Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kovács Anna: Élet – Sors – Művészet

63 évesen, 1968-ban kezdett festeni, s amint láttuk, írásai is zömében a 70-es évtizedben keletkeztek. 8 év alatt, 1976-ban bekövetkező betegségéig több száz képet festett, rajzolt, írt, alkotott. 1977. március 18-án halt meg Salgótarjánban. „Éles a sors és sebesre ver" Balázs János szerény, a szegénység kopott, egyszerű életútját járva különösen izgalmas sorsot töltött be, teljesített ki. A hely, ahol néhány év kivételével életét megélte a „mesélő, életetadó" hegyeivel körülölelt város, Salgótarján, s benne a Pécskő utcai cigánytelep, ahová sorsa vetette. A város a szeme előtt, szinte vele együtt válik felnőttkorúvá, nagyvárossá, növekszik az ő léptékéhez mérten tán fenyegetően, „gondosan tervezett, rendezett, kolosszussá." A Pécskő dombról letekintve a távolról szemlélődő előtt a múlt és a jelen, az épületek és az emberek kavargó képei mosódnak össze, és formálódik belőlük egységes egésszé a város világa. „Tavasz van. Ha kijövök kunyhómból s előre nézek, velem szemben magasodik, teljes mérnöki rendszerben épített lakótelep... A régi város pedig szűk volt, szorosan egymásba épített, alacsony utcáival... végzetként sújtotta, bontották a régi utca sorokat, építették az új, korszerű lakóépületeket. Nem ment az rázósan-zökkenő mentesen... mert ki az az egyszerű dolgozó, vagy kicsit nagyobb életnívója polgár, aki jó néven veszi, szerencsének, hogy megfosztják ősi otthonától, amelyben született s leküzdötte életidejét és megöregedett s akkor egyik napról a másikra menesztik egy másik lakóhelyre. .. hegy és dombháton kiirtott erdők helyén, régen művelt-szántott dűlőkben, lankákon tarkán tünedeznek a lakóházak... A gyors ütemben emelt beton építmények, toronyházak, bérkaszárnyák terjedelmes tömbjeiben... az ide vándorolt családok adják a lakólétszámnak többségét." Éjjel-nappal dolgozó, bányákban, gyárakban robotoló, rohanó, fáradt, kimerült, zajosan nyüzsgő, sokszor egymás szavát sem értő, /nyelvében és műveltségében vegyes/ embertömeg él itt. a szabályos épület kockák melyekben darazsakként, vagy termeszhangyák gyanánt a nyüzsgést alkotják Gomolygó füst, újszerű kopottság, amelyet itt-ott „üvegből öntött fényes cifra hal" vidít, díszít; szürkeség, beton házsorok „melyekben csendet emésztő zajjal tengődnek évezredek." - ez az a város, amelyik soha nem nevet. így látja föntről a hegyről, /vagy lentről, a szegénység mélyéről/, de az biztos, hogy a távolból a kívülálló. Mert az, idegen. Ahogy idegen test, egy másik világ a városban a cigánydomb is. A hely, ahová sorsa vetette. Rongyos putri tömeg horpadt dombhát hátán élő jelenség vagy ős-faji találmány? -99-