Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)
Tanulmányok - Művészettörténet - Peák Ildikó: Glatz Oszkár útja Münchentől Bujákig
Számos művészetelméleti írásában foglalkozott művészet és társadalom kapcsolatával. 19 Fontos feladatnak tartotta a művészetileg műveletlen közönség nevelését, mivel annak rossz ízlése lehetővé teszi a giccsel való üzérkedést. A társadalom művészeti nevelését két lépcsőben képzelte el. Az alap az iskolai, a gyerekek világához igazodó oktatás. Felnőttek számára javasolta műtermek szervezett, csoportos látogatását, mely során lehetőség nyílik az alkotóval, s munkáival való közvetlen megismerkedésre, akár kötetlen beszélgetésre is. Glatz ugyanis az igazi képzőművészet kialakulásának egyik fő kerékkötőjeként a közönség közönyét nevezte meg. Véleménye szerint "... nem a kontárok a bűnösök, hanem a társadalom." A 20-as években már hivatalosan ünnepelt, „befutott" művész és pedagógus. 1923-ban nyílt meg harmadik, gyűjteményes kiállítása Budapesten. Külföldön - Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Svédországban, Olaszországban - is lehetősége nyílt festményeinek, grafikáinak bemutatósára. 1920-tól tagja a Szinyei Merse Pál Társaságnak, mely a nagy festő, s a nagybányai művésztelep munkásságának folytatója kívánt lenni. Már ezt megelőzően, 1908 óta, alapító tagja a Magyar Grafikusok Egyesületének. A tanítás, a nagyvárosi művészeti élet, az ünneplés azonban egyre kevésbé kötötte le Glatz Oszkárt. Alkotómunkájának megtermékenyítő közegét az 1900-as évek eleje óta évtizedeken át a kis nógrádi faluban, Bujákon találta meg (1949-ig volt a községben bejelentett lakása). Itt lelte meg azt, amit „vándorévei" alatt keresett - gyönyörű tájat, s abba harmonikusan illeszkedő, szinte még érintetlen viseletű, szép embereket. Ahogy később barátainak elmesélte, Ecseg felől a földúton, késő délután érkezett először Bujákra, s mikor meglátta a domboldalon szétszórtan elhelyezkedő, zsúpfedelű házakat az alkonyati napsütésben, így szólt - „Ezt kerestem". 20 Lelkesen vetette magát a munkába, az új környezet új lehetőségeket kínált számára. „Az én valódi műtermem a falusi szoba... Engem csak a tanári állás kényszerít Pestre, ha szabad lennék csak falun dolgoznék, számomra a város idegen, szinte gyűlölöm és nagy teher nékem ez a kötöttség" - írja 1930ban. 21 Annál is inkább zavarhatták a művészt pedagógusi kötelezettségei, mivel a szabadban való festés számára legértékesebb hónapokat - a kora tavaszt és a késő őszt - a Főiskolán kellett töltenie. , Az a pár nap, amit az év e részeiben ott tölthetek, csak arra elég, hogy egy csomó dolgot elkezdjek, esetleg csak egy év múlva fejezhessek be, mert nékem sajnos a legritkább esetben sikerült egy képet egy ülésre befejeznem és még kevésbé vagyok képes azt utólag a műteremben emlékezetből befejezni, mint elég sok kollégám" - panaszolja. 22 Ugy tűnik, Glatz Oszkár - bármennyire is megérintette egy kissé a hivatalos „műcsarnoki" stílus - nem adta fel régi elvét: a tájban való, természetes fény- és színhatásokkal számoló festést. Nemcsak a nógrádi táj szépsége ragadta meg, hanem a színpompás egyedi viselet (a jellegzetes, rövid, elálló szoknyák, selyem praszlikok, pántlikák) festőisége is. Szinte a néprajzkutató alaposságával örökítette meg az öltözeteket és viselőiket.. A „Tótszögön", a falu legfestőibb részén, az uradalmi épületben volt számára szoba fenntartva. Innen került legtöbb modellje is, köztük a számos festményen megörökített Ilona, Bözsi, Margit. Néhányan közülük kora gyermekkoruktól eladó lány-, vagy fiatalasszonykorukig megjelennek a művész vásznain. Az új benyomásokkal egy időben megváltozott Glatz látásmódja. Tájképei, falurészletei intimek, egy-egy részletre koncentrálnak. Festményein már nincsenek messze elnyúló völgyek, mezők, nagy távlatok. Figurális vásznain - életképein, portréin - az alakok betöltik szinte a teljes képmezőt. A háttér, legyen akár szobabelső, vagy kert, felhanyagolható, nincs benső kapcsolatban a festmények tartalmával. Glatz kerülte a dinamikus tevékenység ábrázolását. Visszatérő témái: anya gyermekével, elmélázva öltözködő fiatal lány, játszó gyermekek. E képeken az előadás uralkodó eleme a rajz. Itt is tapasztalhatjuk stílusának változását, ha visszagondolunk a Fahordók súlyos, tömbszerű figuráira, vagy a Birkózó fiúk dinamikus mozgására. A Bujákon festett alakos képek gyakran kissé síkszerűek, kevéssé modelláltak, bár a művész törekedett a naturalista ábrázolásra. Az arcok, kezek világító fényfoltok, melyeket kemény, rajzos kontúrok határolnak el. Glatz majdnem akkora gondot fordított a viselet festői érdekességének, színpompájának érzékeltetésére, mint a jellemábrázolásra. Szinte összegzi a fenti jellemzőket nagyméretű, Templomozás, körmenet című vászna. A háttér dombok, fák - festett díszletre emlékeztet. A körmeneti zászlót tartó Mária-lányok mozdulatai ünnepélyesek, hieratikusak, arcvonásaik átéitségről, elmélyultségről tanúskodnak. Körülöttük a körmenetek résztvevőinek jellegzetes típusai. A háttérben egy fiatalabb és egy idősebb asszony, a kép jobb szélén pedig kislány áll. Az 1937-ben készült festmény - az elsődleges tartalmon túl - a falusi nő életének 228
