A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Közlemények - Peák Ildikó: Külföldi modern képzőművészeti kiállítások és fogadtatásuk a két világháború között

szék a Nemzeti Szalonban. Szeptember 5— 12. között az L. csoportkiállításon magyar festők — Bizony Ákosné, Gyenes Gitta, Leidenfrost Pál, Lingauer István — mellett egy orosz festőházaspár; Brailowsy Leonidas és Brailowska Rimma (korabeli átírás). A két művész a régi orosz ikonfestők technikájának és a XX. sz. festői módszereinek összeolvasztásán fáradozott. Úgy tűnik, kettejük között Olaszországot, Franciaországot, Spanyolországot bejáró, majd a moszkvai és szentpétervári cári színházak díszlettervezőjévé váló Leonidas lehetett az önállóbb művész — míg Rimma a régi orosz hímzések ornamentikájának felelevenítésével foglalkozott. A két művész 1920-ban hagyta el Oroszországot és Konstantinápolyba emigrált. A Nemzeti Szalon kiállításán hazai emlékeiket felidéző, „Víziók a régi Oroszországból" című, negyvenegy darabból álló olajfestmény-kollekciójukkal szerepeltek. A következő — LI. csoportkiállítás (1926. szeptember 26—október 3.) résztvevői Kammerné Radnai Margit, Bakoss Tibor, Bán Tibor mellett megint ők, ugyanezzel a sorozattal, továbbá a sziléziai Vera Jicinska. A magát magyarnak valló fiatal művésznőnek ez volt az első nyilvános szereplése Budapesten. Kubista jellegű képei nem arattak osztatlan elismerést a kritikusok körében. Pesti Hírlap: 1926. szeptember 26.: „Jicinska Vera a mai világ innenső sarkán áll. Kubista, bár néhol engedményekkel. Szerepelt a párizsi »indépendents«-kiállításokon... Vera mester köbözete sok mindenfélére kiterjed, látunk tőle köbszerecsent, női képmást köbloknikkal, elhízott köbökből festett női aktokat, köbfelhőkből viharzó köbvillámokat, kávésleányt és koldusnőt részben köbözve. Ez a vendégszerepeltetés igazán fölösleges. Köb-bálvánnyá válik tőle az ember." A Pesti Napló 1926. szeptember 26-i kritikája szerint pedig Vera Jicinska olajfestményei, temperái, pasztelljei a „modernséget nem jól képviselik — ehelyett inkább valamiféle »szalón-kubizmus« felé hajlanak." 1926 végén — második felében újabb reprezentatív képzőművészeti kiállítás nyílt a Nemzeti Szalonban — a svédeké. Legutóbb húsz évvel korábban szerepeltek nálunk svédek — a Műcsarnokban rendezett nemzetközi kiállításon. A kiállítás megítélése a hazai kritika tükrében nem éppen egységes. A Napkelet kritikusa pél dául elismerően nyilatkozik róla: „... a Nemzeti Szalonban most bemutatásra került anyag érdekes jelentős színvonalú, elég változatos, de korántsem teljes abból a szempontból, hogy belőle hiánytalan képet kaphassunk a modern svéd művészet állásáról"

27 (a műtárgyanyag egyébként körülbelül az 1880-as évektől kezdődően ad áttekintést a svéd művészetről). A kritikus elismerően szól a svéd műalkotások általa kiemelkedőnek tartott vonásairól; az egészséges látású naturalizmusról, a valóságszeretetről, a hűvös, józan szemléletről. E tulajdonságokat — melyeket a magyarokétól eltérőnek vall — az északi temperamentum által tartja meghatározottnak. A Nyugat kritikusa, Rabinovszky Máriusz, polemizál ezzel az elismeréssel: „...nálunk, magyarok között több az egyéniség. Talán mélyebb élmények forrásaiból is merítünk, mint ők... Ha a kiállítást tanulmányozzuk, a képek körül tán egy tucat az, melyről úgy érezzük, hogy nemzetközi viszonylatban is érték."

28 A Napkelet kritikusával szemben a svédek legjelesebbnek tartott művészeit — Anders Zornt, Kari Larssont, Bruno Liljeforst — üres virtuózoknak, a polgári szellem klsszikus kifejezőinek tartja. Általában túl soknak tartja a havas tájképeket. A figurális képek festőiről sincs jobb véleménnyel: „...a figurális festők között van, akit... odahaza sokra becsülnek, mi tárgyilagos szemmel kevésbé lelkesedünk érettük... mennyivel több technikai kultúra rejlik egy Balló- vagy Karlovszky-portré mögött, mint amennyit Östermann tanár V. Gustav király arcképe elárul."

29 Rabinovszky csupán a kiállított szobrokról van jobb véleménnyel. Elismeréssel ír Johnsson és különösen Cari Milles archaizmusáról. Megállapítja, hogy a kiállított plasztika távol áll a festői naturalisztikus és barokkos iskoláktól, amelyek a magyar átlagtermelést jellemzik. A Nemzeti Szalon 1927. szeptember 21-én nyílt LVI. csoportkiállításán Dinnyés Ferenc, Haála Gyula, Kolozsvári Sándor, Körösy Vilmos, Orsi Sándor, Sas Árpád, H. Schuschny Erna festők mellett két osztrák grafikus állított ki — Svitberg Lobisser és Habsburg330