Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Történelem - Horváth István: Sztranyavszky, a cár

A helyzet megoldását azonban nem ő, hanem Tisza István házelnöki kinevezése jelentette, aki a „tespedés béklyói alól szabadította fel a magyar parlamentarizmust", aki „izzó hazaszeretettel", „törhetetlen lángoló akaraterővel" volt megáldva, aki az ismét „zárt üléséért üvöltöző" ellenzék meghallgatása után többséggel elfogadtatta a véderő törvényt - mondta rajongóan - Sztranyavszky Sándor. Beszédében továbbá kifejtette véleményét a*választójogi vitákat felidézve. Meggyőződése szerint a törvény kiterjesztése elsősorban „a kialakult művelt iparos osztálynak" irányában indokolt. De annak olyannak kell lenni, amely biztosítja „hogy a nemzetközi irányzatoknak, Isten és hazát nem ismerő követői kihulljanak a rostán". Határozottan és hallgatósága megtartására is jelentette ki, hogy „általános és titkos választójogról még beszéni sem lehet, „bármely kedvesen is hangzik a tömegek fülében". Ennek okát elsősorban „hazánk nemzetiségi viszonyaiban" látta, a jövőben sem tehetünk mást, minthogy a „magyar faj túlsúlyának gondos biztosítása mellett" a nemzetiségi kérdést „okosan kezeljük" „a népnevelést lelkiismeretesen fejlesztjük", és ekkor kialakulhat a választójog feltétele. Ez pedig nem más, mint: a magyarul írni és olvasni tudás, a 24 éves kor, a legalább két év egy helyben lakás. A balassagyarmati képviselő kemény, elitélő hangon szólt beszédében a sajtóról, „aki nálunk nagy hatalommá" vált, amely a kormányzó munkapárt képviselőit: „a hazaárulás bélyegével is felruházott mezben" próbálta bemutatni, és hogy ez nem sikerült, azt csak „magyar közvélemény ítélő képességeinek" volt köszönhető. A „hosszú és szűnni nem akaró éljenzéssel" fogadott beszéd hangsúlyaiban, fő mondanivalójában eltért a korábbiakban nyilvánosan elhangzott Sztranyavszky közszereplésektől. E mostani beszámoló elsősorban az ország politikai viszonyait elemezte, a parlamenti tapasztalatok alapján. Az elemzés elvi sarkpontjait a munkapárt elvi nézetrendszere alkotta, amelyet a szónok visszatükrözött, és egyéniségét is érvényesülni engedte. Úgy vélem, hogy a beszédet - amellett, hogy a választói program helyi lehetőségeiről nem szólt - már egy önmagát országos feladatok képviseletére és ellátására képes, a megyei kereteket meghaladó formátumú politikus megnyilatkozásaként kell nyilvántartanunk. A beszédben - ha nagyon röviden - utalt személyes bátorságára is, aki ennélfogva képes arra is, hogy a veszélyes politikai merénylőt önmaga életének kockáztatásával is megfékezzen, aki „legény a gáton". Az esetről valószínű azért sem akart szólni Sztranyavszky részletesen, mert erről a helyi újságban közzétett leveléből székes kör tudomást szerezhetett. Ezek szerint nem igaz az amit az országos lapok hírként közöltek, hogy Sztranyavszky „néhány képviselő társával együtt Kovács Gyulát a legsúlyosabban bántalmaztuk, rugdostuk, tapostuk volna akkor, midőn gróf Tisza Istvánra irányzott lövései eldördülése után, már önmaga ellen irányítva fegyvere csövét, a földön vérében fetrengett. Arra kérem a mélyen tisztelt Pártelnök urat, hogy levelemet választópolgártársaimmal közölni méltóztassék, azon kijelentésem kapcsán, hogy mindenkor férfias nyíltsággal, és egyedül lelkiismeretesen szavát követve, teljes erőmmel fogom szolgálni az ország ügyét, és lépéseimben soha más, mint az igaz hazaszeretet vezérelni nem fog." " A helyi, praktikus követelések felvetését sem mulasztotta el Sztranyavszky Sándor. Ezt példázta 1913-as év költségvetési vitájában tett parlamenti felszólalása, amely általában a közutak alkalmasságának javítását, valamint a kisiparosok betegsegélyezési járulékának 3 %-ról 2 %-ra való visszaállítását kérte. A képviselő általános érvényű megnyilatkozása mögött azonban nem nehéz felismerni a nógrádi viszonyokat, amelyekben az utak rossz állapotáról, és az ebből következő gazdasági hátrányok okozta kárról szólt. Elmondta, hogy „magam elé képzelem azt a sok, a megváltozott viszonyok nehéz terheit alig bíró gazdát, ha azt látom, hogy ezek a gazdák akkor, amikor a legnagyobb szükség volna rá, hogy terményeiket értékesíthessék, mikor az idő legalkalmasabb volna arra, hogy azt elszállíthassák, ezt utak híján meg nem tehetik". Hozzáfűzte, hogy „ma már gazdasági kultúráról beszélni ott, hol kibővített út nincs, nem lehet". Javaslatában a megyék gőzhengerrel való ellátását javasolta, a korszerű útfenntartás érdekében. A tapasztalt politikus a főispáni székben Sztanyavszky Sándor 1918 óta nem vett részt az országos, a „nagy" politikai életben. A megyei közéletben is alig szerepelt. Négy év múltán, 1922-ben változni látszott ez a helyzet: a még mindig csak negyven éves Sztranyavszky az ideiglenesen egyesített Nógrád és Hont vármegyék főispáni tisztségének ellátására kapott felkérést és megbízást.