Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Limbacher Gábor: Búcsújáróhely a Szentpéter-hegyen

mutatkozik benne."

42 A XIX. század elején már a kút" a gondatlanság miatt beomladozott, s csak a hely nedvessége mutatja hajdani hasznos voltát."

43 A vári víz vezetékrendszer népi emlékezetét mutathatja, hogy ,,azt beszélték, hogy a kút tengerszem. Ha majd lebányásszák, akkor ezt a falut elönti a víz, mer az tengerszem."

44 „Még az öregek is azt beszélték, hogy a Szent Péter hegye alatt van a tenger szeme. De áztat, nem szabad azt a kutat ott bántani, mer hogyha az a tengerszem kiüt, áztat a pár falut tisztára elönti és megsemmisíti."

45 Ez a fölfogás széles körben ismert, jónéhány változatban él, melyek újabb és újabb adalékokat tartalmaznak : „. . .annak a fenekin van egy nagy lapos kő, annak a kútacskának, és hogyha áztat fölveszik, akkor az tengerszem. Hogy akkor Szandaváralját elönti a víz. Én is csak a nagyszülőktől hallottam, hogyhát azt nem szabad megmozdítani."

46 A kutat fedő lapos kő emléke valamint a falut elöntő forrás jellege mások számára is ismert és meglepő pontossággal utal Radványi Ferenc és Mocsáry Antal idézett leírására, a hajdani forrás, annak lefedése és a nedves hely tekintetében egyaránt. A kút pusztulása is megtalálható egyes visszaemlékezésekben : „.. .aszonták, hogy ez tengerszem, hogyha kiveszik a követ, akkor Várajját elönti a víz. Az a tengerszem vót. De nem igaz, az csak a hónak, a hólének vót a vize. Oszt az ott megállapodott ugye észeki ódáiba vót, azt az ott nem száradt ki soha."

47 Végül találkoztunk a történet egy különösen folklorizálódott változatával is mely az iménti bujáki és zagyvái analógiák révén a várkút jellegre' is utal: „A hegy tetejin vót egy kis kút. (...) Aszongya az öreg, hogy az tengerszem, az a kút. Aszongya, egy utazó beleejtette a szemüvegét és egy halász kifogta a tengerbe."

48 Kereszt a hegy tetején. A búcsújrás másik fő helye a hegy tetején állított feszület és környéke volt, mely a „romoktól" 30—50 m távolságban állott. Ennek eredetéről, múltjáról a következőket tartják számon : „Amikor a törökök kimentek, akkor állították, oszt annak a tiszteletire, meg jelire, hogy azok elvonultak, oszt innen az országból elmenekültek. Oszt akkor csinálták áztat a nagy búcsújárást meg helyet, annak a jelére, meg tiszteletére."

49 „...ott vót egy öreg fakereszt. De az öreg fakereszt az tönkrement, el rohadt és nem csinát senki helyette. (...) Édesapám [Tóth Mihály] ugye mester vót. Oszt édesanyám mindég mondta: Te Misa, hát csináljj oda te keresztet, hát tudsz te faragni is. Hát hogy legyen ott, mer az szent hely, az megvót szentelve. És akkor édesanyám annyit beszélt édesapámnak, hogy belement. ö is csináltatta meg és még ő is vitette ki a saját igájával. Lovak vótak. És akkor azt ott újból fölszentelték. (...) ... be vót mán az festve ollyan barnasárgára. Meg oszt akkor édesapám csinált rá feszületet is. Pléhből vágta ki, oszt kifestette, és akkor még ki vagdosott ollyan csillagokat, hatágú csillag vót pléhből és akkor mellette egy kereszt, akkor megin egy csillag. Avvót a kereszten."

50 A keresztet újraállító család elődei is már a búcsújáróhely gondozói voltak, sőt előénekes is került ki közülük, akit a környékbeliek csak „Hegyi mami"ként emlegettek. Tóth Mihály családja a „Hegyi" ragadványnevet viselte, melynek eredetéről a most élők nem tudnak, azonban az előzőek alapján elképzelhető, hogy a búcsújáróhely hagyományos gondozóiként kapták 37S