Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Horváth István: Szellemiség és magatartás (Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékezete Vahot Imre: Losonczi Phőnix c. könyvében)

XXII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1998 TÖRTÉNELEM GESCHICHTE Szellemiség és magatartás Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékezete Vahot Imre: Losonci Phönix с. könyvében Horváth István A segélyezés mint a közösségi cselekvés megnyilvánulása A XIX. század első évtizedeitől újra jelentkező és keletkező gazdasági és társadalmi bajok elsősorban az alacsonyabb sorban élőket sújtották, közülük kerültek ki a leszakadók, az elszegényedő csoportok. Az aszály okozta rossz termés, az időjárás szeszélyessége, a nagy járványok, a gyakorta visszatérő kolera a falun, mezővárosokban élő nem nemesi rétegek sorsába szólt bele elsősorban, és életüket a nyomorúságos nélkülözés irányába taszította. A jelenség a mindennapok életét gyakorta jellemezte Nógrádban is. Ezért aztán természetesnek kell tekintenünk, hogy a század harmincas éveitől a megyegyűlésen rendszeresen napirendre került az az igény, hogy az éhezők megsegélyezését az adományokból, a termékfeleslegekből összegyűjtött, és felállítandó gabona magtárak révén bonyolítsák le. Ebben az értelemben elmondható, hogy a karitativitás motívuma egybekapcsolva a termékfelesleg méltányosabb - vagyis a piaci ártól alacsonyabb - eladásával a közösségi gondok megoldásának ismert, ha nem is gyakori gyakorlata volt. A forradalom és szabadságharc időszakában a segélyezés motívuma is újabb színekkel gazdagodott. Széles körben ismertek azok az esetek, amikor szegény és gazdag, egyén, család vagy nagyobb közösség ajánlotta fel személyes tárgyait, arany, ezüst, készletét a szabadságharc katonáinak megsegítésére, ellátására. 1849. nyár végén Nógrád legnagyobb településén, Losoncon a fenti két irányú buzgalomra igen nagy igény mutatkozott. Amint az már ismeretes az előző dolgozatból, a visszavonuló cári orosz csapatok augusztus 8-án és 9-én felgyújtották, rabolva, fosztogatva feldúlták a várost, lakóit a pusztába kergetve magára hagyták. A korabeli viszonyok közepette is viszonylag gyorsan elterjedt a hír. A forradalmi és katonai események tragikus vége - hivatalosan - ugyan még nem érkezett, nem érkezhetett meg a megye székhelyére, Balassagyarmatra, de a vármegye élén állók munkájának lecsendesedése már jelezte az országos bajokat is. E tények döntő szerepe lehetett abban, hogy a megyei választmány 1849. augusztus 21-én Básthy Miklós főszolgabíró vezetésével tartott ülésen foglalkozott a Losoncon történtekkel. Chikán Gábor szolgabíró jelentésének meghallgatását követően az azonnali segítség mellett döntöttek. Szakáll Elek főjegyző által aláírt határozatuk azt rögzítette, hogy a megye valamennyi helyiségéből „minden házhelytől hetenként egy-egy kenyér ajándékoztassék. " A lakosságot önkéntes pénzadakozásra szólították fel, valamint szekeres és gyalog munkásokat rendeltek ki Losoncra. A döntés foganatja ugyan csekély volt, a nemes szándék azonban nyilvánvalóan kitűnt a megyei vezetés második vonalából kikerült testület állásfoglalásából. Volt viszont az írásban rögzített dokumentumban olyan fogalomhasználat amely más ok - elsősorban politikai felhangja - miatt volt figyelemre érdemes. A választmány tagjai úgy gondolták, hogy a „Losonci -119-