A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Közlemények - Jakus Lajos: Sisa Pista az utolsó betyák a Cserhátban

Palicza Antal juhász Kozárdról hazajövet Sipekre betért a kocsmába, ott találta Hering István. Megittak 4 icce bort, onnan a másik kocsmába tértek. Paliczát hazahívatta felesége, mivel vendége érkezett. A vendég nem más, mint Sisa Pista és egy társa, kivel eddig nem találkozott. Hozatnak 20 icce bort a kocsmából de Palicza hamar kidőlt, mivel előtte már emelgette a poharat. Lefeküdt a kamrában, amíg aludt, arról tanúkihallgatások szólnak. Palicza felesége állítása szerint megjelent náluk Bálás Sándor, mondván, hogy az urával akar beszélni. Sisa és társa be sem akarták ereszteni, kijött élőbe a bojtár megmondani, hogy gazdája nincs odahaza. Bálás hallva bentről beszédet, belépett a szobába. „Sisa a kezénél volt fegyverét ráfogta, azonban Bálás barátságos megszólítása folytán letette." Egész éjszaka minden szóváltás nélkül beszélgettek, iddogáltak. Sisa ötödmagával teli­ben fél akó bort ivott meg néhány óra alatt. Borozás közben Bálás elszólta magát: Sisa szabadsága reá van bízva. A komisszárius meghagyta neki, hogy tartsa szemmel, vagyis tőle függ a szabadsága. Sisa fejére ekkor különben is díj volt kitűzve. Hajnal felé Bálás magához hívogatta Sisát, amit az el is fogadott. Maga előtt engedte menni a lakása felé vezető úton. Negyedóra sem telt el, Sisa visszatért társával Paliczáékhoz. A juhász ekkor ébredt fel mámorából. Felesége Sisán látta, hogy véres az inge, keze. Tuda­kolták tőle, mi történt? „Ne kérdjetek tőlem semmit — mondta. Majd megtudtok min­dent." Ami történt Bálás és Sisa között, későbbi vallomásából ismert. Azzal a gyanúval élt, hogy Bálás tőrbe akarja csalni, azért hívta lakására. Ezt hirtelen felismerve megfordult, hogy meghiúsítsa Bálás tervét. Egy pillanatig dulakodtak, akkor előrántotta csizmaszárá­ból juhászkését s elvágta Bálás torkát. Egy 50 forintost helyezett a holttestre. Sipeket elhagyva, mintha mi sem történt volna, négy-öt napot a környéken bujdokoltak. November 7-én 5 órától másnap 8 óráig Kutason tartózkodott, a zsidót ismét kirabolta a bíró és falubeliek jelenlétekor. Azok nem értesítették az alig 10 percnyi távolban fekvő Szent­iványon időző csendbiztost, amiért ő az elöljárókat elfogatta és a sziráki járásbírónak átadta. Ekkor kezdődött meg három vármegye pandúrjainak hajtóvadászata Sisa kézrekeríté­sére, Palicza vallomásából megtudták, hogy a gyilkosságot Sisa követte el. Űzött vadként a Mátrában Sisa szülőföldje környékéről menekülve ismét a Mátrának vette az irányt. Új társa Kis­Csóka József zsivány nevén Kérges többször fenyített erdőkövesdi kondás azon a tájon otthonos. Zsákmányhoz legkönnyebben juthattak, ha az erdőn makkon legeltetett kondákból szakítottak ki sertéseket s azokat orgazdáknak eladták. Október 31-én éjjel Szurdokpüspö­ki községben egy telkes gazda házában követett el a fegyveres betyár és társa rablást. Ugyanott november elején a kasznárt és plébánost zsarolták meg. Sisa később ezek rablását nem vállalta, de a püspökbeni kocsmában Eliásy István helybeli segéderdész való­ban egész éjjel velük mulatott, sőt Sisával fegyvert is cserélt. Északra húzódva, Kis-Csóka hazájában, az erdőkövesdi erdőből 18 db sertést hajtottak el dec. 5-én. Két hadnagy az egri káptalan uradalmi kerülőknél 3 db sertés húsát találták. Barna József orgazdát a csendbiztoshoz kísérik. Karácsony másnapján kihallgatták, s val­lomását jegyzőkönyvbe foglalták: 24 „A hadnagyok, a kövesdi makkról elhajtott sertések után kutattak, akkor érkeztek házához, amikor éppen két nagyobb sertést levágott, felesé­ge a zsírt olvasztotta. Kérdezték tőle, miféle disznók azok? Azt állította, 37 Ft-ért vette. A hadnagyok azonban röfögést vettek észre az ólból. Azokra is azt válaszolta, hogy a tulajdona. Később bevallotta nekik négyszemközt, hogy miféle sertések, kik hajtották oda. Ekkor tudta meg tőlük, hogy az a bizonyos Sisa a kövesdi Csóka fiúval, aki után nyomoz­nak. A hadnagyokkal úgy maradt, közre fog működni az elfogatásukban. Azok ott lestek szerda virradatig, majd eltávoztak, de meghagyták neki, senkinek ne engedjenek elhajtani, Sisa azonban megtudta, hogy a hadnagyok ott jártak. Csütörtökön hajnalon, amikor a favágásban volt, Sisa beszólt a feleségének az ablakon: »A szentséges istenit azoknak a 345

Next

/
Oldalképek
Tartalom