Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Néprajz - Limbacher Gábor: Máriácska káponkája I.

másokat is de a szandai kis-kápolna eredetéről vagy falujuk egykori öltöztetett Mária- szobráról semmi ilyen ismerettel nem rendelkeztek. A kis-kápolna eredetéről - benne értve a Mária-szobrot is - a levéltári források és a szájhagyomány alapján a következőket foglalhatjuk össze. 1890-ben a „Márton" Varga család kápolnát épít saját beltelkén és költségén egy Máriaszobor számára. Majd a felszentelés Ül. megáldás feltételéül szolgáló alapítványt 10 o. é. ft. értékben mintegy másfél évvel később fizetik be anyagi nehézségeik következtében. így a kápolna megáldására feltehetően 1892-ben került sor. A kápolnabeli szobrot megálmodó Varga Jánosné Kiss Verona 1952-ben hunyt el, így a rokonságban és a kápolnát jobban számon tartó falubeliek előtt az alapítás múlt századvégi időpontja általában ismert volt. Az építés és a szentelés pontos idejét senki sem tartja számon. Az emlékezetben élő ismereteket táblázatba foglaltuk rokonsági fok és az ismeretanyag tartalmi egységei szerint: A táblázattal jellemzett adatközlőink száma - első sorban a kápolnához régebb óta közel lakók tekintetében - meglehetősen korlátozott ugyan, de helyszíni megfigyeléseink alapján összességében is úgy látjuk, hogy a kapott megoszlás jellemző képet mutat. A kiindulási álomlátás élményében részesülő Varga Jánosné Kiss Veronához legközelebbi kapcsolatban állott (2) és (3) jelű unokák ismerik a kápolnaalapítás eredettörténetét a legrészletesebben, ha helyenként eltérő módon is. A legfiatalabb férfi unoka, aki legkevésbé élt nagyanyja közelében, bár aktívan vallásos, csak nagyon szegényes ismerettel rendelkezik. A rokonsági viszonyokra a kápolnától lakás távolsága is rárétegződhetett, ugyanis az unokák ismeretszint szerinti tagozódása megfelel a lakóhelyi távolság megoszlásával. További adataink szerint is a rokonság mellett nem sokkal kevésbé fontos a szomszédság, közelség. (7)-es jelű adatközlőnk egyszerre közel lakó és nemtávoli-rokon ráadásul idős korú is, s ezen együttes tényezők következtében tudása hiánypótló és megközelíti a legszorosabb kapcsolatú unokákét. A (8)-as jelű közelben lakó idősebb asszony is viszonylag bőséges ismeretanyaggal rendelkezik. A távolabb lakók ismeretszintje jóval szerényebb ül. jelentéktelen, bár vallásosságuk, Mária tiszteletük hasonló mértékű. A kis-kápolna számontartása a szomszédos Terényben a puszta létén túli további ismeretet már nem jelent. A másik szomszéd községben sokáig pusztán - Szandáváralján már magasabb a tudásszint, de ebben az tükröződik, hogy Szanda és „Váralja" szinte egy társadalmat alkot. Táblázatunk másik eredménye, hogy a fejlécben egészen tömören leolvasható a kápolna eredetéről fölgyújtott ismeretanyag, és a változatok főbb típusai. Látomás a falucsoportnál A kis-kápolna létrejöttében döntő tényező volt „Veron néne" álomlátása. A másik hasonlóan fontos feltételt az a kulturális sajátosság képezte, hogy az álombeli látomást és az éber érzékelést ekvivalens valóságként fogták föl. Ennek a kápolnában testet öltött kulturális jelenségpárnak az értelmezésekor fölmerül a kérdés, hogy vajon mennyire különleges és egyedi megnyilvánulásról, illetve fölfogásról van itt szó, vagy másfelől fogalmazva mennyiben mintáz a kápolna egy általánosabb műveltségi modellt. Ennek megválaszolása munkánk lényegi részét képezi, és a hozzá vezető út nem problémamentes. Tapasztalataink szerint általános néphitelemként tekinthető az a vélekedés, hogy főként az éber látomás kegyelmi ajándéknak számít, melynek többszöri elnyerését azonban kibeszélése meggátolja. Másrészt a látomás a népi kultúra olyan mélyrétegét képezi, amely nem válik minden további nélkül idegenekkel történő kommunikáció témájává. E nehezítő körülményeket tapasztalatunk szerint nagyrészt sikerült ellensúlyoznunk azzal, hogy a hagyományos műveltséget értékelő gyűjtőként és „Тега nenus Gabija"-ként tekintett ránk a helyi közvélemény, aki évek óta meg-megfordul körükben. Hamarosan világossá vált, hogy a látomások oly széles körű 259