Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Néprajz - Lengyel Ágnes: A paraszti imádkozás rendje

Hasonlóképpen a funkció terén is szükséges lehet a ráolvasás és az ima elkülönülésének illetve egymáshoz való viszonyuknak egzaktabb meghatározása. Merev elkülönítésről e téren természetesen nem lehet szó, hiszen jó néhány klasszikus ráolvasás-szöveg különböző imádságokkal párosul, sőt nem ritkán a ráolvasás-szöveg közbülső betétként tartalmaz imádságokat. Az említett kérdések általánosításával a hagyományos paraszti tárgyszemlélettel összefüggésben újabb felvetés adódik. A közelmúlt nógrádi vallásnéprajzi kutatásai hozták felszínre azt a problémát, hogy a paraszti vallásosságban milyen viszony figyelhető meg a szakrális tárgy és az általa „jelzett" kultikus lény között, illetve, hogy a tárgyszemlélet mennyiben kapcsolódik azonos jelentésvilággal vagy mennyire sajátos a modern kor emberének gondolkodásához képest. E mellett a tárgyszemléletnek szakrális jellegét és - a specializáciőn alapuló modern társadalmakhoz képesti - sajátos voltát ragadta meg általánosabb érvénnyel M. Eliade több művében és másfelől CG. Jung az archaikus emberről írott tanulmányában . Számunkra most az kapcsolódik ide, hogy a parasztság körében is helyenként egészen a közeli múltig érvényesült a tárgyszemléletnek olyan hagyományos foka, amelyben szekrális tárgy és élővilág, emberi alkotás/cselekvés és külső történés között nincs az a merev elkülönülés, mint az urbanizált, modern emberi világban. Másként fogalmazva egyfajta differenciálatlanság jellemzi e szemléletet nemcsak a szakrális cselekvés és történés, illetve a tárgy és élőlény vonatkozásában, hanem a kultikus lényeket tekintve is . Max Weber megállapítása szerint is a népi vallásosságban makacsul tartják magukat a vallások kialakulása szempontjából már viszonylag kezdeti fejlődési szakaszban megjelenő naturalista vagy preanimisztikus elképzelések. Dél-európai példával szemléltette ezt, mely szerint az Isten imádását és az áhítat puszta eszközéül szolgáló szakrális tárgyak tiszteletét különválasztó, zsinat határozat ellenére a nép még ma is a szentképet okolja és kiköp előtte ha a szokásos praktikák dacára elmarad a várt eredmény. Ilymódon fölmerül a paraszti ima definiálásakor is e kommunikáció-elméleti értelemben vett vevő körvonalazásának kérdése, aki a néprajzi meghatározásban felsőbbrendű lényként szerepel. Végsősoron célszerűnek tartjuk egy olyan árnyalt és rendszerezett kép megalkotását, amelyben a szóban lévő, szakralitás felé irányuló akció keretében és összefüggéseiben kap helyet az ima eddigi néprajzi meghatározása, más, kapcsolódó vallási jelenségekkel való viszonyrendszerében. Ilymódon, amellett, hogy az adott területen a népi vallásosság jellemző sajátosságára, szinkretikus jellegére mutatunk rá, ez az eredmények rendszerezését is segítheti. Eddigi kutatásaink során azt tapasztaltuk, hogy a népi kultúrában az imádkozás általában nem véletlenszerűen és az asztrális idő fő szakaszai valamint az emberi élet mentén nem rendezetlenül valósul meg. A rend kategóriáját a magyar néphit - ill. népi vallásosság - kutatás olyan jeles alakjai, mint a lelkes gyűjtő Luby Margit, majd az ő munkáját is földolgozó, rendszerbe emelő Bálint Sándor, alkalmasnak találták a paraszti élet globális jellemzésére. A paraszti imádkozásnak a rend kategóriája szerint való értelmezésekor a rend terminust célszerűnek látjuk az eddigi kutatásban előforduló jelentésével -jelentéseivel - összehangoltan megfogalmazni. Ezért szükséges áttekinteni, hogy az eddigiekben milyen relevanciával és milyen módon jelentkezett a rend kategóriája, mint tudományos rendező elv. E szempont érvényesítése alkalmas lehet annak nyomon követésére is, hogy általánosabban a vallási néprajz, mint kutatási ág, hogyan keletkezett - helyezkedik - el a néprajz egészében, és hatókörét a kultúra mely területére szükséges kiterjesztenie. Megjegyezzük, hogy használható szempontnak tartjuk a terepmunkában annak megfigyelését, hogy a falusi közösség tagjai számontartják-e és milyen jelentéssel bír számukra az imádkozás rendként való megnyilvánulása. Ez kívül esik mostani vizsgálódásunkon, amikor folklorisztikai kategóriaként alkalmazzuk a rend terminust. Már a vallási néprajz kialakulásakor, a kutatás első évtizedeiben, a paraszti élet különböző ágaiban keresték a vallás megnyilvánulásait. Ezt figyelhetjük meg Karsai Géza irányadó munkájában, és napjaink kutatásában is jelen van ez a fölfogás, amiről például Tüskés Gábor így ír: „A vallási vonatkozások az egész népi kultúrát átszövik". Hasonlóan ír Pócs Éva az ima rokon műfajairól, a ráolvasásról, amely „a paraszti mindennapi élet szinte minden területén helyet kapott". ~ A kutatás kezdetén a gyűjtött anyag rendszerezése és az elméleti irányultság nem volt hangsúlyos, inkább a föltáró, leíró jelleg dominált. A „parasztélet rendje"-ről írott könyvében Luby Margit ' a „parasztrendtartás beosztásá"-t a következőként látta. Egyrészt meghatározza a parasztember magatartását más társadalmi osztályokkal szemben, másrészt bemutatja a parasztságnak a saját társadalmi osztályán belül is kötelező érintkezési módjait. Emellett az anyagismertetést „az élet főbb mozzanatai", vagyis életfordulós szokások szerint ismerteti, e közben érinti az illendő magatartás szabályait, a hitélet és a gyógyítás területeit, majd a kötet végén az étkezés, takarítás, ruházkodás szokásos megnyilvánulásainak szentel teret. Luby tehát 128