A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Horváth István: Beata Solitudo = Boldog magány

tozása) a családi ház és a közötte húzódó ellentét, a megélhetési viszonyok instabilitása az 1880-as évektől és a két világháború között a megoldandó feladatok számát gyarapította. A politikai színtér lassan népesült be és kezdetei századunkhoz köthetők. Noha léteztek és lassan működni kezdtek a hagyományos ún. történelmi pártok, a velük szembeni politikai ellensúly csekély volt, még ha az olykor eltúlzottan ábrázolt baloldali mozgalmak optimális jelenlétével számolunk is. Ez a jelenség különösen a két világháború közötti időszakot jellemezte. A politikai küzdelmek árnyaltabb minősítése szükséges e korszak feldolgozásáról. A korszak tragikus kísérlettel — a Tanácsköztársaság erejével — igyekezett helyrebillenteni a megbomlott egyensúlyt. Tudjuk: nem hozott ez sem megoldást. A kultúra, a közösségi és egyéni magatartás összhangja iránti igény és ennek kerete is nagyot változott. A XVIII. század végi népi hagyományokra épülő palóc falu szokásrendje a XIX. század közepétől fokozatosan új értékek mentén rendeződött át. Az itt élő őshonos földművelő, jobbágy lakosság mindennapjaiban, a nyelvében is idegennel kevertté vált. Csak 1922 után bontakozott ki és erősödött meg az öntevékeny előadó-művészet: a színjátszás, a zenekari tevékenység. (11) Mindezek a közösségi tulajdonságok a mindennapi élet munkáinak ellátásában jelentek meg. A városfejlesztő Förster Kálmán számára az első találkozás Salgótarjánnal maradandó élményt jelentett, de ez egyáltalán nem szívderítő emlékként őrződött meg benne. Ami a maradandó hatást kiváltotta: a sár, a salgótarjáni sár. Nógrád megye elmúlt időszakbeli élete és a sár eléggé összekapcsolódott. „Nógrád vármegyében kell járni nagy sáron" — mondta Losontzi István. A múlt század közepén Losoncról és környékéről is úgy írt Vahot Imre: „Földje sáros, s azért némely történetírónk »Lutatia Hungarorumnak« keresztelték." A modern, huszadik századunkban már kiterjesztődött a szegénység és a civilizációs ártalmak együttesében az elhanyagoltsággal egy nívón jelent meg Balassagyarmat képében: „Valódi mezei tanya, se falu, se város, — tele piszokkal, minden legkisebb nyoma nélkül a valódi civilizációnak." (12) A megyei körkép mellett Salgótarján mindettől eltérő volt. Förster benyomását a kor helyi sajtójának egyik közleménye jelenítette meg: „...a mi sarunk egészen más, mint a más vidékek, különösen más városok sara. A mienk a sárminőség tekintetében a legelső helyen áll, mert feketébb, nyúlósabb is, meg maradandóbb is, mint más vidékek sara. Soha nem tűnik el utcáinkról. Legyen virágos tavasz, vagy sárga levelű ősz, izzó hőségű nyár, vagy csikorgó hideg, — Salgótarján utcái mindig tündökölnek, feketednek a híg, kemény habarcstól". (13) A városok, a települések XX. század eleji leírásaiból nem hiányzott a por, a sár bemutatása. Babits Mihályról ismeretes az a minősítés, amellyel a dunántúli, fejlettebb városokat „bor városának", az alföldi településeket „por városának" nevezte. A fenti példák helyzetértékű jelzések és csak ennyiben minősítő jellegűek. Az ilyen nagyságrendű — lélekszámú, berendezkedésű — városok alapgondjának azt tartom e korban is, hogy innen: „Hiányoztak a modern városi funkciók, a környék, a táji régió életének ipari — kereskedelmi -^-»adminisztratív szervezése, irányítása és vezetése". Tény, hogy századunk első évtizedében a városiasodás, vagyis: a hagyományos és egyben korszerűsödő földművelés folytatóiból a polgárosodott kereskedő, iparos középrétegekből, a helyben — azaz nem Pesten — élő vállalkozó kapitalistából, mint szereplőkből összeálló kerete és egyben folyamata Nógrád települései közül leginkább Losoncon érhető tetten. (14) Az általános körkép ellenére sem kedvetlenedett el az újonnan megválasztott polgár161