Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Vágvölgyiné Bene Orsolya: Repetzky Ferenc kormánybiztos, a seregszervező

Görgey gerillaellenes álláspontját tudomásul véve a megyei választmány január 8-án úgy döntött, hogy mivel „új fegyveres erőnek összevonása s kimozdítása nem eszközöltetvén, újabb kormányrendelet vételéig nemzetőrségnek mozgóvá tétele felfüggesztetik. A magukat felajánlott önkéntes mozgó csapatok pedig kimozdítás nélkül, jelenlegi alakulási állapotban tartandók".

(17) A katonai felszerelésekre nézve pedig úgy döntöttek, hogy „az állami költségen készült bakancsok, felszerelések, mindennemű fegyverek valamint azok is, amelyek egyes polgárok által a haza védelmére részint már felajánltattak, részint még felajánltatni fognak. A Görgey által megbízott Horváth János őrnagy kezéhez ingyen, lovak pedig amennyiben azok az önkéntes csapatok használatára polgárok által. . . adattak, becsárnak azonnali megfizetése mellett átadhassanak" S

m Mindezekből kitűnik, hogy Nógrádban január elején voltak részben vagy egészben megszervezett gyalogos és lovas gerillacsapatok, ám számuk nem lehetett jelentős. Ezt a feltételezésünket erősíti meg január 15-én Liedemann Lajos őrnagy azon jelentetése, amelyet a honvéd választmányi ülésen tett. Tudniillik gerillának „kellő számú egyének az önkéntes csapatokhoz nem ajánlkoztak".

{V>) A két ellentmondó tartalmú irat közül a valóságnak ez utóbbi felelhet meg. Vagyis január 7-én és 8-án még úgy tűnt, hogy a gerillaalakulatok szervezése komoly sikerrel járt, és ebben a hitben tettek ajánlatot Görgeynek. Egy hét múlva azonban már tudták, hogy nem kielégítő a jelentkezők száma. A gerillaháború Nógrád megyében 1849. első három hónapjára és az 1849. július utáni időszakra tevődik. Amikor Görgey csapatai január elején elhagyták a megyét, lemaradt huszárokból és honvédekből, népfelkelésre jelentkezőkből alakult gerillacsapatok - létszámukat pontosan nem ismerjük - az osztrákok utánpótlási vonalait támadták. így február 23-án a császári seregek hátában, Debercsénytől Szécsényig heves összecsapás bontakozott ki, valószínűleg a Gracza Antal és Záhony István vezette Hont megyei gerillák és a császári katonaság között. Ez a támadás összefüggésben állhatott a Rimaszombatban állomásozó osztrák csapatoknak a Guyon és Pillért által vezetett magyar csapatok előli, február 22-e táján Losonc, majd Pétervására felé történt visszahúzódásával. Egy névtelen visszaemlékezés - valószínűleg a Losonci Főnixben is leközöltek szerint Losonc környékén „március közepe táján, a császári hadak összevonása miatt, a Nógrádban maradt, de kisebb számra beszállott katonai erő nem volt képes fedezni a megye éjszaki részét, hevesi, gömöri, sőt pesti querillacsapatok kezdték mutatni magokat e vidéken, s fegyveres hatalommal a lefegyverzett lakosságon erőszakos hatalmat gyakoroltak, s ijesztgetések, fenyegetések által intimidálni kívánták az egyes közönségeket, hogy őket rendes systemajokban megakadályozzák, vagy abból erőszakosan kiszorították"S

20) Nógrádban az első nagyobb arányú nyílt megmozdulás a császári rendszerrel szemben 1849. március 15-én Losoncon volt. A Losoncot megszállva tartó Parrot dandárját Schlick Sajószentpéterre rendelte, hogy részt vegyen a kápolnai csatában. Damjanich március 5-i szolnoki diadala után Görgey Eger felé tört, és a császáriak megkezdték visszavonulásukat. Ekkor Losonc jóformán császári katonaság nélkül maradt. Ezt használták ki a Gömör megyében működő gerillák, mikor a védtelen városra törtek, letépték a fekete-sárga zászlókat és énekelve végigvonultak a városon. Ottlik János főszolgabíró nyomban megindította a vizsgálatot, a császári biztos pedig egy zászlóalj gyalogságot és egy lovas osztályt kért a város védelmére. A gerillák azonban gyorsabbak voltak, mert március 17-én mintegy 40 gerilla elfogta a főszolgabírót, és nemzetiszínű zászlókat tűztek ki az épületekre. Megfenyegették a városi tanács tagjait, hogyha még egyszer ki merik tenni az osztrák zászlót, életükkel fizetnek érte. Azokat a felszerelési tárgyakat, amelyeket a császári hadsereg számára készítettek, kocsikra -103-