Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Földi István: A „Tereskei Leánynépfőiskola” története 1945–1946

A Leánynépfó'iskola céljáról az ezen tanulmány mottójából is olvasható szavakkal vallott Szabó Gáborné. Vagyis: környezetébe illeszkedő, kedvvel, tájékozottsággal dolgozó, otthon-teremtése képes családanyákat szeretett volna nevelni. Az idézet így folytatódik: ,,Különösen szükség volna erre ma, amikor a kiosztott földeken, telkeken új magyar otthonok százezrei fognak épülni, ha majd az idők járása megengedi." A cél és a körülmények kényszerítő ereje meghatározta a módszereket is. Éppen ezért a gyakorlati oktatásnak elébe helyezte a szellemi és lelki felkészítést.

37 A lányokkal a lehető legszorosabb kapcsolatra törekedett, igen sok időt töltött velük, de azok is szívesen voltak vele. Növendékei még a karácsonyi szünetben is körülötte tartózkodtak. A falu életét aprólékosan igyekezett megismerni, hogy a leányok gondjában-bajában segíthessen. Ügy tartotta, hogy egy népfőiskola vezetőjének ,,két nagy kísértése lehet; hogy felülről próbálja szervezni-emelni a népet, tudat alatt lenézve szerves népi kultúránkat, — vagy az, hogy a népet tökéletesnek, hibátlannak hiszi, s nagyot csalódik aztán,..." Ezt pedig a nép megismerésével lehet és kell elkerülni. Szabó Gáborné e gondolatai összecsengenek Erdei Ferenc: Mire valók nálunk a népfőiskolák? című cikkében megfogalmazottakkal. Szerinte is csak az legyen népfőiskolai tanár, aki maga is átélte a parasztság sorsát, de abból már ki tudott emelkedni, vagy származására tekintet nélkül az, aki mélyen átérzett és komoly szolidaritást érez a parasztság iránt, azaz: olyannak látja a helyzetét, amilyen az a valóságban.

38 A fegyelmezést a növendékek elvégzik egymás között (ez is Grundtvig gondolata). A rendre a hetesek felügyelnek. Az egyik lánynak a szerepe igen hasznos, ő ugyanis évekig élt gyári munkásként a Dolgozó Leányok Otthoban. Minden intézkedést „nálunk is így volt"-tal kísért és ezzel jó hatással volt a többiekre.

39 A népfőiskola nagytermét 1945. november 9-től december 7-ig nem használhatták, mert a kályha még a háború alatt megrongálódott és ekkorra használhatatlanná vált. Az összejöveteleket ezalatt Szabó Gáborné szobájában tartották meg. őígy ír róla: „Vigasztalás: A dán népfőiskolák is a népfőiskola vezetőjének otthonában hívogatták a növendékeket."

40 A szakkönyvek használatával inkább arra igyekezett megtanítani a hallgatókat, hogy ismeretekért a könyvekhez lehet fordulniuk. Ezért tanítja nekik a lexikon használatát is. Fontos szerepet tölt be az oktatásban a hallgatók egyéni tapasztalatainak feltárása, aktivizálása is beszélgetések keretében. Amikor például november 23-án földrajzi és művészettörténeti ismeretekről szóló előadást hallgattak, a leányok elmesélik, ki merre járt már, mit látott, milyen különleges népi eledeleket evett ott. Vagy amikor november 27-én a népfőiskolák történetét adta elő Szabó Gáborné és szólt a finn dalosünnepekről, akkor a hallgatók elmesélték a Tereske 700-éves jubileumára bemutatott műsort és részleteket is játszottak belőle. (Ezt a műsort 1943-ban Szabó József és felesége betanításában játszották először.)

41 A karácsonyi szünetben is foglalkozott a lányokkal Szabóné. Bátyja, Weress Ákos, társasjátékokat is hozott a népfőiskolának. A lányok lármásan játszanak velük; „(anélkül, hogy sejtenék, hogy ők most tanulnak) ujjongva népművelik magukat. .. "

42 Odaadása, erőfeszítései eredménnyel jártak. A lányok szerették a népfőiskolát, társaikat is hívogatták ós már egy órával az előadások megkezdése 336