Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Bozó Gyula: Tizen

ahol Oláh Istvánnak a határvadász őrs épületéig sikerült előre lopakodnia. Bor­zalmas élményben lett része. Meglátta tizedik bajtársukat, a fogságba esett Tresó Kálmánt eszméletlenül és összeverve. Nem bírták tovább, gyorsan visszatértek társaikhoz. Később, mikor a nap már magasabban állt az erdő fö­lött, elindultak. A bágyadt kék égbolton egy felhőt sem láttak. Egyre mele­gebb lett. Szemükkel a környéket pásztázták, időnként megálltak, és bele­hallgattak a csendbe. De semmiféle, emberek közelségére utaló hangot nem észleltek, bármilyen feszülten figyeltek. Lebovics József utasítására még bel­jebb mentek az erdőbe. Mint később kiderült, északi irányban haladtak. Per­cenként hajtogatták félre az ágakat, tépték a pókhálót, másztak be a sűrű ágak közé. Nagy igyekezetükben, hogy semmi se kerülje el a figyelmüket, szüntele­nül ide-oda forgatták fejüket, amelybe valósággal belefájdult a nyakuk. Iz­zadtsággal átitatott zubbonyuk és nadrágjuk most már testükhöz tapadt, el­gyötört lábuk parázsként izzott. Nem tudták pontosan, mi vezette őket az el­hagyott ösvényre, amelyet felvert a fü. Csak érezték, azon kell haladniuk to­vább, előre. A hatóságok már éjfél körül tudomást szereztek a partizáncsoport érkezésé­ről. A kassai és az ungvári csendőrnyomozó alosztály parancsnokai jelentették az esetet, amelynek következtében a honvéd VK 2-es osztálya elrendelte a tér­ség csendőrségének, rendőrségeinek, határőrségének, katonaságának riadóz­tatását, sőt utasított a leventék és a lakosság igénybevételére is. Az akciót a Gestapo és a magyar kémelhárítás Zemplén megyei vezetői irá­nyították. Nagy erővel indult meg a „tisztogató hadművelet". Lezárták az uta­kat, ellenőrizték a lakosokat, az idegeneket, megkezdték az erdők, a hegyvidék átfésülését. A partizánok a hegygerincről lepillantva látták a csatárláncban haladó katonákat, akik magyarok voltak, éppenúgy, mint ők. S hallották a nagy motorzúgást. De az erdőben bíztak; ezért még beljebb húzódtak. Egy teljes éjszaka áll majd a rendelkezésükre, és ezalatt sokminden történhet. Olga a szovjet rádiós lány közben többször megpróbált Kijevvel rádión kapcsolatot teremteni — sikertelenül. A hegyoldalon már lefelé haladtak —előttük nem túl messze egy község mutatta magát— , mikor váratlanul felcsattant a kiáltás. Először jobbról, majd balról és elölről: „Adjátok meg magatokat 6 " Összezava­rodott minden. Lövések dörrentek, kézigránátokat dobtak feléjük. Drámai események kezdődtek. A kézigránát robbanása után ketten, Szálai Sándor és Tengely József úgy zuhantak a földre, mint akiket lekaszáltak. Rövidesen lát­ni lehetett, hogy minden elveszett. Utolsó parancsát adta ki Lebovics József, mikor ezt kiáltotta: „Meneküljetek 6 " Olga és Oláh István jobbfelé futott, őket néhány perc múlva érte a halál, Lebovics József, Szita Ferenc és Petkó Sán; dor balfelé rohant. A szerencsés három akik kicsúsztak a gyűrűből és meg­menekültek. „Csapda!" — kiáltott Fegler István s rémült pillantást vetve körbe, kétség­beesetten tűnt el az erdő sűrűjében. Menekülése egyelőre eredménnyel járt. A tűzharc ezzel véget ért a sötétség beállta előtt. ( A második : Tengely József) Talán másként alakul sorsa, ha egységét nem vetik be annyira sietve a harc­ba. Korábban szerencséje volt, kétszer is kórházba került, most nem. Kemény megpróbáltatások vártak rá. A tüzérségi és aknatíízben, jeges szélben gyalogsági ásóval vájta a földet, ásta a lövészgödröt magának, amiben mint utolsó szalmaszálba kapaszkodott. Mindent megtett, ami tőle tellett. Nemcsak magáért, másokért ugyanúgy. Bevonulása óta élt erősen benne a fegy­276

Next

/
Oldalképek
Tartalom