakulásában, folytonosságában. Példánk egyúttal szemlélteti, hogy noha az ábrázolás a magyar népművészetben általában emblematikusnak vagyis nem közvetlen ábrázolásnak, hanem egy már rögződött vizuális ábrázolásforma utánzásának minősíthető, ez eleven, jelentősrészt misztikus vallásos mentalitáson alapul. A tradíció szerinti kulturális látásmód teszi lehetővé, hogy a szemmel már felismerhetetlenségig távolodott másolat mégis az eredeti jelentését hordozza. így például amikor Ábrahám és Izsák áldozati jelenetének sokadik, a felismerhetetlenségig romlott másolata egy jeles kutató olvasatában inkább afrikai táncosokat, mintsem bibliai alakokat ábrázol, népi -117-