A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Kerényi Ferenc: Huszonöt év a Madách-kultusz történetéből

Kelemen Mária és mások sikerrel tüntettek el lyukakat az életrajzból és a korképből, lényegi kapcsolatokat találva a családi és irodalmi hagyomány eladdig elszigetelt tényei között. /Waldapfel József 1951-ben még mentegetni kényszerült Madáchot, nem tudván akkor másként feloldani az 1861-ben tapasztalt eszmehűség, a Mózes szellemisége és az 1848-as, látszólagos passzivitás közötti ellentétet, mint azzal, hogy a költőt a bukás tette 48-assá!/ Reprezentatív, pozitív példánk pedig az 1850-es évek fegyverrejtegetése /már Balogh Károly is régi tényként említette 1934-ben/ és a hadbírósági per utáni nyomozás kibomló összefüggésrendszere lehet. — Érthetően e területen a leggazdagabb az elmúlt évtizedek publikációtermése; a negyedszázad végén olyan rangos kötetek állnak, mint Leblancné levéltári forráskiadványa, Radó György életrajzi krónikája, vagy ugyancsak tőle, a Móra Kiadónál megjelent, gyermekeknek szánt életrajz az így élt.... népszerű sorozatában. A közgyűjteményi bázis néhány kérdéséről Az alapkutatások /túl nem becsülhető/ dominanciája az érdeklődés homlokterébe helyezte a közgyűjteményeket. A fellendülés maradandóságának egyik legfőbb feltétele volt, hogy a nagy, országos, anyagukban viszonylag jól megkutatott gyűjtemények mellett Nógrád megye könyvtárai, levéltára és múzeumai képesek-e a kultusz bázisaivá válni. A válasz egyértelműen igen. Csesztve emlékmúzeuma az egyetlen Madách-emlékhely Magyarországon, s jelentőségét csak növeli, hogy a szintén 1964-ben kialakított kiállítás az alsósztregovai kastélyban 1983 óta — az épület felújítása miatt — zárva van. Csesztve 1964-es két szobája Németh Antal színháztörténeti hagyatékával egészülhetett ki, majd 1973-ban és 1983-ban készült új kiállítás — megfelelően annak a nemzetközi múzeumi gyakorlatnak, amely az állandó kiállításokat 7—10 évenként újítja meg, a szaktudomány és a kiállítási technika fejlődése következtében. Jelentősnek bizonyult a múzeumok publikációs tevékenysége. Már Krizsán László iratgyújteménye a Nógrád megyei múzeumi füzetek 9. darabjaként jelent meg 1964-ben, és ebben a sorozatban adták ki Csesztve első vezetőjét is. A megyei múzeumi évkönyv rendszeres fóruma lett a Madách-kutatásoknak, s feltétlenül említésre méltó, hogy a kiadói tevékenység lépést tudott tartani a változó feltételekkel: országosan is az elsők között szponzoráltak sikerrel hasonmás és bibliofil kiadásokat. 1968-ban került vissza a megyébe, jelesül Salgótarjánba Nógrád megye levéltára. Mint a 293 tételt tartalmazó Madách-forráskiadvány bizonyítja, közvetlenül is lendítette a kutatásokat. Közvetett, a helytörténeten, a pályázatokon át érvényesülő hatása szintén a kultusz szerves része lett. Ugyanez mondható el a megyei könyvtárról is, amely kiadója volt Radó György életrajzi krónikájának, és hasonló feladatra készült Kozocsa Sándor évtizedeken át gyarapított Madách-bibliográfiája ügyében. Nem rajtuk múlott, hogy amikor — kényszerűségből szüneteltetett évtized után — a neves könyvtártudós, túl a nyolcadik X-en, befejezéséhez fogott, ereje már nem futotta nyomdaképes kézirat leadására. 1973 óta minden nevezetesebb Madách-iinnep a közgyűjtemények kezdeményezésére és szakmai vezetésével zajlott Nógrádban. E munkájuk nélkülözhetetlen volt a kultusz számára; még akkor is, ha a jövőben nyilvánvalóan jobban kell és lehet is építeni az öntevékenységre, a szerveződő közösségekre. A tendencia egyébként kétarcúnak bizonyult. Ma már senki sem tagadhatja, hogy a szűkebb pátria folyamatos jelenléte, kezdeményezése nélkül, a fővárosból regionális kultuszápolást folytatni nem lehet, sőt ugyanez vonatkozik elsőrendű klasszikusainkra is: valahol nekik is jobban otthon kell lenniök a köztudatban, az oktatásban, a közművelődésben. Nógrád úttörő szerepe a helyzet fonákját is megmutatta: a regionális közgyűjtemények, folyóiratok és sajtóorgánumok révén, szokatlan tudományszervezési egyeztetéssel publikált új, döntő jelentőségű tudományos 128