Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Történelem - Horváth István: A bányászok sztrájkja 1940-ben a pálfalvai bányakerületben

XVII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1991 TÖRTÉNELEM GESCHICHTE Horváth István A bányászok sztrájkja 1940-ben a pálfalvi bányakerületben Salgótarján az 1930-as, 1940-es évek fordulóján Salgótarján arculatán az 1930-as évek végére megjelentek azok a karakterisztikus vonások, amelyek révén más, magyarországi településtől megkülönböztethetővé vált. A folyamat a 20-as évek elejétől, a városi közigazgatás megalakulásától gyorsult fel, és vált a korábbi időszakhoz képest tudatosabbá. Ha népesség statisztika tényeit vesszük szemügyre, kimondható: Salgótarján a lakosság számát tekintve a kor viszonyai szerint közepes nagyságú várossá lett, az itt élők többsége katolikus vallású, foglalkozását tekintve az iparban, a bányánál foglalkoztatott fizikai munkás. Társadalmi szerkezetében növekvő számban jelentek meg a tanítók, az orvosok, a mérnökök, a köztisztviselők.

1 Az arculat alapvonalainak a kialakulása dinamikus társadalmi, gazdasági mozgások során ment végbe. A kortárs irodalom a 30-as évek elején még Salgótarján szétszabdaltságát láttatta. Szabó Zoltán egyenesen öt Salgótarjánról írt: A rimai, a bányai, az üveggyári, a Hirsch-gyári településről. ,A négy vállalati városzrész közepén egyikhez sem tartozva, és egyiknek sem fontosán terül el a tulajdonképpeni városközép, és a vasútvonalon túl a hivatalnokok városa". A legnagyobb módosulás ezen a képen történt a korszakunkban. A vállalati érdek és tőkemozgás következtében lényegében két nagy, meghatározó ipari óriás maradt a terepen ekkorra: a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt., valamint a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Ezek a többi vállalatot elnyelték (így pl. az üveggyárat) vagy a fejlődést tekintve másodvonalbelivé degradálták. Az ipari változásokhoz képest is figyelemre méltó változás érzékelhető a közigazgatás területén. Annak szakszerűsége, tudatossága révén a korábbi falusi kép alapjaiban, és a fejlődés irányában módosult. Elkezdődött a csatornázás. A városfejlesztés terveinek első megvalósult eredményei megerősítették a közhivatalnoki tekintélyt. Szembetűnővé vált, hogy a „Salgótarjánban a legszabadabb ember a köztisztviselő." A város vezetése elérte, hogy a két tőkés óriás mellett egyre nagyobb súllyal a saját érdekeit nemcsak képviselte, de azt realizálni is tudta. A városfejlődés szerves és vitathatatlan eredményei sem feledtethetik el, hogy az itt élő lakosság egy részének állandósuló megélhetési nehézségei, a szociális feszültség, a nem túl magas számú, de tartóssá váló munkanélküliség, a meg-megújuló bérharcok, sztrájkok Salgótarján éltéhez tartoztak. Korszakunkban és a városban az üveggyárban alakult ki a legkritikusabb helyzet. 1939 áprilisában a csiszoló üzemrészben az alacsony bérek megemelése érdekében kezdtek sztrájkhoz a munkások. Ez a mozgalom még májusban is tartott, és ekkor már 1350-en vettek ebben részt. Végülis meg-megszakadva a nyár közepéig húzódott el, és július 12-én fejeződött be eredményesen a munkások akciója. A város többi üzeme nem csatlakozott ekkor a magasabb bért követelőkhöz. Ez év nyarán, ugyan nagy sztrájkhullám vonult végig az SKB Rt. városon kívüli bányaüzemein - lévén, hogy az üveggyár bányai érdekeltségű volt ekkor - az okozati kapcsolatot a kettő között megtalálhatjuk. Tény azonban, hogy korábban a bányászok e munkabeszüntetését is „Salgótarjáninak" 101