Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Pálmány Béla: Adatok a szécsényi Forgách kastély történetéhez 1335–1765

sor, 1766-ban viszont nagy mennyiségű táblaüveget vettek a divényhutai üveghutáknál és ezekkel üvegezték be a kőműves által beépített új „nyílászárókat". A későbbi évekből már nincsenek ilyen részletes számadások, de változás is történt a kastély és az uradalom birtoklástörténetében. Gróf Forgách János (1724—1774), a gácsi és somoskői uradalmak ura 1764ben Miklós öccsétől, 1767-ben pedig súlyos beteg Zsigmond öccsétől is haszonbérbe vette szécsényi birtokrészüket és az uradalom tényleges birtokosa lett. Zsigmond grófot, aki jótékony lélek volt és élete végén maga kereste fer a szegénysorsú szécsényi betegeket, étellel, orvosságokkal látta el a rászorulókat, 1769. július 4-én helyezték örök nyugalomra a szécsényi ferences templom kriptájában

50 Özvegye, gróf Nádasdy Erzsébet a négy kis árvával továbbra is Szécsényben lakott, de birtokrészük János gróf kezelésében volt, aki az árvák eltartására és nevelésére évi négy részletben összesen 6000 Rft-ot adott mindössze. Hiába indított pert az özvegyasszony elhunyt férje jószágainak korlátlan birtoklása érdekében, gr. Forgách János arra hivatkozott, hogy a szerződést 12 évre kötötték és ő maga tetemes beruházásokat eszközölt a szécsényi birtokba is. 1774-ben János gróf elhunyt, kiskorú fiai, Antal (1761—1801) és Alajos gyámja Miklós (1731—1795) lett, ezzel átmenetileg a Forgách nemzetség minden szécsényi birtokrésze a gyermektelen, nagy tekintélyű Miklós kezelésébe került. Forgách Zsigmond özvegye, Nádasdy Erzsébet 1779-ben kapta vissza a szécsényi dominium felét és legnagyobb fia, József (1763—1832) nagykorúvá válásáig maga gazdálkodott a birtokon. Forgách Miklós 1795. szeptember 15-én kelt végrendeletében jószágait a fiúágra hagyta. Özvegyének, Pinelli Jozefának természetesen jogában állt, hogy ura minden jószága jövedelmeit élete végéig, vagy esetleges új házasságkötésóig élvezhesse, ő azonban „csendesebb életet akart magának választani", ezért 1797. december 7-én Pozsonyban szerződést írt alá, amely János utódai, Antal és Alajos jogait is elismerte, a néhai Miklós szalánci, hertneki és szécsényi—gyöngyösi uradalomrészeire, azonban valamennyi birtok egy tagban való igazgatását gr. Forgách Józsefre (1763—1832) bízta. Alz 1797. december 8-án aláírt újabb szerződéssel a teljes szécsényi uradalom és a kastély is gr. Forgách Zsigmond és gr. Nádasdy Erzsébet legidősebb fiára szállt.

51 Térjünk vissza azonban az 1760-as évekre. Első külföldi vendége, aki megemlékezett a szécsényi kastélyról egy brüsszeli születésű vallon jezsuita professzor volt, François-Xavier de Feiler (1735—1802)* aki a teológiát Luxemburg után Nagyszombatban tanulta és 1765—1769 között végigutazta Magyarországot, Erdélyt, Szlavóniát, Csehországot,Lengyelországot, Itáliát, Svájcot, Németországot és Hollandiát. Halála után megjelent kétkötetes utinaplói valóban „rengeteg érdekes megfigyelést és elmélkedést" tartalmaznak.

52 Gróf Forgách János vendégeként 1766 decemberében megfordult gáCsi kastélyában, melynek belső berendezését „nagyon szépen és gazdagon bútorozottnak", a grófné lakosztályait „királynőhöz móltónak" találta, a sziréneket, törököket, mórokat, keleti filozófusokat ábrázoló, szép, szobor formájú porcelán kályhákat pedig egyenesen megcsodálta. 1767. április 9-én egy 18 fős társasággal — Gácsból Hatvan felé utazva — átment Szécsényen is „ahol gróf Forgács Zsigmondnak van egy nagyon szép kastélya: az egykoron a törökök által uralt erősség jelenleg már lerombolva", majd gyorsan tovább is mentek Tóidra, ahol saját szemével látott egy 114 éves aszszonyt — Magyarország számos, számára első pillanatra hihetetlen korú matrónáinak egyikét. 78