Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)
Néprajz - Lengyel Ágnes: Fejezetek egy Nógrád megyei falu (Terény) vallási néprajzából II.
kivéve a nagyobb ünnepeket (Karácsony, Újév, Nagyböjt első vasárnapja, Nagypéntek), melyeket magyarul is tartottak. 1960-ig, a jelenlegi lelkész beiktatásáig, az istentiszteleteket egyszer szlovákul, egyszer magyarul végezték. Az idősebb generáció kihalásával egyre erőteljesebben merült fel a magyar nyelvű istentiszteletek igénye. A jelenlegi lelkész, idekerülése kezdetén még egyszer-kétszer tartott szlovákul istentiszteletet, de, mint mondotta, a hívek igényeinek megfelelően később már csak a magyar nyelvet használta. Mára úgy alakult a kép, hogy a szlovák nyelvet a fiatalok már nemigen ismerik és az idősek is egyre kevésbé használják. Az idős katolikus magyarok viszont többségükben értik a szlovákot, és jellemző, hogy a 30-as évekig szokásos kiszehajtásnál, melyben mindkét felekezetbeli fiatalok résztvettek, a rituális énekek szlovák nyelven hangzottak. Kivételes alkalom volt az evangélikus templomban a múlt évi nemzetiségi találkozó, ekkor szlovák nyelven folyt a vasárnapi istentisztelet és a délutáni „litánia". Ha a faluban idegen az evangélikusok és a katolikusok együttéléséről érdeklődik, a terényiek általában nagyjából harmonikus, problémamentes képet festenek: ,Jól elvagyunk, szeretetvei egymás iránt." „Vallás ugye van több, de Istenünk, csak egy van." Alaposabb, személyes kapcsolatok kialakítására épített vizsgálatunk alapján is úgy látjuk, hogy egyfelől reális ez a kép, ugyanakkor a helyzet ennél bonyolultabb, összetettebb, ahogyan ez az alábbiakban körvonalazódik. A felekezetek közötti jó viszony a papság magatartásától is függött. Általában kiegyensúlyozott volt a viszony, a 20-30-as években az evangélikus és katolikus pap jó barátságot tartott, össze is jártak. Az 50-es években viszont a katolikus plébános „nagyon gyűlöletbe vett bennünket "- mondják az evangélikusok és a katolikusok is ugyanígy emlékeznek: „Az nagyon haragudott az evangélikusokra, ő maga megmondta, hogy nem is szeret velők találkozni. A kialakult jó viszony következtében ma is szokás a faluban, hogy halál esetén mindkét templomban harangoznak, evangélikus halottnak a katolikus templomban is és fordítva. Az említett plébános megtiltotta az evangélikus halottért való harangozást, de a „katolikus egyházfi megmondta a papnak, hogy itt a két vallásbeliek közt sógorság. komaság, rokoni kötelék van, nem lehet ezt csinálni. Aztán erővel harangoztak a halottnak." Ugyanez a plébános annak a vegyes vallású fiatal párnak, aki nem a katolikus templomban esküdött, meghúzatta a lélekharangot esküvőre menetkor, mintha halottat temettek volna. E kirívó eseteken kívül villongásról nem tudunk, bár a vallási és nemzetiségi eltéréseken kívül társadalmi különbségek is jelentkeztek. Az evangélikus lakosság kezében nagyobb földbirtok összpontosult és a községi tisztségviselők is rendre evangélikusok voltak. E körülmények vonzerőt jelenthettek a katolikusok házasodási törekvéseinél, s a 19. században még az iskola hiánya is gyöngíthette e felekezetűek helyzetét, mint ahogy erre utal az akkori plébános gr. Zichy Ferenc földbirtokosnak írott levelében: „...az oskolaháznak, és az innen eredő oktatásnak hiánya Terény helységében a többnyire vagyonosb különböző vallású lakostársak között a katolika hitnek helyheztetését nem kevésbé gyöngíti és ennek veszélyeztetésére is nem csekély célul szolgálhat." Vegyes házasságok a II. világháborúig viszonylag ritkán fordultak elő. .Azelőtt nagyon haragudtak, ha evangélikus katolikust vett el. Má' most keveredik a nép. Édesanyámat is úgy elmondták mindennek, hogy katolikushoz ment." A kétféle vallásúak összeházasodása ellen szól a falubeliek szerint, hogy ilyenkor „széthúzás van a családban", különváltan kell ünnepelni, mert az egyik fél az evangélikus, a másik pedig a katolikus templomba kell, hogy menjen. „A nőszemély nem mehet egész életén át gyovónni, ha evangélikushoz megy és átadja a gyerekeit". 12 Az ellenreformáció kora óta vegyesházasságot csak katolikus pap előtt s csak a katolikus fél javára adott reverzálissal lehetett kötni. Az evangélikusok jobb gazdasági helyzetének hatására előfordult, hogy a katolikus fél lemondott a reverzálisról. Nyomorék gyermek születését egy esetben reverzális meg nem adásának tulajdonította a falu érintett felekezete. A vegyes házasságokkal kapcsolatban az a tapasztalatunk, hogy hagyományosan inkább a jobb módú, de evangélikusok számára valószínűleg kevéssé kelendő lányhoz illetve családjához került vőül a szegényebb katolikus férj. A házasságok többségében az evangélikus jelleg és vallás szorult háttérbe, illetve az evangélikus fél fogadott be több katolikus hatást, mint fordítva. 286
