Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: „Literator vagy dilettant” Szentmiklóssy Alajos 1793–1849

XX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1995 IRODALOMTÖRTÉNET LITERATURGESCHICHTE „Literátor vagy dilettant" Szentmiklossy Alajos (1793-1849) Kovács Anna „De ki tilthatja meg, hogy a szerző ne írjon... A szerző, akárki mit mondjon, valóságos genie, s hogy genie ő arról nem tehet. A tündér istenség keblében él, mozog, hánykolódik, tombol, mint szilaj mén: tüzének nyílást kell adni, különben megemésztené önmagát... Akarja, nem akarja tehát, a szerzőnek írnia kell... Kinek mi gondja mit ír, és hogyan? О nem nekünk, hanem génieknek ír... Géniek szoktak és tudnak olly dolgokat írni, mellyet sem más, sem magok nem értenek. Azok a szegény theoreticusok! Azok az élhetetlen recensiók firkálói! Ők akadozni, gáncsolódni tudnak, de teremtsenek hát... Theóriát alkotni, recensiókat irkálni könnyű, de teremteni nehéz. Üdvez légy tehát, teremtő genie! hatalmas ész, ki a ragyogó szépségű konyhát feltaláltad, hogy benne egy fazék bökverset s eszmét főzhess, emészteniök, és rágniok a magadhoz hasonló génieknek. Neved élni fog és csudáltatni a veled rokon csuda-elméktől. Üdvez légy!" - így fejezte be Bajza József a reformkor kiemelkedő jelentőségű irodalomszervezője, meghatározó teoretikusa, kritikusa egyik 183l-es recenzióját a Kritikai Lapok hasábjain. Bajza indulatos bírálatának tárgya egy vékony kis kötet volt. Címe: Bökversek. Kiadták Pesten, 1830-ban, Füskuti Landerer Lajosnál. Honváry a kötet szerzője, a személy, akire a gúnyos hang, a megsemmisítő kritika irányult Szentmiklossy Alajos, nógrádi birtokos, ügyvéd, költő. Nevét elsősorban Bajzával kapcsolatban őrizte meg irodalomtörténetírásunk, irodalmi hagyományaink között megfeledkeztünk róla, értékeink közül kiszorult. Munkái, levelei nehezen hozzáférhetők, s mert terjedelmi okok miatt nincs módunk teljes szövegközlésekre, ezért hosszabban idézünk tőle. Szentmiklossy korának közismert és elismert írója, Nógrádnak országos hírű költője, és irodalmi vezéregyénisége volt. Arról a Szentmiklóssyról van szó, akiről a kor irodalmi vezéregyénisége, Kazinczy úgy nyilatkozott, hogy „Szemere és Szentmiklossy az a két írónk, akikre irigykednem lehetne és kellene, ha valakire irigykedhetnem", hozzá irányította útmutatásért a Kazáron élő Homérosz fordítót, Szabó Istvánt. Ő az, akit Berzsenyi Dániel „mézajkú Aloyzunk"-nak nevezett és akihez kortársai tisztelgő, dicsőítő költeményeket küldtek. A korabeli irodalmi életben elfoglalt helye és valós szerepe, tényleges értéke közötti ellentmondás ösztönző erővel hatott, hogy Szentmiklossy pályáját, munkásságát szerep és személyiség összefüggésében vizsgáljuk meg, áttekintésünkkel a korabeli irodalmi élet jellemzéséhez kívánunk adalékokat szolgáltatni. A literátor vagy dilettáns - pályája alapkérdése volt, melyre választ keresve kitapintható az a folyamat, amelyben a 19. század első évtizedeiben egy új írószerep kialakulása, kikristályosodása végbement. Meggyőződésünk, hogy Szentmiklossy Alajos arra kiváló példa, arra szolgál tanulságul, hogy a 19. század kor és sorsfordító történelmi, társadalmi és irodalmi változásait a személyiség - gyakran tragikus - válságtünetei kísérték." 79