Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Cs. Sebestyén Kálmán: Vármegye a forradalomban. (Feladatok, problémák a közigazgatás működtetésében 1848-ban)

sítást a testülettől, hogy a dolányi zselléreknek kihirdesse-e a törvényeket, nem sokkal később pedig Várady István esküdt kérdezi ugyanezt a curiális pusztákon lakókkal kapcsolatban. Míg az utóbbira egyértelmű igen a válasz, a dolányiak szolgáltatásairól előbb jelentést kértek, majd csak a közteherviselés nyilvánosságra hozását tartották célszerűnek. De feltették azt a kérdést is a választmánynak, miszerint: „vallon a Földes Uraságnak olly határokba, mellyekbe majorsága ugyan nincsen, de legeltetési joggal bír, úgy tovább ott, hol majorsága sem volt, de legeltetést sem gyakorolta, ezentúl élhet e' legeltetési joggal". A legeltetés mellett az erdőhasználatból adódott sok probléma, mivel ezek korábban közös használatú területek voltak. Arányaiban utóbbi majdnem megegyezett a szántóterület nagyságával, a legelők pedig annak negyedét tették ki.

(20) Egyszerűbb dolga volt a választmánynak az úrbérrel kapcsolatos panaszok ügyében. Az 1840-es évek eleje óta egyre gyakrabban kellett ilyen kérdésekben állást foglalnia a vármegyei közgyűlésnek. Pár nappal a márciusi események előtt, február 26-án Felsősápról érkezett egy levél, mely mutatja e kérdéskör lényegét. Ebben azt írta a panaszos, hogy „egész Jobbágy telkemet, - mellyet én s elődeim számtalan éveken át bírtunk és használtunk, - minden ok nélkül elfoglalta" a földesúr és másnak haszonbérbe adta. „Én többször alázattal kértem a földes uramat, hogy saját telkemet adná vissza", de ehelyett „folyó február hó 21-én a belső telkemen lévő lakásomat is a helybéli bírák által megbecsültette. " Pedig „én a telektől mai napig a reám vetett adót fizetem, s az Úrbéri munkát midőn a földes uram kívánja rendesen járom." Ezért „esedezem a Tettes Alispány Úrnak ... méltóztassék az Úrbéri Törvények értelmében a fentírt földes Uramtól saját telkemet elvétetni, nekem alulírottnak kezelésére vissza adatni. " hjellyes hatalmú választmány"-hoz intézett beadványok többsége a fentivel megegyezően valamilyen módon elveszett telek, vagy annak egy része visszaszerzéséhez kért segítséget. De egy nagysztraczini lakos például abban reménykedett, hogy a választmány határozata nyomán olyan belső telket kap, melyre házat tud építeni, mivel a jelenlegi egyik fele hegyoldal, a másik pedig „posványos". A kozárdiak az árendás ellen tettek panaszt, aki a falu közepén iskola építésére üresen hagyott térre „korcsma állást" akart építeni. Lőrinci lakosok pedig a „mészárosnak eladott házhelyek jelen körülmények között visszavételét megengedni kérik". Más oldalról viszont tárgyalták gróf Forgách Ottilia panaszát, mert több helyen az urasági erdőt, Uhorszkán pedig a korcsmáitatást sajátították ki a lakosok. Még lehetne folytatni azon panaszok, kérések sorát, melyek az új törvények következtében az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak, s családok megélhetése, egzisztenciális léte szempontjából sorsdöntőkké váltak. Az intézkedéseknek megvolt a maguk hagyományos hivatalos útja: az adott járás felelős megyei tisztségviselőjét utasították a kivizsgálásra jelentéstételi kötelezettség mellett, s ennek ismeretében döntést hoztak. Ezt vagy saját hatáskörben tették, s akkor a főszolgabíró felelőssége lett a végrehajtás, vagy az eljár bírósághoz utasították az ügyet. De hasonló eljárásban kellett részesíteni Berecz János horpácsi lakos beadványát, ki „Dedinszky Elek és Marich Károly kutyái által megmaratatását panaszolván elégtételért esedezik", vagy Szálai Pál felsőtiszovnyiki jegyző panaszát „a' helybéli lelkész általi többszöri bántalmai" miatt.

(21) Április első napjaiban megérkezett a korábbi feliratokra a Miniszteri Ideiglenes Bizottság válasza, mely nyugtázta a megye eddigi rendeléseit. Közölték, hogy sem fegyvert, sem katonát nem tudnak küldeni. (A minisztertanács majd csak április 20-án tárgyalja, hogy „az ország több helyein a közcsend és rend részint... megháboríttatott részint fenyegetve van, s ekkorig huszonhat megye kér katonaságot". Ekkor döntenek arról, hogy két ezred „magyar sorkatonaságnak az országba rögtöni behozatalát" kérik.) Egyébként - szólt a válasz - „a polgári szabadságra alapított társadalmi átalakulásnak biztosítékát nem annyira a katonai erőben, mint inkább a nemzeti őrseregben keresvén, annak hova előbbi alakítására felszólít". Azaz a vármegye vezetésének magának kell megoldania a rend fenntartását. Ezután erőteljesebben indult meg -54-