Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: A bányászati nyersanyagkutatás (barnakőszén és lignit) és a bányaművelés története Nógrád megyében a 19–20. században

kitermeléséhez kezdtek. Ahhoz, hogy az emberek tudatosan keressék a szenet, földtani, bányászati megfigyelések, azaz a tapasztalati tudás mellett a szén értékesíthetősége elengedhetetlenül fontos. A kutatóvállalkozó és a földtulajdonos érdeke egyszerre ütközött össze 1768-ban a verőcei szénelőfordulásnál. Nützen a Selmecbányái bányabíróság engedélye alapján 1771-1772-ben kutatott a vidéken és tárót hajtott ki a váci püspökség birtokán. Mint kiderült, végzetes hibát követett el, az egyház mint birtokos tiltakozott a bányanyitás ellen, s húsz évi küzdelem után eltiltotta a bányászattól bírói határozattal budai polgárunkat. П. József 1782. március 22-én kelt rendeletében az összes vármegyét és várost felszólította a területükön található szenek bejelentésére, melyre 13 vármegye és 8 város - közöttük: Baranya, Nógrád, Sopron vármegyék, Pécs és Sopron városok - adtak jelentést szénleletekről és a szén felhasználásáról. Nógrád megye: Somoskő, Tarján és Verőce nevét jelölte meg, mint olyan területet, ahol szénelőjövetel ismeretes. Az már csak a szakirodalomból tűnik ki, hogy a nógrádi, borsodi, a pécsi és a soproni bejelentések voltak megalapozottak. Míg Mária Terézia 1758-ban szabad ásványnak minősítette a kőszenet Ausztriában, Magyarországon П. József 1781. október 26-án a földtulajdonosok javára döntött: azé a szén kitermelési joga, akié a föld. Az a tény, hogy a kőszén tulajdonjogát kizárólag a földbirtokhoz kötötték s így az nem került a fenntartott ásványok közé, ellentétes volt az osztrák tartományokban bevezetett jogrenddel, ahol a kőszén a szabad ásványok közé sorolódott. Igaz azonban, hogy Magyarország nem tartozott az osztrák tartományok közé, a rendelet ennek ellenére hosszú időn át ható akadályt állított a kőszénbányászat fejlődésének az útjába. A kutatás állami támogatásával szemben a bányák szakszerűtlen művelése és technikai elmaradottsága részben a tőkehiányra, részben a szénfelvevő piac hiányára, de legfőképpen egyes földbirtokosok ellenállására is visszavezethető. A nógrádi, pontosabban a Salgótarján környéki szénbányászat is csak az 1840-es években kezdődött meg. A Pest-Salgótarján között megépült vasútvonal megszüntette a távolsági szálUtás nehézségeit,amit pl. erősítenek a kiegyezést követő politikai körülmények, és az önálló állami lét hatása az iparosodásra. Az üzemszerű szénbányászat megindulása A 19. század első évtizedeiben a felsorolt nehézségek ellenére már mintegy 100 lelőhelyen „ástak" szenet, főleg a helyi igények szükségletei szerint szerte az országban. A 18. századi előzmények után az 1830-40-es évek érlelték meg a modem magyar gazdaságpolitikai koncepciót. A mezőgazdaság-iparkereskedelem szorosan összefüggő fejlődésének szüksége volt az alapanyagot és energiát szolgáltató bányászat beilleszkedésére ebbe a kialakuló folyamatba. Az iparosodás azt jelentette, hogy magának az iparnak kell megújulnia, gazdasági és műszaki értelemben egyaránt. A kézművességet, melyet ebben a korban iparnak neveztek, a céhes keretekből a magát gyáriparnak nevező manufaktúraipar szabadította ki a reformkorban. A szabadságharc bukását követően a feudális maradványok az ipari forradalom kibontakozását időszakosan elodázták, de a fejlődést már nem akadályozhatták meg. A bányajog fő formáját az 1854. május 23-án kibocsátott osztrák általános bányatörvény képezte, melyet bizonyos módosításokkal (1861, 1869) kiegészítésekkel 1945-ig, majd formailag 1960-ig alkalmaztak. Ez az osztrák általános bányatőrvény a Habsburg birodalom egész területén a polgári átalakulást elősegítő, az energiaigényt kielégítendő bányászatnak a tőkés folyamatba való beilleszkedését célozta. Amikor a fenntartott ásványok vonatkozásában bevezette a bányaszabadság elvét, a föld tulajdonosától elvonta a szénbányászat jogát (illetve nekik is kötelező lett engedélyért folyamodni esetleges bányanyitás érdekében) s ezzel a bányászati jog megszerzését mindenki számára lehetővé kívánta tenni. A földbirtokosok úgy vélték, hogy a bányatörvény sújtja érdekeiket, csorbítja a tulajdoni jogot, és egyoldalú. Idézzük a kortársat: „... miután pedig a földbirtokosok rendezetlen körülményeik miatt maguk nem nyithatnak kőszénbányákat, vállalkozók lépnek a térre kisebb nagyobb haszon és szerencse fejében, a szerint mint közelebb vagy távolabb van a bánya a közlekedési (vizi, vasúti) vonalakhoz, s a mint bővebben vagy kevésbé, s jó vagy selejtes anyagot szolgáltat a bánya." (Majthényi Pál, 1860) Az uralkodó beavatkozása után, 186 l-es határozat az állam beleszólását jelentette az egyébént korlátlannak elismert földtulajdon szférájába. Az adományozással megszerzett bányatelket önállóan telekkönyvezték, sőt a bánya felszíni ingatlanait is bejegyezték a bányatelekkönyvbe. A földtulajdontól azonban az ásvá141