Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Tanulmányok - Közlemények - Kerényi Ferenc: Petőfi és Madách

XXII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1998 KÖZLEMÉNYEK MITTEILUNGEN Petőfi és Madách Kerényi Ferenc Ha e két nevet halljuk, egyrészt egy régi szúrós tekintetű, lobogó temperamentumú fiatalember, másrészt egy fáradt, idősebb férfi arcképe, a „sztregovai remete" ötlik elénk. Pedig tudva tudjuk, hogy Madách Imre is mindössze 41 évet és nyolc hónapot élt, és betegsége sem akadályozta meg abban, hogy részt vegyen kora szellemi és politikai mozgalmaiban, ideértve 1848/49 polgári forradalmát és nemzeti szabadságharcát is. Az életművükben megnyilvánuló szembeszökő eltérések, különbségek két eltérő alkatú és műfajirányultságú irodalmi tehetség lehetséges útjait példázzák a romantika korában. Ritkábban esik szó a közös vagy hasonlítható vonásokról világlátásukban. Azonban nemcsak a mindössze három hét különbséggel ünnepelhető születési dátum inspirál, és nem is csupán a kétségbevonhatatlan tény, hogy régi literatúránkból ez a két alkotó lett műveivel a világirodalom elidegeníthetetlen része. A különbségek túlhangsúlyozása az egy korszakban élt és tevékenykedett, kiemelkedő történelmi személyiségek esetében amúgyis afféle „magyar betegség"-nek tekinthető. Széchenyi István rajongói Kossuth Lajost mindmáig szájas prókátornak tekintik, Kossuth hívei Görgey Artúrt árulónak. Akik Madách intellektusára esküsznek, Arany Jánost Az ember tragédiája szövegrontásával vádolják, Petőfi meg egyenesen túl egyszerű a számukra. Áttekintésünk e legendárium ködét is oszlathatja. Az első kérdés óhatatlanul a külső kapcsolatra vonatkozik. Jelenlegi ismereteink szerint Petőfi és Madách nem találkoztak személyesen, bár egymásra vetített életútjuk mutat átfedő helyeket és időpontokat. A sztregovai könyvtár később felvett listáján szerepel Petőfi-kötet holott tudjuk, hogy a Versek 1842-1844 még 1844-ben, öccse jóvoltából, Madách Imre tulajdonába is jutott, és amikor 1864-ben a Tragédia drámaköltője lírai verseit kiadni szándékozott, azt - a Nagy Ivánnak írott, 1864. február 17-dikei levél tanúsága szerint - „Petőfi kiadásának formájában" képzelte el. Bizonyítva ezáltal, hogy alaposan forgatta az Összes költemények 1847. évi kiadását. 1844. december l-jén a Pesti Divatlapban, jelesül a beküldött anyagokra válaszoló szerkesztői üzenetekben a következő szöveg olvasható: „Timon költeményeiben sok szép gondolat villan meg, de egy sincs köztük, melly egészben kielégítő volna." A lapnál a beküldött versek elbírálása a segédszerkesztő (1844. július 1. és 1845. március 31. között Petőfi Sándor) feladata volt. Több indok szól amellett, hogy az üzenet címzettje viszont Madách Imre volt: a Pesti Hírlapnak küldött megyei tudósításokat 1844 júniusától Madách a Timon álnévvel jegyezte, és 1844 nyarán arról is van adatunk, hogy Falusi tilinkó címen versgyűjteményt állított össze, melyet jóbarátjának, Szontagh Pálnak küldött meg véleményezésre. Persze, mindez az adatok öncélú csoportosítása lenne csupán, ha az üzenet tartalma nem jellemezné igen találóan Madách Imre líráját... Elhangzott a két költő 175. születési évfordulójának évében, 1998. október 3-án, a csesztvei Madách-napon. -205-