Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: A nyúllá változott jáger esete – avagy Mikszáth a jubileumáról

írói siker - népszerűség - irodalmi és politikai - eljövendő írók - ezek voltak azok a témák, melyek közelről is érintették és érdekelték a jubiláns írót. „Sok beszéd elhangzott, mely sikereim titkát keresi." - a közismert kezdőmondattal máris az írói pálya lényeges problematikájához, az írói siker mibenlétének titkához érkezett. Mikszáth sikere titkát az alkotáson belül kereste - az őszinteségben van, állította -, népszerűségének, ünnepeltetésének okát már külső tényezőkkel magyarázta. Kifejező az a kép, ahogyan saját magát, a népszerű, ünnepelt író alakját megrajzolta: „A karácsonyfa helyzetébe képzelem magamat, amelyet felczíczomáznak, felékesítenek mindennel, de bizonyára nem a fa miatt. És ha az a fa gondolkodni tudna, azt mondhatná magában: ez a sok szépség mind csak ideiglenesen van rajtam. Mikor a gyertyácskák körömig érnek, rám rohannak a gyerekek és leszedik rólam. De különben igazságuk is van, - mondanám tovább - mert hisz az ő kedvükért vagyok én felcziczomázva. Ez az igaz." Tisztán látta és nyíltan beszélt arról, hogy a jubileumi ünneplés nem cél, hanem eszköz, ám egy Mikszáthi fordulattal ő kívánta meghatározni, hogy minek (kiknek) a szolgálatába áll: „...nem kultuszt kell csinálni, hanem kultúrát. És ha már mégis személyi kultuszt is kell csinálni, akkor is csak ott legyen annak jogosultsága, ahol az a kultúrának használhat Én csak azért nyugszom meg ebben az üzletbe - már t.i. lelkiismeretfurdalás nélkül - mert látom, hogy ez az ünnep csak részben szól nekem, részben azoknak az íróknak szól, akik vagy még nincsenek itt, vagy még csak érkezőben vannak, vagy még érkezőben sincsenek. Ezeké a jövő, ezekért érdemes dolgozni. Nálam ez már nem hajt hasznot." Mikszáth nem a jelennek kívánt igazolást nyújtani, hanem az eljövendő írónemzedékek előtt buzdító példaként állni, amire azért is szüksége van a jövő generációnak, mert „...a magyar nemzetet nem nagyon bántja az állandóság. Hol közönybe merül az irodalommal szemben, hol megint fellobban. Minden jel oda mutat, mintha két szeretője lenne a magyarnak. A politikai... és az irodalom... Ha ott csalódás éri akkor ide tér vissza. Pedig legokosabb volna, ha a magyar nemzet állandó háztartásba venné mindkettőt. Nem kell a sok feleségtarástól olyan nagyon félni." A Mikszáth beszéd egészére jellemző ez a közvetlen könnyed hangvétel, a kötetlen, kiegyensúlyozott, mértéktartó stílus. A bölcs mértéktartás és távolságtartás az írói magatartásának is követelménye volt. Mikszáth nem akart se álszerény, se túl kevély lenni: „...azt még sem tehetem, hogy én az összes dicséretekkel szemben úgy tetessem magam, mintha én azokat elhinném. Mert ha azok igazak volnának, akkor én valóságos csoda volnék. Viszont azt se méltóztassanak kívánni, hogy én arról győzzem meg önöket, hogy nem igazak a dicséretek, mertekkor én egy még nagyobb csoda volnék. Nem vagyok én alássan semmi csoda, közönséges ember vagyok..." Az ünnepelt író nem véletlenül ragaszkodott a közönséges ember szerephez, az adott helyzetben ebben tudta távolságtartását, kívülállását megőrizni, s még az írót csodálták, a közönséges ember figyelhette az eseményeket, megmosolyoghatta az egészet. Mikszáth Kálmán Vigadóbeli fellépéséről is azt mondhatjuk, amit korábban állítottunk, hogy nem azonosult a ráosztott szereppel. Hogy miért, ennek vizsgálata egy másik tanulmány feladata. Tudatosan szétválasztotta az író és ünnepelt alakját, a jubiláns - a jáger nyúllá változtatásának története számára kívülről megfigyelendő téma volt. Mikszáth föntről szemlélve, íróként közelítette saját jubileumát, megőrizte írói magatartásbeli fölényét. Ez a Mikszáthi bölcsesség, az író ember, Ady Endrét idézve - a legíróbb író magatartása. Ady Endre nem volt ott a Vigadóban, nem vett részt Mikszáth hivatalos ünnepén. „De tanuljunk Mikszáthtól - írta - és mosolyogjunk: már az is nagy dolog, hogy magyar író ilyen országos figyelmet nyer és fontoskodnak körülötte ezer és ezerszámra olyanok is, akik Mikszáth mivoltát még csak nem is sejtik." Ady A legíróbb író című cikkével köszöntötte Mikszáthot. Híressé vált paradoxonában - miszerint nincs a világon még egy író, aki oly annyira író, irodalmi író, mint Mikszáth - azt a. felismerését sűrítette, hogy Mikszáthnál, az élet ügyeinek hierarchiájában az írás, a mű magasabb helyen áll, mint bármiféle társadalmi és politikai szerepvállalás. A legíróbb író életfelfogásában - Ady szerint - az élet adott valami, kötelesség, melyet lehetőleg kényelmesen töltsünk be, ugyanakkor fölöttébb érdekes és mulatságos leírni való panoráma; Mikszáth életábrázolását pedig krisztusi cselekedetnek tartja, minden írása felemel, megkacagtat, s példát ad, hogy hogyan kell az életet elviselni tudni, szépen, bölcsen, emberien. Van abban is valami példázat szerű, hogy Mikszáth zsenijének, magatartásának megértéséhez, de még jubileumának megítéléséhez is az az Ady Endre jutott legközelebb, aki egész életében hadakozott vele. „Nincs egyféle magyar, nincs egyféle ember, de Mikszáth kivételes magyar és kivételes ember és nem ok nélkül ünnepli a másféle ünnepekhez szoktatott Magyarország. Egy teljesen más szabású ember, egy jóval fiatalabb, reménytelen s lenézett kortárs, íme meghajol a legíróbb író előtt." 84