Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)
Maga János Konferencia, Balassagyarmat - Gyivicsán Anna: Manga János és a magyarországi szlovákok kultúrája
Manga János „A magyarországi szlovákok" című, részben összefoglalásra törekvő tanulmányában (7 > elsőként próbálta felvázolni a hazai szlovák kultúra táji tagolódását, mégpedig olyképpen, hogy az egymástól földrajzilag is viszonylag távoleső egyes nyelvszigetek, kisebb tájak hagyományos kultúrájának egy-egy legjellegzetesebb, csak rá jellemző elemét, legelterjedtebb műfaját, szokását próbálta meghatározni. A szellemi kultúra mellett több táj vagy település társadalomnéprajzi (pl. család) vagy tárgyi kultúrájának vonatkozásait (pl.népi építkezés) is érintette. Ezek a részek azonban - a szellemi kultúra mélyelemzésével szemben - inkább leíró jellegűek. Az említett tanulmányban a szerző fő kutatási területei alapján építette fel rendszerét, amelyben Nógrád és Pest megyei, illetve a dél-alföldi és a Pilis-hegységi szlovák települések kultúrája kapott helyet, vagyis azok a tájak, ahol a szerző legtöbbet járt, leginkább ismert s ahonnan gyűjtött anyagának zöme származik. Ebből a rendszerből több szlovák nyelvsziget kimaradt. Ezek közé tartozik pl. Nyíregyháza, a mátrai és a zempléni, illetve a bakonyi szlovák települések. Manga János Nógrád megyét, mint a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója ismerte meg példás alapossággal, s gazdagította szlovák tárgyakkal és folklórral is a múzeumi gyűjteményt. Az egyes Pest környéki „alföldi" szlovák falvakba, illetve Dunántúlra a pilisi szlovákok közé a Nógrád megyében lejegyzett török motívumú balladák vezették el. E balladagyűjtés során Pilisben a legenda-balladák, s népi vallásosság gazdag világa tárult fel előtte.< 8 > A pilisitől eltérő, azonban a nógrádi szlovákok kultúrájához közel álló délalföldi szlovákok kultúrájával Manga akkor ismerkedett meg, amikor 1955-ben Balassa Iván megbízásából szervezte meg Tótkomlósra a szlovák és a magyar néprajzkutatók első közös kutatását. A szervezés mellett Manga a kutatás egyik résztvevője is volt.< 9) A pilisi és a délalföldi tájnak az összevetéséből ismerte fel előtte a két táj egyes hasonlóságait, de kultúrájuk nagyobbrészt merően más vonásait is, a változások eltérő folyamatát, s másmás szlovák táji kapcsolódásukat. Mangának talán legértékesebb - s az említett magyarországi szlovákokról szóló tanulmányában kevésbé hangsúlyozott - felismerése a két tájról az volt, hogy a délalföldi szlovákok a nógrádi-honti táj kultúráját hozták magukkal, a dunántúli pilisi települések lakossága Szlovákia nyugati tájairól származik, de több kulturális elemmel, jelenséggel a dél-morvaországi népi kultúrával mutatnak rokonságot. Manga Jánosnak, de másoknak kutatásai, gyűjtései, azt is bizonyították, hogy ez a régió a magyarországi nyelvszigetek között a legtovább őrizte, s néhol még napjainkban is őrzi népi kultúrája legrégebbi rétegeit.< l0 > Ez részben valamennyi dunántúli szlovák településre vonatkozik, melyek lakossága Nyugat-Szlovákia valamelyik tájáról származik. Ezekhez a településekhez tartozik például az evangélikus Bakonycsernye és Oroszlány, vagy a katolikus Jásd, és Szápár, illetve a főváros közelében fekvő Sóskút és Tárnok. A hazai tradicionális szlovák kultúra és a dél-morvaországi népi kultúra kapcsolatát három, saját kutatásaim során a közelmúltban vagy napjainkban feltárt példák alapján mutatom be; ezzel is tisztelegve Manga János emléke előtt. 1. Az 1990-es évek elején egyik tanítványom, Pilisszentkereszten a következő szöveget jegyezte le: -173-
