Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Természettudomány - Hir János: Egy szubfosszilis magashegyi kisemlős-fauna a középső Toros-hegységből

11 M

3 L: 2,30-2,67 mm Pitymys majori (THOMAS, 1906) (földi pocok) 4 Mictorus (Chionomys) nivalis (MARTINS, 1842) (havasi pocok) 165 Microtus arvalis (PALLAS, 1779) (mezei pocok) Microtus socialis (PALLAS, 1773) Mictorus guentheri (DANFORD et ALSTON, 1880) gr. 145 589 Részletesebb megjegyzéseket a következő fajokhoz szeretnék fűzni. Citellus citellus (LINNAEUS, 1766) ürge 11 M

1_2

L: 2,00-2,27 mm W: 2,65-2,87 W: 2,37-2,77 2 P4 L: 1,85-1,92 4 Мз L: 1,85-1,92 W: 1,67-2,05 W: 1,67-2,05 A fogak méretei megfelelnek az európai közönséges ürge mérettartományának. Ugyanakkor 2P4-en jelen van a harmadik gyökér, amely a ma élő európai állományban nem fordul elő. KORMOS T (1916) ezen harmadik gyökér előfordulása alapján írta le a Citellus citelloides fajt a Pilisszántói-kőfülke felső pleisztocén leletanyagából. A háromgyökerűség bélyege az ugyancsak Anatóliában élő, de nagyobb termetű Citellus xanthoprymnus előzápfogainál is előfordul (STORCH G. 1975). Dryomys laniger FELTÉN et STORCH, 1968 (3. ábra) 2Mi L: 0,91-1,02 mm 4Mi_2 L: 0,99-1,12mm W: 0,92-1,02 W: 0,99-1,02 8M

1_

2 L: 0,95-1,04 W: 1,06,-1,19 Mandibula hossza (length of mand.): 12,6; 12,9. A viszonylag nemrég leírt pelefaj csak a Toros-hegységből ismert, fogazatának morfológiája lényegesen nem különbözik az európai- és kis-ázsiai erdei pelétől. A fogak koronáján harántirányú zománcredőket láthatunk (ezek a kiemelkedő redők a 3. ábrán feketék) mindig azonos számban és kismértékben variáló elrendeződésben. A fogak méretei statisztikusán kisebbek az erdei pele törökországi alfajának (Dryomys nitedula phrygius) méreteinél. A fogaknál biztosabb elkülönítést alapozhatunk a mandibula hosszára: Dryomys laniger: 13,8-14,9 mm no. 11 Dryomys nitedula: 15,5-16,8 no. 4 (FELTÉN H.-SPITZENBERGER F.-STORCH G. 1973). A két rokon pelefaj egyébként környezeti igényeit tekintve is elkülönül. A D. nitedula erdőlakó, míg a D. laniger az erdőhatár feletti sziklagyepekben él (FELTÉN H.-STORCH G. 1968). Allactaga euphratica THOMAS, 1881 ugróegér (4. ábra) 9M* L: 2,50-2,75 mm 4M

2 L: 2,22-2,67 mm W: 2,12-2,25 W: 1,82-2,07 7Mi L: 2,67-2,90 3M

2 L: 2,37-2,50 W: 1,75-1,87 w: 1,75-1,87 8M3 L: 1,67-1,88 W: 1,34-1,47 Az ugróegér Anatóliában és attól Keletre, Iránban és Afganisztánban él. Dél felé Szíriában, Jordániában, Iraqban és Kuwaitban is megtalálható. Az Arab-félsziget belsejének szuperarid homoksivatagaiból viszont hiányzik (HARRISON D. 1972). Az irodalomban nem találtam határozott utalást arra, hogy a faj magashegységekben is előfordulna. A fogak koronáján sajátos kúp- és redőrendszer látható, melyek legkiemelkedőbb részeiről a zománc lekopik és felszínre kerül a dentin (ez a 4. ábrán fekete). 347