Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)
Történelem - Cs. Sebestyén Kálmán: A trianoni béke hatása Nógrád megyében
kölcsönök jelentós részét a községek az úthálózatuk kiépítésére kapták. Közel 50 község vállalta, hogy 2,5%-os kamat, és az építési költségek 10%-áig terjedő segély ellenében összeköttetést teremt saját területe és a legközelebbi törvényhatósági út között. Mivel a megváltozott helyzetben a községek már erre nem voltak képesek, s az utak karbantartására törvény is kötelezte a vármegyéket, 1921. április 1-i hatállyal a fogalmasabb vicinális utakat vármegyei kezelésbe vették. 44 Nagyobb gondot okozott a vasútvonalak kérdése. A losonci csomópont leválasztása elvágta a megye gazdasági vérkeringésének azt a szálát, amely összekötötte a hatvan-losonci és a Balassagyarmaton összefutó aszódi, illetve csata-ipolysági vonalat. A vasút fontosságát mutatta, hogy a békeszerződés előkészítése során vita robbant ki e körül. Elsősorban az okozott gondot, hogy Losonc és Ipolyság cseh területre került, miközben a köztük húzódó vasút hosz szán, Ipolytarnóctól Kővárig magyar területen halad. Végül a békeszerződés 302. §-ában az utóbbi szakasz 15 évi közös használatát írták elő. „Igen, mi kénytelenek vagyunk momentán belenyugodni abba, hogy a vasutat közösen használjuk - fakadt ki a Nógrádi Hírlap cikkírója -, de ugyanakkor nekünk is legyen jogunk ahhoz, hogy ebből mi is forgalmi előnyökhöz jussunk. Mert az mégsem járja pl. hogy ők Losonczról - egyenes úton szállíthassanak, közlekedhessenek Ipolyságra ugyanakkor, amikor mi pl. Litkéről Bánrévére vagy akár Salgótarjánba óriási kerülővel, nagy fuvarkülönbözettel és időveszteséggel tudunk csak szállítani." Ez a megoldás újabb vitákhoz vezetett a pálya karbantartása körül: a csehek arra hivatkozva, hogy használati díjat fizetnek, nem járultak hozzá az átépítési költségekhez, magyar oldalról pedig a munkák megkezdésének halogatását azzal indokolták, hogy a MÁV csak kis forgalmat bonyolít le ezen a szakaszon. így állandóan csak tűzoltó munkát végeztek, amelyek főként az Ipoly áradásai miatt váltak szükségessé. Ennek az áldatlan állapotnak kialakulásához az is hozzájárult, hogy az 1860-as években tervbe vett, majd 1890-től újra napirendre kerülő Szécsény-Salgótarján (vagy Kisterenye) közötti szakasz nem épült meg. Bár az elképzelés a 20-as években is foglalkoztatta a vármegye és Salgótarján vezetőit, a gazdaságossági számítások ellentmondásai miatt egyre húzódott megvalósítása. Mindez elősegítette, hogy a vármegye nyugati területeire megnőtt Vác és Budapest vonzása, míg a keleti részen, a hatvani vasútvonal révén, az Alföld felé nyílt nagyobb lehetőség a termékek elhelyezésére. Losonc cseh területre kerülése gazdasági kihatásain túl azt is jelentette, hogy Nógrád elveszítette egyetlen városias jellegű települését. A vármegye központja Balassagyarmat és lélekszámban is legnagyobb ipari települése Salgótarján, nagyközség volt. 1920 után a veszteségek ellensúlyozására megindult az előkészítés - korábbi elképzelések után újra - e két helyen a rendezett tanácsú várossá alakulásra. Bár egyik helyen sem volt meg minden feltétel, de az országos politika és a helyi kívánság találkozása 1922-ben Salgótarján esetében, 1923-ban pedig Balassagyarmat esetében eredményre vezetett. A „véghely", a „végváriság", a török idők emlékeivel támogatott gondolata és érzése mellett, mintegy erkölcsi elégtételként kapta meg a két település a városi rangot, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Az új határvonalak meghúzása Nógrádra közvetve vagy közvetlenül, területenként másmás mélységben, de összességében negatívan hatott. Az itt élők családi - rokoni kapcsolatait mesterséges akadályként szelte ketté, mozgásterüket korlátozta. Sok ember megélhetését tette kétségessé birtokaik vagy munkalehetőségeik új államhoz kerülése. A területi veszteség önmagában is megbolygatta a XIX. század végére kialakult táji munkamegosztást. A vármegye nyugati területein élő kistermelőket és kisiparosokat azért érintette súlyosan, mert nem rendelkeztek olyan tartalékokkal, hogy az inflációval tetézett keresletcsökkenést nagyobb megrázkódtatás nélkül el tudják viselni, önálló egzisztenciájuk feladása sem kecsegtetett helyzetük javulásával, elsősorban azért, mert helyben nem találtak más megélhetési forrást. A nagyobb ipari centrumok - Budapest, Salgótarján - a közlekedési nehézségek miatt kívül estek az elérhetőség határán. Azonban az ott élők mindennapjaiban is benne volt a munkanélküliség lehetősége a sorozatos üzemredukciók miatt. A válságot legkisebb zökkenőkkel átélt vállalat, az SKB RT. sem tudta biztosítani munkásainak a folyamatos munka lehetőségét. A nyersanyagutánpótláshoz kötött vállalatok pedig hagyományos területeiket elveszítve, termelésük csökkentéséhez - pl. Rimamurányi - vagy leállításához - pl. Palackgyár - voltak kénytelenek folya64
