A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Közlemények - Peák Ildikó: Külföldi modern képzőművészeti kiállítások és fogadtatásuk a két világháború között

Megállapítja továbbá, hogy igazán jelentős egyéniség a belga fiatalok között nem akad. „A mi fiataljainknak sem a svédek, sem a belgák előtt nem kell szégyenkezniük."

10 1929 novemberében szintén több korszakot átfogó kiállítás nyílott, melynek célja Nürnberg régi és új művészetének bemutatása volt. Ez a Dürer-centenárium kapcsán Nürnbergben 1929 tavaszán rendezett modern magyar képzőművészeti kiállítás viszonzása volt. A kiállítás nagyobb részt az élő nürnbergi művészek munkásságát mutatta be. Tizenkét teremben, hatvannyolc művész alkotásai által kaphattak ízelítőt az érdeklődők a nürnbergi modern ötvösművészetből, iparművészetből, építészetből, grafikából, szobrászatból és festészetből. A megelőző — közép- és újkori — időszakot tizennyolc művész, illetve iskola képviselte. A kritikából és a képes katalógusból egy „jó megbízható", a hagyományokhoz erősen kötődő, a modern belgák „ugralásaitól" mentes művészetet ismerhetünk meg. A Napkelet kritikusa elsősorban őszinteségüket és tudásukat emeli ki. Festőik Cranach-hoz, Grünewaldhoz, Holbeinhez, Schwindhez, Böcklinhez, Thomahoz és Laermanshoz nyúlnak vissza, de ezek a keretek modern szellemet határolnak be. Technikájukra a rutin a jellemző (Paul Benedict), de találni a festmények között finom színökonómiát (Georg Hublitz), bravúros vízfestményeket (Franz Schmidt) és illusztrációszerű, dekoratív képeket (Heinrich Kuch) is. A szobrászati anyag (elsősorban Karl Muggerhöfer, Wilhelm Nida-Rümelin, Hans Müller, Philipp Kittler) kissé egyhangú — majdnem mind fej. Az építészeti részt a kortárs kritika igen becsesnek tartja. Ludwig Ruff bambergi érseki szemináriuma és Friedrich Mayer hősi emlékcsarnoka már a Neue Sachtlichkeit szellemében fogant, — a konstruktív elemek néha a sivárságig hangsúlyosak — de összhatásuk tiszta és megnyugtató. Karl Leubert iskolaépületén szokatlan fény-árnyék megoldásokat alkalmaz.Az iparművészeti anyagról a kritika sommásan megállapítja, hogy nem tartja a múlt színvonalát. A Műcsarnokban rendezett reprezentatív kiállítások között minden bizonnyal a legnagyobb jelentőségű az 1936 január—március között nyitva tartó modern olasz művészeti kiállítás (Espozione d'Arte Italiana) volt. Azzá tették hatalmas méretei, az osztatlan hivatalos- és közönségsiker, valamint politikai-ideológiai kapcsolódásai. 1932—36 között Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején tetőfokára hágott a már korábban is jelentős olasz külpolitikai orientáció. A Gömbös-kormány — amely a külpolitikában a római paktum aláírásával kötelezte el magát véglegesen az olaszoknak, a belpolitikában pedig az olasz fasiszta államrendszer magyarországi meghonosításán fáradozott — valószínűleg így kívánta még szorosabbra fűzni a két ország kapcsolatait. Már korábban is állítottak ki olasz művészek Magyarországon. 1929 júliusából tudunk egy olasz—magyar kiállításról, amelyet a Rákóczi úti Művészotthonban rendeztek, s az Ernst Múzeum és a Nemzeti Szalon kiállításain 1928-ban és 1930-ban is részt vettek olaszok (Nino Busetto, Luigi Servolini, Bruno da Osimo). A műcsarnokbeli kiállítást Gerevich Tibornak a katalógushoz írott előszava szerint évek óta tervezték s készítették elő. 1936-os megvalósulásában nagy része volt a nem egészen egy éve, az olasz kormányelnök és a magyar kultuszminiszter által aláírt kulturális egyezménynek. A kiállításról természetesen felsőfokban írtak a kritikusok. Utaltak arra, hogy „Magyarország és Itália művészeti téren ma oly közel áll egymáshoz, mint talán egyik nemzet sem, mert visszanyerték nemzeti látásuk sajátos jellegét s azt minden esztétikai divat fölé helyezték

11 ...Magyarország, a magyar műveltség és művészi élet méltán büszke lehet rá, hogy ezzel kitüntették. A magyar kultúra megbecsülése ez a kiállítás."

12 Hatása: „Elő fogja készíteni annak az elengedhetetlen célkitűzésnek a megvalósítását, hogy rendkívüli tehetségekben gazdag mai művészetünk szilárdabb szervezettségével, nagyobb életlehetőségeivel, hatásának teljesebb kifejtésével megfelelhessen fontos nemzeti hivatásának."

13 Tehát, a kiállítás tanulságát nemcsak a belső rokonság és a szellemi kapcsolatok terén kellett leszűrni, de követendő például kellett, hogy szolgáljon a magyar művészek számára is. 326