Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Limbacher Gábor: Búcsújáróhely a Szentpéter-hegyen

,,.. .közben bányászták, azt a kút is megsemmisült (...) teljesen kiszáradt, és így megszűnt ott minden.. . "" A hegyi „kútyika" gyógyító vizében való hit áttevődött az alsó forrásra, amit immár ,,Mária-forrás"-ként kezdtek emlegetni. Szanda váralján a hegyi kút és az alsó forrás közti tényleges kapcsolatot is beszélték : ,,Hát úgy gondolták, hogy ez a forrás abbúl ered ide le, hogy onnan jön ide le a szentpéterhegyi kútbúl."

100 A szakralitásnak az új helyen történő kifejeződését hamarosan csodás események igazolták és a forrás környékét Szandán és Váralján Mária-kegyhelynek kezdték nevezni. Koplányi András „Amikor egyszer ment a bányába, ott látott egy fekete ruhás asszonyt a forrásnál, és nagy olvasó vót a nyakába. Es akkor figyelmeztette őtet, hogy mindig a rózsafűzért imádkozza."

101 ,,A férjem juhász vót. Oszt elveszett neki egy juhocska egy báránykája. Oszt akkor hazagyün, asszonnyá jaj Mari—Mari. Nagy bajom van.—Micsoda? — Elveszett egy bárány. Ugye itt a Tszcs-be mán ő ollyan vót mint egy szolga, hiába, hogy fődet beadott gazda vót, de ollyan vót, mint egy szolga. Aszongya, most nekem azé a bárányé meg köll f izetnyi. (...) Azt eccer aszongya kimegy, hát van ott egy kép, nemtőm most is ott van egy fába, oszt az előtt a kép előtt imádkozott. Akkor oszt asszongya, egyszer ligy az erdőbe ahogy le van üllepedve, ollyan erdőbe vót (...), egyszer csak látja, hogy mintha egy báránka ment vóna egy, egy úton át, keresztül. Hát megy oda, hát elő lett a báránya." E 60-as évekbeli történetnek az idő rövidsége ellenére is több folklorizálódott változata kialakult.

102 A 40-es évek második felére megszűnt a hagyományos péterhegyi búcsújárás, és ennek módosult, egészen szúk körű változata alakult ki a „Máriaforrás"-nál. Ide már csak a váraljaiak jártak ki, az 50-es évek közepéig 50-en 60- is, rendezett menetben lobogókkal, búcsúkereszt alatt a terényi plébános vezetésével. A búcsújárás időpontja a Mária-jelleg előtérbe kerülése ellenére is egy ideig még csak Péter—Pál napja, majd az ájtatos asszonynép kezdett vasárnaponként kijárni, és a délutáni litániát ott végezte. E szokás előimádkozójuk halálával maradt abba. A közelmúltban a szűkkörűvé vált búcsújárás időpontja is megváltozott, a képnek megfelelően a legnagyobb Mária-ünnepek valamelyikén, Nagyboldogasszonykor vagy Kisasszonykor mennek ki a hegyaljába. A szokás jelenleg halódik. 1988. évben elmaradt a búcsújárás, 1989. évben tizenhat asszony ment ki a forráshoz Nagyboldogasszony ünnepén. A hegy tetején állott keresztet a kőrobbantás elől a 70-es évek második felében hozták le a forráshoz. ,,Azt még ő hozta le, nagy pártember vót, oszt kidobálta a szenteket otthonról és akkor sok balesete vót neki, meg különös problémái, és állítólag ő oszt azt bűnbánatból hozta le."

103 A „Mária-forrás" vizét a hegyi kúthoz hasonlóan hasznosnak tartották. „Itt is szoktak mosakodnyi lent is. Itt is szoktak, mert ez a Mária-kegy hely. Márjácskától azé még-még mindig van akik betegek kívánnak onnét vizet, azt visznek is. Onnan a márjácskai forrástó."

104 Vízért sokan jártak ki, nemcsak Péter-Pál vagy Mária ünnepen. „Ha mentünk ki mindig vittünk magunkkal üveget ós hoztunk. Most is a tavaszon."

105 „Még most is van, aki azt tartja, hogy a Mária-forrástól hoz vizet, hogy az használ. Hát itt van Petrás Tercsi (...) onnan hordják neki a vizet, mer agyvérzést kapott oszt nem tudott végképp beszélni. [— És meggyógyult?] — 383