Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Történelem - Cs. Sebestyén Kálmán: Arcképvázlat a naplóíróról

szükséges lépések megtételére. A tervek valóra válásának reményét fokozta, hogy 1909 januárjában a „polgárság képviselőjét" választották meg községi bírónak. A Salgótarján és Vidéke „Új korszak"-nak minősíti ez eredményt, s kommentárjában megjegyzi: „Újonnan választott községi elöljáróságunk és elsősorban új bíránk Tóth Gyula, azt lehet mondani predesztinálva van az itteni bírói székre. Önálló, vagyonilag független és a község javát szívén viselő férfi, aki semmiféle kegyekért a község érdekeit fel nem áldozza." Az öröm és bizakodás nem volt osztatlan. Olyan hangok is hallatszottak, hogy az új bírót a „vasgyár vezetősége" munkásainak kirendelésével segítette erre a posztra. Ennek ellenére rövid ideig úgy nézett ki, hogy az elképzeléseknek gyakorlati eredménye is lesz. Befejeződött az elemi iskolák államosítása, rendeződött a polgári iskola elhelyezése, új erőre kapott a Főtéri vasúti megálló létesítésének gondolata, tervek születtek a Pécskő patak és az Iskola utca szabályozására, valamint a vásártér rendezésére stb. 1910. április 25-én azonban Tóth Gyula bejelentette a főszolgabírónak, hogy állásáról lemond. Döntésének hátterében látszólag különböző, mégis egymást erősítő két dolog volt. Alapvetően az országos politikai változásokkal párhuzamosan a vármegyében és helyi szinten is felélénkült az egykori szabadelvűek tevékenysége. Természetes, hogy nem jó szemmel nézték a község élén álló függetlenségi pártállású bírót, aki bevallottan is a polgárság érdekében tevékenykedett. A támadást azonban más fronton, egy telekügy kapcsán indították meg. Azt vetették a szemére, hogy a vásártér melletti kertjét úgy kerítette be, hogy a községi közterületből 60-80 négyszögölt elvett. A vitában Tóth Gyula arra hivatkozott, hogy „a bekerítés a katasteri térképnek megfelelő, azonban a telekkönyvi térképpel nem egyezik", ugyanakkor kijelentette, „hogyha a község beigazolja e területre vonatkozó tulajdonjogát, minden további eljárás nélkül hajlandó azt a községnek visszabocsájtani". Politikai indíttatású mellékízét erősíti az ügynek, hogy 1915 közepén újra a képviselőtestület elé került új kerítés készítése kapcsán. A vádak és védekezés az 1910-es forgatókönyvet követték. A képviselőtestület határozata végül úgy szólt, hogy az elöljáróság „bíróság előtt is védje meg a község érdekeit". A pernek azonban nincs nyoma. (1924-ben ezen a területen épült fel a bányakapitányság.) A lemondás bejelentésére a képviselőtestület nevében Dr. Pollacsek Ármin válaszolt: „érthetetlennek tartja a lemondást, mivel Tóth Gyula úgy a polgárság, mint a képviselőtestület osztatlan bizalmát és rokonszenvét bírja, s ilyen körülmények között akkor a midőn épen az általa felszínre dobott s a megvalósulás stádiuma felé közeledő nagy fontosságú kérdések vannak napirenden, a bírói szék elhagyását nem csak szerencsétlennek, de egyenesen károsnak tartja a községre nézve. Ezért indítványozza: kérje fel a közgyűlés Tóth Gyulát lemondásának visszavonására". Ekkor még a képviselőtestületnek sikerült meggyőzni, hogy helyén maradjon, két hónap múlva azonban már nem állt újra kötélnek és véglegesítette elhatározását. A képviselőtestület ezt tudomásul vette, de Balhauser István javaslatára úgy döntött, hogy „Tóth Gyula bírónak rövid másfél évi működése alatt tanúsított közszolgálati érdemei elismertessenek s azok jegyzőkönyvileg megörökítessenek". Bár a község vezetéséből kikerült, de szerepe nem csökkent a közéletben. A Polgári Kör elnökeként tovább folytatta tevékenységét annak feloszlatásáig. 1912-től újra beválasztják a képviselőtestületbe, ugyanakkor más terep is nyílik számára a Salgótarján és Vidéke felelős szerkesztői posztjának átvételével. Nem sokkal később egy támadásra válaszolva megjegyzi: „tisztességes ember vagyok és elvem az, hogy a nem tisztességes embereket minden téren üldözzem és épen ezért lettem kereskedő létemre lapszerkesztő, hogy a gyomot annál jobban és gyökerestül írthassam". Ez a törekvés határozza meg a lap szellemiségét mindvégig. A lap utolsó ismert száma 1914. július 30-án jelent meg, azonban egy közleményében arról értesülhetünk, hogy a „kiadó f. évi október hó 1-től a Főutcán, a községháza mellett levő Tóth-féle házban az emeleti lakás"-ba költözik. A felelős szerkesztő „Őrszem" aláírással többször beszámol a képviselőtestületi ülésekről, melyek aktív résztvevője. Több bizottságnak tagja, 1914 decemberében pedig az állami elemi iskola gondnokságába is beválasztják. A már fentebb említett 1915 közepi támadást azzal idézte föl, hogy a községi tisztviselők drágasági pótlékának megkérdőjelezése mellett az új szabályrendeletet is visszautasíttota. A község irányítását és az elöljáróság tevékenységét meghatározó előírásokat szerinte a városi szint felé kell közelíteni, s nem az adott helyzetet konzerválni. Az elutasításnak részben alapot adott az, hogy az adott változatott nem hagyta jóvá a vármegyei Törvényhatósági Bizottság, részben pedig az az erkölcsi tőke, hogy 50