Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)
Tanulmányok - Művészettörténet - K. Peák Ildikó: Képzőművészet, politika és közönség Salgótarjánban az 1960-as években
XX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1995 MŰVÉSZETTÖRTÉNET KUNSTGESCHICHTE Képzőművészet, politika és közönség Salgótarjánban az 1960-as években K. Peák Ildikó Salgótarjánban és környékén az 1950-es évek előtt a képzőművészetet jórészt akadémiai végzettségű, a külföldet is megjárt művésztanárok, illetve tehetséges műkedvelők művelték. Elsősorban Bona Kovács Károly, Bátki József, Fayl Frigyes és Blanár Sándor nevét kell itt megemlítenünk. Többnyire jó színvonalú, hangulatos alkotásaik számos polgári otthonban megtalálhatók voltak. 1945 után a Bányász Szakszervezet keretein belül Bóna Kovács Károly vezetésével képzőművész kör létesült Baglyasalján. A kör tevékenysége egyébként hamar túlnőtt a város határain; levelező formában számos, a képzőművészetet szerető műkedvelő kapcsolódott be az itt folyó munkába. Az 1949-ben működési engedélyt kapott szabadiskolában kapott képzést számos fiatal, közülük néhány - Pataki (Pincsák) József, Takács Géza, Vasas Károly - a tárgyalt korszakban vált ismert művésszé. Bár a megye és a város művészeinek együttes bemutatkozó kiállítására már 1952-ben sor került, a helyi alkotók csoporttá szerveződése csupán 1954-ben kezdődött meg, annál nagyobb intenzitással. Az alapítók között volt - többek között - Czinke Ferenc, Hamza Tibor, Réti Zoltán. A csoportosulás már 1954 késő őszétől évente kiállításokkal mutatkozott be (első kiállítási helyiségük a régi ipartestületi épületben volt). 1955-ben nyílt meg a csoport első művésztelepe Bujákon (a választás Glatz Oszkár emléke miatt esett a településre), melyet 1956-ban Cserhátszentivánon követett a második. Bár a közösség 1959-ben vált hivatalosan elismertté Magyar Képzőművészek Szövetsége Nógrád Megyei Munkacsoportja néven, már 1958-ban legálisan működött (tizenkét tag: rajztanárok, amatőrök, illetve néhány főiskolát végzett művész kapott ebben az évben igazolványt). A szervezet feladata - az 1960-ban lefektetett alapszabály-tervezet szerint - a megyében tevékenykedő művészek összefogása volt, a szövetség irányításának megfelelően. Emellett a csoport célja a terület képzőművészeti életének fejlesztése volt - szoros kapcsolatban a helyi párt-, állami- és társadalmi szervekkel. A csoport feladatának tekintette az esztétikai nevelést, a giccs elleni harcot. Ennek jegyében a művészek vándorkiállításokat s egyéni tárlatokat kívántak rendezni a város üzemi kultúrotthonaiban, illetve a megye községeiben, mégpedig a csoport tagjai által vállalt tárlatvezetésekkel. Nem véletlen, hogy a fenti alapszabály-tervezetben hangsúlyos szerepet kapott a lakosság látáskultúrájának, képzőművészeti ízlésének fejlesztése. Mint korábban említettük, mértékadó helyi művészek alkotásai szinte kizárólag a polgári hagyományokkal rendelkező, illetve csekély számú értelmiségi család birtokában voltak. A lakosság túlnyomó többsége a számukra könnyebben (néhány száz forintos áron) elérhető és érthető „műtárgyakkal" díszítette otthonát. Kelendő volt a „klasszikus" giccs; a „cipőthúzó balerina, a szarvasbőgés, a pucérkeblű idétlen cigánylány, a dilettáns orgonacsendélet, a gombolyaggal játszó angóracicák, a csiricsáré őszi tájak és az álromantikus téli tájkép", gyakran rossz technikájú olajfestményeken megörökítve.' Sokáig a város vezetése sem tulajdonított jelentőséget az ízléskultúra fejlesztésének, ennek megfelelően 1960-ra országos viszonylatban az utolsó helyre került a megye a képzőművészeti nevelés és ismeretterjesztés terén. 1959-ig évente átlagosan két-három képzőművészeti kiállítást rendeztek Nógrádban (a megyei művészcsoport hagyományos tavaszi és őszi tárlatai mellett leginkább vándorkiállítások voltak ezek). Ismeretterjesztő előadásokról jobbára csak 1960-tól beszélhetünk. Ebben az évben a TIT által szervezett bányászakadémián tizenkét előadás hangzott el Bányászok a művészetben címmel, illetve az érdeklődők két előadást hallgathattak meg a giccs és a műalkotás viszonyáról, egyet pedig a lakáskultúráról. 107