Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - K. Peák Ildikó: Ideológia, politika, művészet összefüggései Salgótarjánban (1950–1980)

1962-től megszaporodtak a köztéri alkotások a megyében és Salgótarjánban egyaránt. Ennek ellenére 1965-ig a város nem volt gazdag szobrokban, az igazi fellendülés e téren az évtized második felében következett be, köszönhetően a képzőművészeti beruházások tervszerűbbé tételének. 1965-1966-ra már olyan konkrét tervek készültek el, melyek figyelembe vették a helyi igényeket, a kiviteli lehetőségeket. Ezzel párhuzamosan erősödtek azok a tendenciák, melyek szerint a környezet esztétikussá tételét a város köztereivel, intézményeivel, szórakozó helyeivel kell kezdeni. A javaslatok szerint a köztereken elsősorban a kor „gazdagságát és örömeit" kifejező magas művészi színvonalú szobrokat kellett elhelyezni, mint például Tar István Tereferélők című szoborcsoportja (1966), a Megyeháza mögötti lakótelepen. Ezek mellett több, közvetlenül, vagy áttételesen ideologikus alkotást, illetve portrészobrot állítottak fel a városban a hatvanas évek második felében (közülük a már említett Partizán emlékmű mellett ki kell emelnünk Somogyi József 1967-ben felállított Felszabadulási emlékművét, Borsos Miklós 1968-ban készült Derkovits portréját és Varga Imre 1969-es Madách szobrát.) A köztéri alkotások létrehozásához kapcsoló konkrét feladatok ellátása, az anyagiak biztosítása, illetve egyes rendezvények szervezése, lebonyolítása - az MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának határozatai alapján - Salgótarján Város Tanácsa irányítása alá tartozott. Az egyes feladatok Salgótarján várospolitikai, illetve művelődéspolitikai terveinek keretein belül fogalmazódtak meg. A közvetlen ellenőrzés az ún. népművelési felügyeleten keresztül valósult meg. Ennek feladata a filmszínház és az 1959-ben létrejött múzeum tevékenységének ellenőrzése, valamint a művészeti élet - a képző- és iparművészet mellett ide tartozott a zene, a színjátszás, az irodalom is - terén megfelelő számú rendezvény biztosítása s ezek „eszmei" és művészi színvonalának figyelemmel kísérése volt. A kultúrcentrum határozat - természetesen - jelentős mértékben befolyásolta a város művészetpolitikáját. A várospolitikai, művelődéspolitikai tervekben hangsúlyos szerepet kapott a szocialista brigádok művelődése, „a szocialista életforma, a közösségi tudat, a szocialista erkölcs" kialakítása mellett a lakosság ízlésének formálása, az irodalmi, képzőművészeti, zenei ismeretek terjesztése. Bővült a kulturális rendezvényeknek otthont adó művelődési intézmények köre. 1966-67- ben adták át a József Attila Művelődési Központ, s a megyei könyvtár modern épületegyüttesét. Fontos lépés volt ez a város művelődési életében, hiszen a megelőző évtizedben sokáig nem rendelkezett Salgótarján központi, minden igényt kielégítő művelődési otthonnal, a különböző rendezvényeket, kiállításokat a régi ipartestületi székház - az ötvenes években Pártoktatók Háza - nagytermében bonyolították le. Az épület egy része csupán 1955 után vált városi művelődési házzá (hasonlóképpen az 1949-ben létrejött városi könyvtár szintén csak 1952-ben bővült megyei intézménnyé.) Az új művelődési otthonra alapozva rendezte meg 1968-ban a város az első Salgótarjáni Művészeti Hetet. E rendezvény segítségével kívánta a vezetés érzékeltetni Salgótarján kisugárzó hatását a megye szellemi életére. A gazdag, sokszínű, szinte valamennyi művészeti ágat felölelő programok ellenére ez a - évenként ismétlődő - rendezvény a hetvenes évek elején elhalt. A fentiek alapján is nyilvánvalónak tekinthetjük, hogy Salgótarján - és a megye - művészeti életének fejlődése a hatvanas években erősen központi irányítottságú volt. A képzőművészeti közélet formálódásában azonban továbbra is jelentős szerepet vállalt a megyei képzőművész munkacsoport, mely ekkor már a Magyar Képzőművészek Országos Szövetsége helyi szerveként tevékenykedett. A csoport titkára 1961-ben Czinke Ferenc lett. A szervezet évtizedünkben a megyében alkotó művészek összefogása mellett a képzőművészet fejlesztését, az esztétikai nevelést tekintette alapvető feladatának - természetesen a helyi párt-, állami és társadalmi szervezetekkel szoros kapcsolatban. Az esztétikai nevelés kérdéskörén belül kiemelt -76-