Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Régészet - Simán Katalin: Irányzatok az őskor legkorábbi szakaszainak kutatásában

nagyságának vagy a megtelepedési időtartam hosszúságának mutatója. így kb. i.e. 60.000-re kialakul az egyes csoportok sajátos arculata, létrejöhetett a csoportos éntudat a más „iparokhoz" tartozókkal szemben. Jóllehet társadalmi szinten ez feltehetően megtörtént, semmi bizonyítékunk nincs, hogy egyéni szinten is létrejött volna. Nincs bizonyítható jele a csoporton belüli tudatos és tartós munkamegosztásnak, és mivel feltehetően a vagyon elosztása - azaz közösségi vagyon - uralkodott, az egyén szerepe sem lehetett domináns. Amennyiben ebben a korszakban az egyes lelőhelyeken a többitől eltérő sajátságot figyelünk meg, az a csoport szintjén, a lelőhely egészében jelenik meg és nem egyéni vonásként. Ugyancsak megfigyelhető, hogy egy-egy csoportnak vagy iparnak határozott vadászterülete (azaz szállásterülete) volt. Arra ismét nincs nyom, hogy tulajdonának tekintette volna ezt a területet. Valószínűleg nem is volt erre lehetősége, hiszen a tulajdon az ellenőrzést is megköveteli, ami, tekintve a területek nagyságát, lehetetlen lett volna. Talán szükség sem mindig volt rá, hiszen a népsűrűség jóval alatta maradt a mainak. (A vadászterület minimális mértékét mindig az szabta meg, hogy az adott csoportot mekkora terület tudta eltartani. Felső határát a bejárhatóság korlátozta.) A középső paleolitikum végétől jelennek meg olyan vonások, amelyek valami újat jelölnek. Kifejezett vadásztanyákat és kifejezett kőkitermelő helyeket különíthetünk el. Bár nem bizonyítható, hogy akik itt tevékenykedtek, azok az adott tevékenységre specializálódtak, mindenesetre új vonás, hogy ezek az események a közösségtől való hosszabb elszakadással jártak. Ez már magában is a munkamegosztás csírája lehetett, mivel a bányászattal elfoglalt emberek nem vettek részt a vadászatban és más munkákban. A felső paleolitikum későbbi szakaszai felé haladva, a leletanyagokban egyéni eszközök tűnnek fel, melyek formájukkal, kidolgozásukban minden mástól különböznek. Másrészről sorozatok jelennek meg. Több, csaknem teljesen azonos módon kialakított szerszám a kivitelezés egyöntetűsége arra utal, hogy már kiemelkedtek mesterek. Ezt látszik megerősíteni az a tény is, hogy néhány kőmegmunkáló műhelyben az egyes munkafolyamatok a műhely más-más részeire jellemzők. Ugyancsak a településen belüli munkamegosztásra utal, hogy a felsőpaleolitikumban már előfordul, majd a mezolitikumban határozott képet ölt az egyes tárgytípusok és a hozzájuk tartozó munkafolyamatok vízszintes tagolódása. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a mai értelemben vett iparosság alakult ki. Feltehetőleg változatlanul mindenki értett mindenhez, de voltak, akik jobban. A régészeti leletek tehát arról tanúskodnak, hogy a munkamegosztás megindulhatott a középső paleolitikumban, biztosan létezett a felső paleolitikumban, de nem vált társadalmi szinten meghatározóvá. Az egyéni kreativitás és újítás tehát csak két esetben válhatott társadalmilag elfogadottá a paleolitikumban: ha a közösség érdekét szolgálta, azaz társadalmiasult, vagy ha az egyén társadalmi megbecsülését emelte, azaz presztizsértékkel rendelkezett. A másik korábban említett, megoldásra váró probléma a mindennapi igényeket kielégítő készleten túli felhalmozás. A vadásznépeknél a fölöslegtermelés ismeretlen fogalom. Többletet előállítottak ugyan, de ennek nem vagyongyarapítás volt a célja, hanem a téli élelem tárolása, az eszközkészlet felfrissítése, esetleges csere vagy ajándékanyag. Ez a felhalmozott mennyiség is csak korlátozott mennyiségű lehetett, mivel az állandó (pl. szezonális) vándorláson alapuló létforma lehetetlenné vált volna, ha vagyonkészleteket kell mindig a háton cipelni. Egy ember vagyona tehát nem lehetett több, mint amit a hátán el tud vinni, beleértve ebben az élelmet, a szerszámait, ruházatát és adott esetben még a gyermekét is. Bármilyen nagyobb mennyiség felhalmozására csak akkor volt először lehetőség, amikor az ember letelepedett. Nagyobb, állandó telepek létrejöttéről a felső paleolitikum idejéből van bizonyítékunk. A mammutagyarból és agancsokból épült házak nem ideiglenes kis kunyhók voltak. Ennek értelmében, ebben a korszakban a fizikai lehetőség már adott volt bizonyos fokú többlettermelésre. Kérdés, hogy sor került-e rá valójában, túlmenően a saját ellátásukon. Kicsi a valószínűsége. A nagy tömegben, feleslegesen kivadászott állat vagy kitermelt növény a saját jövő évi fennmaradásukat veszélyeztette volna - no meg mihez is kezdtek volna vele. Minden vadásznép, más pedig akkor még nem volt, kivadászta azt, amire szüksége volt. Követ sem volt érdemes a kelleténél többet összehalmozni, mivel a felszínen heverő kő veszít a minőségéből, sokkal kevésbé lesz alkalmas megmunkálásra vagy használatra, mint a frissen kitermelt, pattintott darabok. Maradtak tehát azok a javak, amelyek nem utilitárius célokat szolgálnak: díszítőeszközök (beleértve a ruházati darabokat is), ékszerek, presztizsjavak. Ezek felhalmozása is csak akkor lenne célszerű, ha ez a 161