Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Történelem - Balogh Zoltán: Honismertető törekvések – a várossá fejlődő Salgótarján idegenforgalmi élete

déglő, 2 fuszerüzlet és 1 kisebb vegyeskereskedés, valamint több iparos működött. Volt kifejezetten olyan kereskedés, amely kihasználva előnyös fekvését hirdetésekben turistáknak, kirándulóknak ajánlotta termékeit. Ratkovszky Pál fűszerkereskedése éppen a Salgó várához vezető úton helyezkedett el. Nem kellett azonban különösebb reklám a Ponyi csárdának, amely a Salgóra vezető kisvasút mellett állt. Aki mintegy fél órás gyaloglás után ide megérkezett, az bizony jóízűen fogyasztott el valami hűsítőt, esetleg fröccsöt. A szervezett idegenforgalom Az Országos Magyar Weekend Egyesület megalakulásáig (1929) Budapest székesfőváros 1916-ban alakult Idegenforgalmi Hivatala irányította a magyar idegenforgalmat. Az 1935-ben létrehozott Magyar Városok Országos Szövetsége (MVOSZ) már alapszabályszerű feladatának tekintette az idegenforgalom fejlesztését, s ennek útján a városok fejlődésének előmozdítását. A vidéki városok idegenforgalmának egy olyan fontos központi tanácsadó és útbaigazító szerve kívánt lenni, amely Magyarországon és külföldön is állandó szakszerű figyelemmel kíséri az idegenforgalmi eseményeket, szerves kapcsolatot óhajtott kiépíteni a vidéki városokkal s ennek révén a magyar városok és az egyes központi állami érdekeltségi, valamint a nemzetközi idegenforgalmi szervek között összekötő szervként kívánt működni. A vármegyék, városok, és községek idegenforgalmi működésének felügyeletét az idegenforgalmi ügyek szabályozására vonatkozó 11001/1935. M.E. sz. rendelet az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal ügykörébe utalta. További feladatként szabta meg működésük ellenőrzését: az idegenforgalmi beruházásokat szolgáló összegek céljuknak megfelelően vétessenek fel, és gondoskodjanak arról, hogy a jelentősebb sport- és turisztikai események, kongresszusok, ünnepségek, kiállítások, vadászati és halászati lehetőségek, és általában idegenforgalmi szempontból jelentős más alkalmak, az idegenforgalom fokozását is szolgálják. A vidék - esetünkben Salgótarján bekapcsolását - az ország idegenforgalmi életébe Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatala által, a polgármesteri hivataloknak 1934 októberében küldött körlevele indította el. Ebben tájékoztatást kértek arról, hogy az 1935. évi eseménynaplóba milyen eseményt lehetne felvenni, ami nemzetközi viszonylatban érdeklődésre tarthat számot. A válaszhoz könnyítésképpen a KKM két héttel későbbi 67084/1934. körlevele nyújtott segítséget, amelyben már tételesen és pontokra bontva megtalálható volt, hogy milyen szempontok érvényesítendők az 1935. évi eseménynapló összeállításában. Közgazdasági szempontból a vásárok, ipari és mezőgazdasági kiállítások kerülhetnek fel. Kulturális eseményeknél szoborleleplezés, kongresszus, zenei és művészeti esemény, szabadtéri játékok vagy más világi és egyházi eseményeié vehetők fel. Népművészeti szempontból a Gyöngyösbokréta előadások, szüreti mulatságok, búcsú, körmenet, aratóünnepség, harang- vagy zászlószentelés jöhetnek számításba. Végül, de nem utolsó sorban sportesemények, mint bajnokság, verseny vehetők fel. A körlevél a helyek pontos megjelölését, a várható látogatottság mértékét is kérte. A polgármesteri hivatal - a KKM körlevél ismeretében - előterjesztéséből megtudjuk, hogy az 1935. évi salgótarjáni programok elsősorban a hazai forgalmat érdekelhetik. A program kb. 4 különböző napot venne igénybe szeptemberben. Szerepelt benne egy ipari és kulturális kiállítás, az országzászló és az épülő turista menedékház avatása, valamint a környékbeli terület népviseletének bemutatása. A külföldi vendégeket elsősorban a palóc viselet, a paleontológiái köröket Ipolytarnóc világhírű kövület-lelőhelye érdekelhetné. Mintegy 4-5 ezer fős belföldi vendégre számítanak a programokon, külföldiek esetleg a megszállott területekről érkezhetnek rokoni látogatásra.

18 Nem sokkal ezután a Magyar Városok Idegenforgalmi Központja egy tájékoztató ívet küldött kitöltésre. Ebből kiderül, ami nem is meglepő, hiszen a vidék idegenforgalmáról - mint azt Thirring Lajos írta - a gyógyfürdőket, gyógyhelyeket és vízgyógyintézeteket kivéve hivatalos statisztika nem volt, hogy Salgótarjánban sem vezettek idegenforgalmi statisztikát. Az is igaz, hogy a statisztikusok a külső vendégforgalom vidéki adatainak teljesebb felmérésével is próbálkoztak, s e célból Magyarország 32 fontos idegenforgalmi pontjáról kértek be jelentéseket. Va-