Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)
Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Szvircsek Ferenc: A szénbányászat és az urbanizáció kapcsolata Salgótarjánban
nem is méltányolt kincseket rejteget, de az akácoson túl, már nem halad a kocsi a sártól és az utcai por néha heteken át megkínozza a lakosságot."* 17 ) Látszólag Salgótarján veszített bányaváros jellegéből, és átmeneti „bányavárosi jellege után ipari várossá alakult át, amihez ugyancsak a szén segítette hozzá; de megmaradt egy nagy bányavidék közigazgatási, politikai, kereskedelmi és kulturális központjának" - írta Martiny Károly, jogosan. A közlekedési lehetőségek fejlődésével, amiben nagy része volt a bányavállalatnak, a mind távolabbi vidékeket összekötő bányavasutak és bányatelefon vonalak révén, központjává lett 18 község területén fekvő barnakőszén-medencének. Ha sorra vesszük a tényeket, megkapjuk a választ korábban feltett kérdésünkre: mit tett Salgótarjánért a barnakőszén? • Elsősorban egy kis faluból várost épített, melyben a bányászok utódai a szén kimerülése folytán ipari és egyéb pályákon helyezkedtek el. A bányavállalat által befizetett adók hozzájárultak a község, majd a város fejlesztéséhez, járási szintű hivatalok Salgótarjánba kerüléséhez. A kultúra területén a bányavállalat által fenntartott iskolák: elemi, iparostanonc iskola és óvoda emelhető ki. A bányavállalat nagy részt vállalt a salgótarjáni gimnázium 1923-as létrehozásában: épületet adott, melybe azután 1941-ben kereskedelmi iskola költözött, s a tanárok számára, telepén lakást biztosított. Munkásotthont létesített, ahol egyesületek, mozik, könyvtárak, olvasókörök működtek. 1866-ban bányatárspénztárt létesített, 1870-ben kórházat épített, mely az államosításkor új szárnnyal bővülve, 160 ágyas modern kórházként üzemelt. A város sportéletében meghatározó szerepet játszott a bányavállalat. 1920-ban létrejött a Salgótarjáni Bányatelepi Sport Egylet, 1925-ben labdarúgó pályát, klubházat, teniszpályát épített. Jelentős szerepe volt a villamosítás terén. 1912-től működött a vállalat vízválasztói villamos erőműve. Átvette 1929-ben a városi kis villamosművet és a város áramszolgáltatását bekapcsolta a bányahálózatba. Az erőmű mellett 1938-ban több vállalat bevonásával megépítette a Magyar Vasötvözetgyárat, az erőmű fő áramfogyasztóját. 1926-ban átvette a Salgótarjáni Palackgyárat, melyet modern Üveggyárrá fejlesztett. Sajátos helyi közlekedési formaként működtette a város lakossága számára is fontos közlekedési eszközét a „villamosvasutat". A keskeny nyomtávú iparvasút egyes városrészek közlekedését meggyorsította. 1871-72-ben épült meg a Salgótarján-zagyvái vasút 8 km hosszan. 1893-ban Inászóig hosszabbították meg. 1931-ben Salgótarján - Baglyasalja - Zagyvapálfalva közötti összeköttetés valósult meg. 1881-től Salgóbányára fogaskerekű keskeny nyomtávú iparvasút vezetett, melyet 1957-ben számoltak fel. 1941-ben a város alatt alagúttal kötötték össze a zagyvái rakodót a salgótarjáni fateleppel, a pálfalvai rakodóval. A 2 km hosszú, villamos vontatásra alkalmas alagút 1943-ban készült el. Használata 1969/70-ben szűnt meg. 1981-ben iszapolási eljárással betömedékelték egy részét, bejáratát befalazták. A szállítással kapcsolatos az 1911-ben elkészült somlyóbányai 200 m hosszúságú, 33 méter magas, 5 íves vasbetonhíd, a „viadukt". Megépülése után megkezdődött a völgy feltöltése, melynek során a völgyhíd feltöltődött, csak kis része emelkedik a feltöltés fölé. A szállítást megkönnyítő alagutak mára már beomlasztva, járhatatlanok a város területén. Ami még látható a városban: a központtal ellentétes irányban a vasútvonalon túl, a völgy nyugati szélén a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. tisztviselő és munkástelepe, valamint irányítási -33-
