Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Történelem - Horváth István: Ócsai Balogh Péter

rencsés, önként vállalt, de hosszan tartó utazás után, amikor édes családját és családi szentélyét újra megpillantja. A közeli Nógrád vármegyében (melyet tisztelettel említek) születtem, s bármit is látok itt, tudom, hogy szülőföldemen is így van, ugyanazok a szokások, ugyanaz az életérzés, a legnemesebb vér ősi családfáin kihajtó nemes nemzetségek, a híres ősöktől származó és a mieinkkel szükségszerűen szo­ros kapcsolatban lévő családok, végül a tevékenységünkből eredő örök kapcsolat az adófizetőkkel és a kölcsönös terhek könnyítésére létrejött kapocs, valamint a szívem és az érzéseim sem tanácsolnak mást, minthogy a megyémbeliekhez, nemzetségembeliekhez, az enyéimhez jöjjek vagy térjek vissza. Ezekhez járul még az atyai szeretet szent köteléke, mivel egyszülött lányomat és társamat adtam egy idevaló igen nemes férfiúnak, hogy én magam is örömmel érzem és szívesen vallom: a gyerekekben, az utódokban én is idevaló vagyok. Ezek, a vármegyei karokhoz fűződő gyöngéd kapcsolataim, úgy tűnik, elsőben is azt követelik tőlem, hogy bizodalmamat és erőfeszítéseimet ezen vármegye boldogulásának előmozdítására kell fordítanom, mely törekvéseimet esküvéssel már fel is ajánlottam a nemes karoknak, így a becsülettől vezérelve az alábbiakban fogom lelkemet és tetteim mibenlétét őszintén feltárni. Mi mindnyájan a jobb sorsot, állampolgári és erkölcsi kötelességből a közös boldogulást ke­ressük, azon fáradozunk. Mennyire jogos azt kívánni, hogy akinek módja nyílik, ragadja azt meg, s ez a nemesek velük született kötelességének jellemzője. De nem mindig boldogulás az, amit annak tartanak, és ritkán haladhatunk azon az ösvényen, amely az igaz boldoguláshoz ve­zet. A monarchikus államformában, vagy ami ugyanaz, a patriarchális államban a nagy család egyetlen kegyes atya fennhatósága alatt él, kit nekünk a kegyes istenek ajándékoztak, hogy a boldogulás teljességgel fennmaradjon. A család minden tagja köteles a saját viszonyai között boldogulását meglelni, s ez meg is lesz, ha családfőnek csorbítatlanul érvényesek lesznek a jogai, és parancsainak engedelmeskednek. Ezeknek a parancsoknak (kivéve, ha családfő nem akarja, hogy parancsaiban támogatókra leljen), a család valódi boldogulása irányában kell hatni­uk. Ha a család minden tagja az atya és a család feje parancsának, tanácsainak engedelmeske­dik, egymás jogtalanságainak, károkozásának, elnyomásának elébe mennek, és a terheket köl­csönös megbecsülésben viselik. Ezeknek a nagy, a hatalomba mintegy belenövő családoknak a köteléke az igazságosság, amely az atyai, megyei hivatali, úri, uralkodói hatalomnak a törvény­ek és alkotmányos rendeletek által szab igazságos/jogos határt. Az igazságosságot kendőzetlenül megismerni, még akkor is, ha ránk bizonyítja a bűnt, az igazságosságot megragadni, és ha már megvan, el nem engedni, mindig és mindenütt szolgálni annyit tesz: a köz boldogulásán mun­kálkodunk és kazt őrizzük. Az iránta való hűséges odaadás és maga az igazságosság szabadítja fel minden erények legfőbbikét, a haza iránti keresztény szeretetet. Tisztelt Karok és Rendek (legyenek elnézőek), a közéleti és otthoni cselekvéseknek, a java­dalmak beszedésének, a büntetések kiválasztásának azt a figyelembe vett és követett ismert nor­máját tűztem ki magam elé, hogy amit az igazságszolgáltatás tőlem megkövetel, annak ellenke­zőjére engem szavaimnak és tehetségemnek semmilyen ereje, sem a félelem, sem a remény, sem a szívek díszéül szolgáló együttérzés/szánakozás soha nem fog rábeszélni. Tisztelt Karok és Rendek, az vezérel majd, hogy a jogokra, szabadságra, előjogokra hűségesen ügyelni fogok, és mindenkinek azt, ami sajátjaként megilleti, meg fogom adni és meg is adatom döntéseimben, és hogy a mindnyájunkat tápláló hűséges adófizető népet akár az úri, akár a hivatali hatalom, akár a helyi felsőbbségek becstelensége törvénytelen döntéssel, tiltott behajtással, a terhek méltányta­lan elosztásával ne csalják meg, gondom lesz rá, a szívembe vésem. így a legkevésbé törekszem azokban a dolgokban forgolódni, amelyek a hivatalra tartoznak, nehogy akár a szigor fokozza a mélyebbre süllyedést, akár az engedékenység jogtalan merészséget teremtsen. Mindig a köz fé­nyében fogok forgolódni, és nem a mindent tudás áldatlan tisztátalanságára, hanem a derekak tanácsára fogok hallgatni. Ezek lesznek nekem, ahányszor felmerülnek a lelkemben, a leginkább megfontolt és tekintetbe vett dolgok, és ezekért esdeklem én a tisztelt Karok mindegyikéhez a legalázatosabban, és egyben kérem, hogy ha valaha is bukdácsolni látszanék, figyelmeztessenek legott világosan, s számomra az a férfi próbáltatik ki a leginkább, becsültetik a leginkább, aki, amit a legjobbnak vél, azt az én véleményem ellenében is, bízva és rendíthetetlenül adja elő és 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom