Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Limbacher Gábor: A hazaszeretet, magyarságtudat szakrális motivációi a népi kultúrában

illeszkedik a hazaszeretet akkori felfogásához. Más példaként hivatkozunk Gunda Béla megállapítására, miszerint a MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya (...) tudatában van annak, hogy a római katolikus egyház és a protestáns egyházak sok évszázados tevékenysége a magyar művelődést, tudományt, magyarságunk kibontakozását, fennmaradását is szolgálta (GUNDA 1998. 13). E példák is mutatják, hogy a témaközelítés választott módja lényeges összefüggések megragadására vezethet, azonban nehezíti feladatunkat, hogy nincs olyan kitaposott ösvény, amelyen könnyű léptekkel haladhatnánk. Világos előttünk, hogy szükséges egy olyan fogalmi áttekintés, mellyel témánkat történelmi léptékben foghatjuk át, majd mentalitás- és eszmetörténeti vázlat révén látjuk célszerűnek a néprajzi adatok értelmezését, megértését. A haza fogalomnak - történetileg is - különféle jelentésrétegei alakultak ki. A ház - otthon, szülőföld - szülőfalu értelem mellett a középkor második felében a rendi fejlődéssel terjed el az országnak, államterületnek megfelelő jelentés - elsősorban a társadalom felső rétegénél. A„nemzet" fogalmának megjelölésére a Gesta-írók a populus, gens és natio kifejezéseket használták, az országlakók összességére vonatkozó értelemmel. Majd rendi alkotmányunk értelmében a magyar nemzet a nemesek és nemesi szabadalmakkal élők testületéből állott, az etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül. A parasztság viszont nem tartozott a feudalizmuskori nemzet, mint politikai közösség, kebelébe. Ezért és lokális életmódja következtében népünk mely fogalom korábban szintén nem tartalmazott etnikus jelentést, és a 18-19. századi romantika, nemzeti öntudatosodás előtt egyszerűen „embereket", „sokaságot" jelentett - elsősorban szülőföldjéhez kötődött, melyet a világ közepének tartott. (LENGYEL-LIMBACHER 1997. 120-130. MÁLYUSZ 1963., SZŰCS 1963., 1972., 1992. 160-164.) Élt azonban a magyar nemzetiség általános tudata, mely a nyelv, a származás és a múlt valamint a szokások közösségére épült - ha nem is a nemzetállamok időszakának intenzitásával és kizárólagosságával, hanem a politika területén kívül, mintegy természeti adottságként. Gondolunk itt a korábbi hungarus-tudat jelentőségére, a királysághoz és annak épp szakrális minőségéhez való kötődésére. Szent István király - aki, mint ismeretes, az egy nyelvű népességet még helytelenítette, azt gyengének tartotta - nemzete Szűz Mária oltalmába ajánlásakor ez szegény országot mind benne való urakkal és szegénnyel, bádoggal egyetemben értette. Ennek megfelelően a történeti Magyarország nem magyar ajkú parasztságának még 19-20. századi folklórjából is adatolható volt szent királyunk tisztelete, és a közös haza evidenciája. Például egy moldvai csángó közvetítéssel románra fordított énekben Szent István a világ minden népének királya lesz. О térítette meg őket, és ő szerzett valamennyinek országot. Egy bánsági román kolinda is István király szentségét említi. Egy gazdag változatokban ismert szlovák sőt a morvák körében is ismert történeti ének mint saját keresztény vezérüket említi: Tombolt а harc tombolt. /Szent István velünk volt (...) Magyar haza földjén I Vérviharos örvény: I Küzd a fény az árral: / Szlovák a pogánnyal (...) Vörös vér hömpölyög I Ezüstszín Dunánkba 1 Keresztények bárdja I Vagdos a pogányba. Az olyan nemzetközileg elterjedt folklórjelenség, mint a Kyffhauser-típushoz tartozó mondafajta, szintén a haza-, a nép- és királytisztelet közössége alapján kapott formát nemzetiségeink körében is. Ócsad (Osôadnica) trencsényi szlovák faluban az egyik környékbeli barlangban rejtező Szent István királyt és seregét várták vissza, hogy felszabadítsa a népet és országot, mely monda-típus a szlovénoknál Mátyás király alakjához kapcsolódott gazdag változatokban. Témánk szempontjából az is megjegyzendő, hogy e vándormonda alapgondolata önmagában is vallásos indíttatású, s ilyenként válik azután közös „nemzeti" karakterűvé, amennyiben közel áll a zsidó-keresztény kultúrkör messiásvárásához (SZŰCS 1972., BÁLINT 1977. II. 196-224. DOBOS 1980. 377-378. BÁN 1989. 54-56.). Korunk magától értetődő „természetes" rendje, hogy az emberiség nemzetekből áll. Társadalmi, kulturális, politikai értelemben olyan embercsoportokra oszlik, melyek identitása -132-