Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: „Literator vagy dilettant” Szentmiklóssy Alajos 1793–1849

epigrammai nemben Kazinczyt lenni mutattuk. Azonban, úgy látszik, hogy б - vagy környületi nem engedvén, vagy önkényt - elmulatta keblének ezen égi szikráját stúdium által kitisztult lobogasra hozni. Következett legyen a dolog akár melly okból, az tagadhatatlan, hogy Szentmiklóssy - bár egyike a jobbaknak - mint dalaiban, mind epigrammáiban hasonlatlanul kevesebbet ada mind ekkoráig nemzetének, mint tőle várni lehetett volna. Ha czél és hely szűke engednék, bővebben lehetne a mondott észrevételt kifejlesztenünk..." mondja Bajza, ám írásának keretei csak azt tették lehetővé, hogy az epigrammaírót mutassa be. E tekintetben sem teljes egészében elmarasztaló a véleménye. Két kritikus megjegyzése volt. Egyik amit a stúdiumok hiányáról, másik amit epigrammai nyelvéről mondott. Különben pedig, zárja ismertetését, „A mi ízlését illeti, néki a természettől egy szerencsés tapintása van a szépben, melly nem enged alacsonyságokra süllyedni. Egy soha eléggé nem becsülhető sajátság."" Szentmiklóssy, azaz Szerényi Czáfolás és igazítás címen tette közzé reflexióit Bajza tanulmányára, írása valójában egy Kazinczyhoz írt tizen egy néhány mondatos levéltöredék közlése, aki valósággal „elborzadt", mikor közölve látta. Két változata jelent meg, az első a Tudományos Gyűjteményben, az utóbbi a Felső-Magyarországi Minervában, közvetlenül utána Bajza válaszával. Szerényi tárgyi észrevételei Bajza kifogásaira, különösebben további vitára nem serkentők, még azzal a megjegyzésével sem, hogy Bajza „nagy recensensi fontossággal, s sanyarúsággal rostálgat". Sértő, vitára ingerlő volt viszont írása utolsó mondata, mely az első változatban így hangzott: „Ez mutatja, hogy Bajza még felette távol van példányától, Kölcseytől", s a második a továbbival módosult és egészült ki: „Ez mutatja, hogy Bajza még nem éredett egészen-meg, s felette távol van példánytól, Kölcseytől; egyszersmind azon reflexióra is vezet: hogy Kicsinységünk sohasem tűnik úgy elő, mint midőn nagyot játszani akarunk"." Szerényi Bajza egyéniségét, eredeti gondolkodását, szakmai felkészültségét kérdőjelezte meg, így nem lehetett kérdéses, hogy válasz születik. Nem is a tény, inkább a válasz milyensége, a hangvétele az, ami meglepő. Bajza ítéletet mond a rendkívül kifejező „Szükséges felelet egy hívatlannak szükségtelen észrevételeire" címmel, és a másodközlést ő is kiegészíti; egy Kazinczy epigrammát választ mottóul: „Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés."

32 Bajza válaszában most is követte teóriái jól bevált módszerét, gondolatait egy nagyobb összefüggésrendszerbe helyezve fejtette ki. A korabeli irodalmi kritikai állapotok jellemzésével kezdte, azzal, hogy az írók többsége nem is értheti meg a teoritikusok véleményét, csak gáncsoskodásnak érezheti a kritikát, hisz ahhoz „stúdium által művelt ítélet kell, poétáinknak pedig legnagyobb része tanulgatni sem igen szeret, ámbár ők azok, akik a tudós czím után sóvárganak", Szentmiklóssy pedig eddig egyenesen olvasni sem tanult meg. Bajza válaszának egész stílusa ilyen, megsemmisítő kritikát mond Szerényiről, s nemcsak az epigrammaíróról, de az alkotóról is, kiutasítva őt, mint „hívatlant", „zagyva fecsegőt" az irodalomból. „Recensensi vaspálcájával" alaposan elnáspágolja a tanulatlant, műveletlent, aki iránt egyébként csak szánakozást érez. Bajza a legmodernebb, korszerű értékelése szerint, a hivatásos szakember és a nemesi dilettáns póluspárjára feszítette fel vitájuk egész menetét, magát teoretikusként meghatározva, ellenfelét „Jámbor úri emberként", „jó úrként", „haragra gerjedt úriemberként" emlegetve. „Szerényi alakjába bújt Szentmiklóssy pedig, ez a különben jámbor úri ember, kinek eddigleni recensenseink csak complimenteket osztogattak és saját kárára elkényeztették, nem volt elég erős megbírni reflexióm súlyát..." Valószínű, hogy nem erről volt szó. Sőt inkább Szentmiklóssy nem vette túlzottan komolyan Bajzát, nem gondolva veszélyes ellenfélnek, s az irodalomban betöltött, vélt szerepe alapján azt hitte, csak ő kerülhet ki győztesen a vitából. Nem így történt, sőt erre az írására már nyíltan felelni sem mert. Válaszát egy kis kötetbe rejtve adta ki: Bökversek, s Eszmék a magyar szín s szellem védelmének ügyében egy magyar művész tévedései, s alaptalan gúnyai ellen Honvárytól. A hosszadalmas cím pontosan fedi a kötet tartalmát, benne epigrammákat s hozzájuk kapcsolódó nézeteit, teóriáit adta közre, egy adott témáról, s egy rejtező de mégis nyilvánvaló célzattal - azaz védekezésül Bajza vádjaira. Kazinczy „csuda czímű könyvnek" nevezte ezt a mindössze 50 oldalnyi kis kötetet. 87