Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Praznovszky Mihály: Emlékirat Szontagh Pálról

Лет volt ugyan gazdag, de takarékos gazda volt. 'Takarékossága, pontos könyvvitele okozta azt, hogy vagyoni állása rendezett és teljesen tehermentes maradt. Ő e tekintetben a konservativismusnak hódolt. 'Többször hangoztatta, hogy abból, amit az ember örökölt, nem szabad elfogyni semminek, íTz örökségnek hiány nélkül kell az utókorra háramlania. Magánéletének ezen elvéért küzdött a politikai életben is, mint a képviselőház pénzügyi bizottságának elnöke, nemkülönben mint megyei bizottsági tag is. &L hazára nézve mindig az állam pénzügyeinek actív állására törekvés voltjőeszménye. Tz lebegett folyton lelki szemei előtt. Mint magánvagyonával gazdálkodott, akképp kívánta a közvagyonnak takarékos kezelését is. Takarékossága mellett azonban áldozatkész is volt. így a Magy. gazdasági egyesületnek, a Xisfaludy társaságnak, a Történelmi Társulatnak, a Jteraldikai és Cjeneologiai társaságnak és sok más különösen a protestáns egyház közművelődési és jótékony intézeteinek alapító tagja volt. Több mint 2000 kötetet magában foglaló értékes könyvtárát a JVógrád vármegyei múzeumnak adományozta. Mint nagy befolyású embernek sokan keresték a támogatását és sok ember az ő jószívűségének köszönhette állását. " CEzen jellemzés egy „Cjyászkoszorú"-nak címzett halotti beszédben foglaltatik, melyet JVagy Iván 1895. őszén írt, amikor Szontagh Tál súlyos beteg volt és közeli halála elkerülhetetlennek látszott.)' Jia valakinek ügyét felkarolta, azt szívvel, lélekkel tette, de arra mindig lelkiismeretesen vigyázott, hogy érdemteleneket ne pártfogoljon. Я hagyatékában talált sok-sok levél tanúságot tett arról, hogy milyen sokan és milyen külömböző ügyekben fordultak hozzá bizalommal tanácsért és orvoslásért. Mindezen leveleket utóbb megsemmisítettem , nehogy azok avatatlan kezekbe kerüljenek, azonkívül sokat levelezett politikusokkal: Tisza Xálmán, báró Xemény János, ^jhyczy Xálmán, báró r

Bánffy T)ezső, Széli Xálmán ~ és másokkal. íTz irodalom képviselőivel is tartott fenn élénk összeköttetést. «T tárgyban a „Testi Jíírlap" a következőket közli róla „Tsti levél" cím alatt Tóth 'Béla ' író tollából: „Ünnep volt mai délután az én kis hétszógletű műhelyemben. Szontagh Tál töltött nálam egy-két órát. CNem érhet engem nagyobb kitüntetés, mint az a megható tisztesség, hogy a jó kegyelmes úr esztendőben egyszer kétszer ellátogat hozzám, idelent járván r

Budapesten. Ismeretségünk nem politikai, nem folyosói, nem is klubbeli. Csak olyan régimódi literatúrai. ^Amilyenek a Xazinczy Terenc korában keletkeztek. Tgynéhány a régi magyar élettel is foglalkozó könyvein révén levelezés keletkezett közöttünk, most öt esztendeje. Tgy nap azután belépett műhelyembe egy zsinóros attilájú, szép, nemes arcú öreg úr és azt mondta: jtn Szontagh Tál vagyok." 'Én meg azt mondtam: „domine, non sum dignus, ut bures sub tectum meum". T)e ő ma is csak itt ült az erkély zugában és megnyitván kincsét elhalmozott humorának és emlékeinek drágaságaival. Jíaj micsoda anekdoták! Magyar és deák csúfolódó politikai versek, melyeket ő most hatvan esztendeje tanult. Xét óra alatt vagy ötszáz név, elegy holmi kicsiny de rettentően bonyodalmas genealógiai kitérésekkel, melyeket a régi magyar nemes ember ritkán enged el. Xi meri mondani, hogy aki a kedv, a dévajság, a mély életismeret, a história és az emlékező tehetség e kincsét ontja, immár elmúlt hetvenkilenc esztendős. Tzek az erős emberek a negyvenes évek fiatalsága. СЛ hajuk megfehéredik. Talán szidják is a lépcsőt, ha sok egy kicsit, de az igazi ifjak most is csak ők. S mi vagyunk a vének. Mert a lelkükben örök tavasz sugározik és zsendül éltető fénnyel, termelő erővel az idealizmus. Milyen furcsa dolog az, hogy mi realisták amaz eltűnt világ felfogás hírmondóira nagy tisztelettel és szeretettel tekintünk. Jtolott az volna a dolog rendje, hogy mosolyogjunk a jó öregeken. Mi azonban azt mondjuk, hogy ők a bölcs, a nemes, jó emberek, ők az idealisták. Ők jártak az igaz úton. "És bánatos kegyelettel, szomorú visszavágyódással nézzük az ő nagyszerű küzdelmükkel, dicsőséggel és fájdalommal teljes korszakukat. &z öreg úr ma sokat dévajkodott. STfféléket is beszélt, amiket csak diákul lehetne kinyomatni, de nem leánygimnáziumi kisasszonyok számára. Ts mégis maga a nemes méltóság volt. "Derült pillantásunk gyakran találkozott. S ilyenkor azt éreztem, hogy mindkettőnk szemének mélyén fürkésző komolyság lappang. Xét világ nézte egymást: a régi és az új. Jíogy lesz, mint lesz? Mivel terhes az idő méhe? Ti kétségek!... Я nap lement. Tgy sugara megaranyozta a zsóíyeszékbe süppedt Szontagh Tál ezüst haját. Oly állandó, olyan erős ez a haj, mint egy szoboré. Tis olyan állandó, olyan erős ez az öregember, mint egy szobor, 'benne látom a magyar liberalizmust, a magyar lélek minden változás közepett is változatlan idealizmusát, az örökké ifjút, a halhatatlant. "» Nagyon szerette a gyermekeket, még az idegeneket, sőt a paraszt gyermekeket is. !Ägg korában cselédjeinek apró gyermekei sokszor szórakoztatták falusi magányában. fAzokról azután rokonainak sokat tudott beszélni, általában mindig érdeklődéssel viseltetett a nép iránt, 'beszélgetésbe bocsátkozott a falusi emberekkel, kikérdezte ügyüket, bajukat, családi körülményeiket, összeköttetéseiket. Sőt az ő cselédségének apró történeteit szívesen el-elmesélgette a 94