Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)
Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Balogh Zoltán: Egy város a forradalomban – Losonc, 1849
tésként rekviráltak a városban. A város folytonos rettegésben élt a Losonc környékén portyázó gerillák és az orosz csapatok közötti összeütközések következményei miatt. (l0) Losonc feldúlása: 1849. aug. 8-10. 1849. augusztus 1-én reggel a besztercebányai úton a Grabbe tábornok Miskolc környéki táborába igyekvő gyógyult katonák mintegy száz fős orosz csapata vonult be szekereken Losoncra. A 10 tiszt a Sárkány vendéglőben, a legénység pedig a kenyérárus sátrakban kezdett el reggelizni. A közeli fürdőben táborozó mintegy 150 fős gerillaosztag követve a gerillákat a városban támadta meg a Losoncon átvonuló orosz katonaságot. A rajtaütés során a gerillák 3 tisztet és 3 közlegényt lelőttek, 7 tisztet pedig fogságba ejtettek, mire a legénység Rimaszombat felé elmenekült. A város végzetes pusztulását előidéző támadásról sem a város tekintélyes emberei, sem a lelkészek nem tudták lebeszélni a gerillákat, akiknek számtalan hely és alkalom kínálkozott volna még a támadásra Losonc területén kívül is. Grabbe tábornok augusztus 3-án értesült a táborába tartó különítmény elleni támadásról és szigorú büntetést helyezett kilátásba Losonc ellen. Grabbét a gesztelyi ütközet után, eredeti állomáshelyére az északi megyék és Galícia határának védelmére rendelték vissza, majd csatlakozott a Komáromot ostromzár alatt tartó osztrák seregekhez. A 30 ezres orosz büntető expedícióról és a város elpusztításáról érkezett hírek szinte állandó rettegésben tartották a losonciakat. A lakosság egy része állandó készenlétben várta a rettenetes had jövetelét, előjelzését, hogy még időben elhagyhassa a várost. Sokan bíztak azonban a város ártatlanságát bizonyító okiratban, amelyet a támadás során fogságba ejtett bizonyos Gallicin herceg állított ki. Mások pedig egyszerűen nem voltak abban az anyagi helyzetben, hogy kocsikat készen tartva elmeneküljenek a városból.' 1 !) Augusztus 7-én délelőtt azonban az orosz elővédnek a Losonctól alig 1 órányi távolságra levő Pincre érkezését és sebes előnyomulását jelentő hírek hatására kitört a pánik. Eszeveszett futkosás kezdődött, jajveszékelés, sírás közt kétségbeesetten menekült a lakosság a losonci erdő felé. A Losoncot elérő kozákokból álló orosz elővéd bekerítve a várost, üldözőbe vette a menekülőket, sokakat a mezőről kancsukával kényszerítettek vissza. Rövid idő múlva a városházán egy orosz őrnagy jelent meg Grabbe tábornok rendeletével, amely az augusztus eleji támadás megtorlásaként a következő sarcot vetette ki Losoncra: 24 óra alatt 100 db ökröt, 1000 kila zabot, 10.000-10.000 q szénát és szalmát, 4000 db kenyeret, 200 akó pálinkát, 500 akó bort, 4000 kila krumplit, 60-60 kila lencsét és babot, 100 q szalonnát, 10 q sajtot és 100 q dohányt kellett a táborba szállítani. A táborban lévő 200 tiszt számára rangjuknak megfelelő ebéd elkészítését valamint 20 akó bor, 5 akó szilvórium és 40 fehér kenyér azonnali kihozatalát rendelte el Grabbe, a pénzbüntetés összegét később határozta meg. Ha a város a követelést nem teljesíti, szabad rablást engedélyez 6 órai időtartamban, utána pedig felgyújtatja a várost. Losonc sorsa megpecséltetett: ezt a hatalmas mennyiséget talán még az egész vármegye sem tudta volna beszerezni 24 óra alatt, nem beszélve arról, hogy a néhány hete átvonult Görgey sereg és az őt üldöző orosz had szinte mindent felélt. Ennek ellenére a sarc egy részét előteremtette a város. Grabbe tábornok főhadiszállását Apátfalván a Prónay-kastélyban rendezte be, az orosz tábort a Losonc és Apátfalva között réteken állították fel. A parancsnok fogadására fehér zászló alatt indult küldöttség Apátfalvára, hogy igazolja a város ártatlanságát és kegyelmet kérjen számára. Az orosz táboron áthaladó küldöttség szitkok özönében súlyos megaláztatások között és az agyonlövetéssel fenyegetve érte el a főhadiszállást. A forradalmi kormány által kinevezett elmenekült városi hatóság helyébe választott helyettes elöljáróság azonban nem megfelelő összetétele miatt nem járulhatott Grabbe elébe. A kastély udvarán szuronyos gyalogosok vette körül a küldöttséget és a forró napra hajadonfőtt kiállított 50-60 éves öregeket folyton az -70-