Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)
Tanulmányok - Művészettörténet - Peák Ildikó: Glatz Oszkár útja Münchentől Bujákig
egyes szakaszait is bemutatja. Minden egyes alak egy-egy portré, de Glatz gondosan ügyel az életkornak, alkalomnak megfelelő viseletek pontos bemutatására is. A figurák szinte kártyalapokként simulnak egymásra, a térbeliség, a távlat mellékessé vált. Glatz Oszkár munkásságának bármilyen rövid bemutatása, elemzése kapcsán sem kerülhetjük meg a művészi érték kérdését. Már számos kortárs kritikusnak és a mának is „gyanús" a két világháború között igen népszerű életképfestészet. Nem véletlen ez, hiszen a Trianon utáni kultúrpolitika egyre határozottabban követelte a nemzeti vonások érvényre juttatását, a magyarságnak magyarosság, népiség formájában való tudatosítását. Ennek művészi megjelenítésére különösen alkalmasnak bizonyult a naturalista jellegű posztnagybányai festészet. Még a nép, a táj leghitelesebb megörökítő! - Rudnay, Tornyai is átmenetileg áldozatul estek a pátoszos álmagyarkodásnak. Megszaporodtak a vidáman táncoló romlatlan, „őseredeti" parasztok, falusi lányok képében megjelenő, rúzsozott szájú szépségkirálynők. A népi iparművészetnek - különösen a viseletnek - is nagy kultusza támadt már a 20-as évek elején Magyarországon.Ennek célja Csonka-Magyarország kulturális fölényének megmutatása volt. Az 1934-ben megindult Tulipán mozgalom már kimondottan a magyaros női és férfiruha mindennapi viseletéért küzdött. Visszatérve Glatz Oszkár munkásságának értékeléséhez, annyi bizonyos, hogy a kezdeti nagybányai évek művészi eredményeit nem tudta megismételni, friss természetszemlélete kissé szárazabb felfogásnak adta át helyét. Nem lehet azonban életművének második szakaszát sommásan giccsesnek nevezni, ahogy sok kritikusa tette és teszi. Van egy fontos momentum, ahol Glatz világosan elkülönül „magyarosan" festő társaitól, ő sorsuk iránti őszinte érdeklődéssel, szeretettel közeledett modelljeihez, a falu világához. Érdekelte a helybéliek élete, sorsa, nemcsak ünnepeik, ragyogó viseletük, hanem küzdelmeik, kemény munkájuk is. Nem ragyogó, „úri" műteremben festette képeit, hanem földes padlójú szobában, sokszor a modellek házában.Közöttük élt, írásaiban családok története elevenedik meg, a Margitok, Ilonák sorsa rajzolódik ki. 23 Glatz képei nem álnépiesek, nem idealizálnak. Figurai igazi munkát végző, valódi hús-vér emberek. „Ha van lélekvándorlás, akkor utolsó inkarnációmban feltétlenül paraszt voltam. Falun mindent szeretek és bár több, mint huszonöt éve festegetek ugyanazon a helyen, Bujákon, itt minden érdekel, az örökké új tájéktól, dombjaitól, erdejétől és szántóföldjétől az utolsó csirkéig..." - írja a harmincas években önmagáról. 24 Művészi kvalitásai - bár nem sorolják a kortárs képzőművészet élvonalába - egy jó színvonalat érnek el. A Műcsarnok kiállításain számtalanszor megnyilvánuló dilettantizmust mindenesetre messze felülmúlják ott kiállított művei. A Szinyei Merse Pál Társaság (mely a „műcsarnokiak" közül leginkább igyekezett a nagybányai eredményeket megőrizni) tagjaként mindvégig színvonalas alkotómunkára törekedett. A kortárs művészettörténész, Farkas Zoltán, visszaemlékezéseiben egy idős korában is hihetetlen munkabírással dolgozó, szinte fanatikus művész portréja rajzolódik ki, aki betegen is napi négy-öt órát fest, rajzol. 25 Lelkesedése naivitással párosult. Farkas feljegyzi, hogy Glatz minden áron fel kívánta újítani a népviseletet és igyekezetének sikertelensége boldogtalanná tette. Glatz Oszkár már a 20-as évek végén, 30-as évek elején szót emelt a népi iparművészet érdekében. „A nők ruhájukat maguk varrták, nemesebb ízléses volt, máma már erősen megromlott. Egyrészt a nyomor, másrészt az úrmajmolás. A rettenetes sipkák és pantallók minden ízléses emberben gyomorgörcsöket támasztanak, egy csomó drágább női ruhadarab már nem is kapható, az anyag rosszabb, a színek durvábbak, züllik, megy minden lefele... valahogy kiveszett a népből a művészi érzés, mely régente vezényelte, mindent a városból kezd importálni, a jó falusi bútor helyett a legkomiszabb gyári tucatárut, régente színes gyermekruhák helyett azt a rettenetes matróz és babaruhát, förtelmes benne." 26 Többször említi, hogy képeinek hitelessége érdekében kénytelen volt modelljeit a „régi jó időben" vásárolt rend ruhába öltöztetni. Naiv, de jóhiszemű lelkesedése mentes volt a Trianon utáni úri magyarkodástól, inkább a paraszti kultúra megmentésének, megújításának szándéka vezette. Céljait elsősorban a Tulipán mozgalom segítségével tudta érvényesíteni. így részletes bevezetőt írt egy, a harmincas években népszerűvé vált, mintegy száz magyar és magyaros ruhatervet tartalmazó kiadványhoz. 27 Glatz a második világháború után - bár 1949-ig fenntartotta lakását - nem tért vissza Bujákra. Ebben megakadályozta betegsége, munkásságának folytatásában azonban nem. Részt vett a Szinyei Merse Pál Társaság 1948-as kiállításán és 1953-ban а П. Magyar Képzőművészeti Kiállításon. Ugyanebben az évben gyűjteményes tárlata nyílt meg az Ernst Múzeumban. Életművéért 1953-ban Kossuth-díjat, 1954ben Kiváló Művész kitüntetést kapott. 230
