Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)
Maga János Konferencia, Balassagyarmat - Bakó Ferenc: Egykori pályatársam, Manga János
2. A palóc néprajzi csoport jellemzőinek feltárása, sokszor annak igénye nélkül is, hogy ezek csoportképző erejét, funkcióját minősítse. 3. A magyar (palóc) és a szlovák népi kultúrák összefüggéseinek, párhuzamainak interetnikus vizsgálata azzal a céllal, hogy a műveltségbeli hasonlóságokon keresztül az egymás mellett élő népek rokonságát, barátságos kapcsolatait mutassa ki. 4. Feladatának tekintette a jelenkor tényeit megmagyarázni a történeti előzmények, a településtörténeti háttér segítségével. 5. És végül a kultúra jelenségeinek változásvizsgálata, tehát sorsuk figyelemmel kísérése a tradicionális formától a modern viszonyok között történt változásig, esetleg a teljes elhalás megállapításáig. Bár a díszítőművészet a Dunántúlra, az interetnikus kutatás pedig Délkelet-Magyarország felé csábította, nem fér kétség ahhoz, hogy Manga János működésének fő területe a Palócföld, tárgya pedig a palóc néprajzi csoport volt. Gyűjtőterületének ilyen jellegű meghatározásában, vagy az etnikai csoportnév használatában mégis óvatosságot árul el. Az 1960-as évek végén közölt tanulmányaiban szinte kerüli a „néprajzi csoport" megnevezést, ami azt a szkepticizmust, bizonytalanságot tükrözi, mely akkor szaktudományunkban uralkodott. Elfogadja Viski Károly véleményét a palócok lakta területek kiterjedéséről, tehát nyugati és keleti palócságot különböztet meg, Balassagyarmat határvonallal. О maga főként a nyugati palócokat kutatta és első vizsgálatait is itt végezte, a Zobor-vidéki magyarság körében. Manga tehát - abban az időben - ezt a nyugati területet is palócnak tekintette. Erről a zónáról megjegyzi, hogy itt bizonyos jelenségek nagyjából azonosnak mutatkoznak a keletiekkel, de a Zobor vidék népi műveltsége több kisebb tájhoz viszonyítva archaikusabb, mert kevésbé hatottak rá a fejlődő kapitalizmus erői. О Utolsó, a palóc népcsoportot átfogóan tárgyaló könyvében^ viszont a Zoboralját már nem tárgyalja. Ezekben a kérdésekben azért nem volt következetes, mert a tudományos közvélemény sem volt egységes. Viskire hivatkozva meg is említi, hogy az egész palóc néprajzi csoport műveltségének körülírása, jellemző vonásainak kijelölése a részletkutatások hiányában nem lehetséges. A feladat egy személyre túlméretezett volt, ezért ő sem vállalkozott rá. Első könyvében kutatása célját úgy határozza meg, hogy a menyhei és egyéb, környékbeli szokásokban kimutassa a sajátosan magyarnak látszó elemeket.* 3 ) Nincs szó tehát palóc jellegekről, bár a területet akkor palócnak tartja, csupán arról, hogy el tudja határolni az egymással szomszédos magyar és szlovák jelenségek egymástól eltérő vonásait. Rájön azonban arra, hogy a különbségek mellett nagyszámúak a megegyezések, hasonlóságok is, ezért kutatási céljai között ettől kezdve első helyen szerepel a magyar (palóc) és szlovák kölcsönhatás problematikája. Történeti stúdiumai nyomán alakul ki benne az a meggyőződés, hogy a nyugati palócság és a vele szorosan együtt élő szlovákság sok tekintetben közös kultúrát fejlesztett ki. Erre legjobb példa a pásztorok művészete, akik váltakozva szegődtek el magyarokhoz vagy szlovákokhoz, és az is előfordult, hogy magyar és szlovák anyanyelvű pásztor együtt őrizte a nyájat.< 4 > A két kultúra rokonságát a két nép sok évszázados együtt élése hozta létre és különösen az a török után kialakult helyzet, hogy az elpusztult magyar falvakba a földesurak szlovákokat telepítettek és így a magyar nyelvterületen belül szlovák szigetek keletkez-209-
