Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Zólyomi József: Szendehely társadalma a XIX. sz. közepétől a II. világháborúig

Zólyomi József Szendehely társadalma a XIX. század közepétől a II. világháborúig Nógrád megyében, a törökdúlás következtében elpusztult falvak újratelepítésére a XVII. század végén, és a XVIII. század első évtizedeiben került sor. A legnagyobb számban, a történelmi Magyarország északi megyéiben (Árva, Zólyom, Trencsén, Liptó, Hont) lakó szlovák családok költöztek vidékünkre. Napjainkban is huszonnégy olyan települést tartunk számon, ahol szlovákok élnek.

1 Az újjászerveződő váci püspökség is felmérést készíttetett egyházmegyéjéről, a török háborúk idején elpusztult falvairól. A püspöki uradalomhoz tartozó falvak közül megyénkben Berkenye néptelenedett el teljesen a Nógrád vára birtoklásáért folytatott harcokban. Az esztergomi egyházmegyétől 1712-ben, a váci püspöki uradalomhoz visszacsatolt Berkenye benépesítésére 1718-ban került sor. Ez év október 13-án, a püspök néhány Franconiából érkezett német családdal kötött szerződést, mely szerint 12 egész jobbágytelek és 12 zsellértelek létesítését engedélyezte az újonnan betelepülőknek.

2 Nógrád megye földbirtokosainak többsége, azért népesítette be elnéptelenedett, elpusztult birtokait, hogy a több évtizede parlagon heverő, cserjékkel benőtt termőföldeken ismét megindítsák a termelést, robotkötelezettségeikkel megteremtsék a feltételét a majorsági gazdálkodás fokozatos kialakításának. Ezekben az uradalmakban az volt a cél, hogy a jobbágyok és zsellérek minél több földet tegyenek termővé. A jobbágyoknak, különösen a XVIII. század második felében, gyakran kétszer, háromszor annyi irtványföldjük volt, mint amennyi a telkiállományhoz tartozott.

3 Berkenye benépesítésével nem az volt a szándék, hogy az ott letelepült német családok minél több földet tegyenek termővé, az ebből gyarapodó kilenced és tizedszolgáltatásokkal a püspöki hivatal anyagi terheit csökkentsék. A cél inkább az volt, hogy az ide települt németek — szerény keretek között — megélhetése biztosított legyen, állandó munkaerő alakuljon ki, mint szabadmenetelû jobbágyok ne szökjenek meg. A püspöki uradalmat irányító prefektusi hivatal elsősorban nem a beszolgáltatott dézsma mennyiségére alapozott, hanem a véglegesen otthont teremtők munkaerejére számított. Berkenye határa közel háromezer hold erdőt foglalt magába. A községbe települt német családoknak azt a feladatot szánták, hogy gondozói legyenek e nagykiterjedésű erdőnek. Gondoskodjanak a tervszerű gazdálkodással irányított erdőrészek cser-, bükk-, és tölgyfáinak kitermeléséről, feldarabolásáról, Vácra, illetve Nógrádverőcére történő szállításáról. Feladatul kapták a Katalin pusztán és a hatalmas erdőségben több helyen működő mészégető kemencék kiszolgálását.

4 A gondosan megtervezett feladatokhoz a munkaerőt úgy lehetett a legkönnyebben gyarapítani, hogy a jobbágy- és zsellértelkeket megfelezték. A 12 jobbágyházhelyre 24 jobbágy telepedhetett, a zsellértelkek száma is így megduplázódott.

5 Az egy pozsonyi mérő nagyságú zsellértelek és az egy jobbágygazdaságra eső, kétnyomásban művelt tizenegy hold szántóföld a népesedő családok megélhetését egyre nehezebben tudta biztosítani. A népesebb jobbágycsaládok már az 1740-es évek elején arra kényszerültek, hogy a szomszédos nógrádi 175