Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Történelem - Horváth István: A bányászok sztrájkja 1940-ben a pálfalvai bányakerületben

nevezte a történeti irodalom. Ez olyan hitet támasztott, mintha a városban működő üzemek dolgozói álltak volna le a munkával. A tévedés nyilvánvalóan a részvénytársasági név, és a város nevének összemosásából következett. Az aprónak tűnő pontosítás szükségességét abban vélem megtalálni, hogy a nagyvonalú szemlélődés kiiktatásával valós és hiteles képet kapjunk a kor eseményeiről, történéseiről. Annál is inkább - mert amint a későbbiekben látható - az 1940-ben történtekkel kapcsolatosan is megismétlődött ez a földrajzi - politikai tévedés. A város lakossága, közöttük is a számban növekvő értelmiségiek - legalábbis a kor mértéktartó polgári felfogású helyi sajtójából úgy tűnik saját arculatának szellemiségének kialakításával, szervezeteinek létrehozásával foglalkozott ekkor. A város életében a legmélyebb hatást azok az események váltották ki, amelyek általában a magyar viszonyokra oly jellemzőek voltak. A legnagyobb veszélyt a város értelmiségének egy része a terjedő, és itt is erősödő nemzeti szocializmusban látta. 1938-ban megjelenő vezércikk még így írt: „A német nagyhatalmi politika az utolsó három évben a magyar politikai ösztön, éleslátás és realitás terén többet pusztított, mint bármilyen rendszeres, tudatos baloldali propaganda." Továbbiak szerint: „A magyar keresztény nemzeti politika megbukott, hogy helyt adjon a német nemzeti szocializmusnak". Érdemes még továbbra időzni az írásnál - a szignó alapján valószínű Koppány István bányai mérnök írta a cikket - „Pángermán és pánszláv veszély fenyeget". Ennek elkerülését abban látta, ha „visszakanyarodunk a Bethlen Gáborok, Fráter Györgyök, Széchenyi Istvánok kül és belpolitikai szemléletéhez", mert „Hitler kora nem a mi korunk." A józan és iránytmutató hang, szemlélet azonban nem teljesedett ki. Ehelyett egyre inkább a jogos trianoni revízió gondolata, a faji alapon álló gondolkodás uralta a politikai terepet a városban is. Ez világlott ki a Társadalmi Egyesületek Szövetsége helyi revíziós gyűléseiről. A Felvidék és Losonc visszatérése miatti reális eufóriát, - amikoris 8000 ember tüntetett lelkesen a Fő téren, és azt kiáltozták „Elérkezett a boldog óra, újra megvethetjük lábunkat az ősi földön" - az „ordas eszmék" terjedése szorította ki. A Turul-mozgalom zászlóbontásakor a fajvédő politizálásra mutatott példát a Tarján Törzs dominusa, Jakab Sándor testnevelő tanár. Szavai szerint: „egyet ismerünk: az öntudatos keresztény magyart". Máshol azt olvashattuk: „Megtorlást kell foganatosítani a nemzeti eszme lemosolygói ellen".

9 A fejlődés eszmei-emberi kuszaságát jelezték azok az összejövetelek, amelynek tartalmát, „Radnai György oki. tanító, az északi plébánia ifjú kántorának irredenta és katona dalai" jelentették. Ezeken az eseményeken városi virilisei - köztük az izraelita kereskedők is - szinte teljes számban és helyeslőleg jelentek meg.

10 A város közvéleményében 1938 őszétől egyre erősödött a német nemzeti eszmék iránti vonzódás, és ami mindehhez közel álló: az antiszemitizmus. Az emlékezetben Salgótarján történetének szégyen pontjaként élt az 1919. január 2-án történt zsidó üzletek kifosztása. Az akkori hang 20 évvel az események után - 1939-ben - újra nyilvánosságot kapott. A helyi feladatok között első helyre a zsidókérdés megoldását tették, „mert elkülönültek, mert nem idomultak". A minősítést a tettek követték. Az intézkedések itt sem voltak mások, mint máshol: megkezdődött a zsidók munkaszolgálatos bevonultatása, érvényesítették, hogy a „zsidóknak italárusításra engedélyt nem lehetett kiadni". Megalakult 1939. március 4-én a „Keresztény Kereskedők és iparosok tömörülése, a Baross Szövetség helyi csoportja", elnöke Szatmáry Ferenc lett. A csoport tagjai rövidesen kérték, hogy a „zsidófajú vásárosok kitiltása a piacokról és vásárokról történjék meg".

12 Salgótarján képviselőtestülete virilis tagjai közül 1939. októberében töröltette dr. Winter Simon, Szauer Andor, Baumann Izidor, Hochauser Károly, dr. Paszternák László, Friedmann Lipót, Kainer Mór, Kovács Nándor, Wetzler Miksa, Bógenglück Dávid, Löwi Béla rendes tagokat.

13 Az 1939-es év politikai eseményei közül a tavaszi választásokra készülődés mozgósította a város lakosságát is. A választások végeztével a kormánypárti Mocsáry Ödön végzett első helyen 5520 szavazattal. Feltűnő lehet azonban, hogy második dr. Borosdy Gyula, a Nyilaskeresztes Párt képviselője lett 3744 szavazattal. Nemcsak most okozhat feltűnést az eredmény, a kor saj102