Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Praznovszky Mihály: Kultikus események Alsósztregován 1864-ben (Adalék a Madách-kultuszhoz)

szónoknak, majd tósztozónak tartották. Madách az 1847-ben írt Nógrádi képcsarnok-ban róla is szerzett egy kis gúnyos epigramát: Szurkosi volt a neved tótul, az imént 16n: Imádi. Mert hogy nőket imádsz, s Szurkosi is maradál.

36 Bodnár István balassagyarmati ügyvéd (1817-1892), a balassagyarmati választókerület nevében szólalt fel. Madách-hoz közeli kapcsolat kötötte, az ötvenes évek közepétől б volt a jogi képviselője kusza birtok- és adóssági perekben. Még 1864 februárjában is képviselte a bíróságon. 1861 lázas tavaszán б is ott szerepel Madách-csal együtt több bizotságban, előkészítő szervezetben. Jól felkészült jogász, komoly elméleti tudással, számos jogi szakcikket, közleményt jelentetett meg.

37 Kiss Gábor lelkész (1812-?) Somogy megyei születésű, Pápán tanult, Losoncon 1858-tól teljesített szolgálatot. írói hajlama is volt, költeményeket, beszédeket, könyvismertetéseket írt. Több nógrádi vonatkozású gyászbeszédét ki is adta kis fUzetecskékban. így pl. a Kubinyi Ferencné Gyürky Franciska felettit 1859-ben. (Kubinyi egyébként nógrádi követtársa volt Madáchnak 1861-ben, tehát a legközvetlenebb környezetéhez tartozott.) Kiadta továbbá a Teleki László felett mondott gyászbeszédet, amely Balassagyarmaton hangzott el 1861-ben. Majd később ő búcsúztatja el Madách különös furcsa barátját, Szentiványi Bogomért is 1867-ben.

38 Madách temetésével függ össze az a Nógrádban máig élő legenda, hogy a temetésen, a sírhant mellett már osztogatták Csalomjai gyászversét, amelyet a költő a halál óta eltelt két nap alatt írt, illetve ki is nyomtatott. Hogy Csalomjainak valóban készült verse, az tény. Meg is jelent teljes terjedelmében, de csaknem két évtized múlva a Figyelőben, azzal a magyarázattal, hogy a temetésen osztogatták. (Ezt természetesen maga a költő állította) Hogy azonban nem készülhetett el a temetésre, igazolja a Magyar Sajtó című lap október 11-i száma, amelyben a rövid temetési beszámoló végén ez áll: „Csalomjai versezete szintén a temetésen lett volna kiosztandó, de idejére nem lehetett kinyomtatni. E vers a Vasárnapi Újság legközelebbi számában fog megjelenni."

39 A Vasárnapi Újság következő, október 16-i száma azonban csak egy szakaszt közölt belőle. Ami ugyan azt igazolja, hogy Csalomjai végül is megírta költeményét, de azt is, hogy a szerkesztők nem ítélték közlésre méltónak.

40 Ha Csalomjai verse nem is jelent meg teljes terjedelmében a temetés, a gyász napjaiban, ám megjelent egy kis négysoros versike Madách búcsúztatására. A Nefelejts című lap október 30-i számában Bulyovszky Gyula búcsúzott el a közelmúlt három halottjától - Reviczky Szevér, Zilahy Károly és Madách Imre - három „síri nefeleccsel". Madách-epitófium így hangzik: Ember tragoediáját Teremte életed S halálod egy nemzet Tragoediája lett.

41 Gyászbeszédek, alkalmi versek, országos visszhang- mindez azt jelzi, hogy nemcsak rituális írótemetés történt, de már megjelenik és megerősödik a költői kultusz több eleme is. Ennek jeleit is nyomon lehet követni az országos lapokban. 1983-ban a Nógrád megyei muzeológusok megrendezték az első Madách Irodalmi Napot Csesztvén. Túllépve az addigi hagyományokon, amelyek szerint minden év október 5-én, a költő halála napjának évfordulóján koszorúzás zajlik a csesztvei szobornál, ettől kezdve valóságos emlékünnepélyeket szerveztek. Olyan kultikus jelenségei vannak ennek, mint a költő lakóházának körmenetszerű bejárása mindig más és más céllal: mint a séta a költő házának parkjában és a környéken: mint a költő sokszempontú megidézése: mint a költő műveinek előadása a sokszáz éves templomban: stb. A szándék mögött nem állhatott olyan tudatos kultikus cselekvéssor, mint amilyen mára kialakult és amilyetnagyon helyesen- vállalnak is. S így azt sem tudták, hogy ünnepségeik koreográfiája már 1864-ben leírható, s ez a modell: a költő halála után egy hónappal, november 5-én megrendezett gyászünnepély. Ennek az előzménye pedig Angliába visz el: a Statfordi ,Jubileum"-ig, s az azokból kifejlett emlékünnepélyekig. A magyar sajtó és az irodalmi közvélemény már a XVIII. század végétől figyelte ezeket a Shakespeare- ünnepségeket, de csak 1834-ben fogalmazzák meg a ránk, magyarokra vonatkozó végkövetkeztetést. A Honművészben megjelent cikk - Shakespeare-innep Statfordon 1769. sept. 6-án szerzője az angliai ünnep részletes bemutatása után ezt a kérdést tette fel: „Hát mi magyarok milly pompával fogjuk Kisfaludy Károlynak emlékoszlopát felállítani ?"

42 203