Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Petrikné Vámos Ida: Balassagyarmat mezőváros tanácsa és tisztikara a reformkorban

A gabonafélék közül a rozs és az árpa termett meg a legjobban. A maghozam 1 : 2,5 volt. A szőlőket leginkább a kézművesek és honoratiorok művelték, a legjobb bor a Mankó- és Fejérhegyen termett. Legnagyobb számban az igavonáshoz is használható állatokat — főleg ökröt — tartottak. A város nemzetiségi összetételét — a vizsgált korszaktól későbbi — 185l-es adattal lehet érzékeltetni: magyar 28,9% (1636 fő); tót 31,9% (1805 fő); német 3,5% (201 fő); szerb 0,8% (48 fő); héber 34,7% (1963 fő); egyéb 0,2%.

ie Fényes Elek 1837-ben tót-magyar-német településnek minősítette a várost.

17 Balassagyarmat birtokosai a gróf Zichy család és a báró Balassa család voltak; az 1771-es urbárium szerint fele-fele arányban; a Balassáknak 38 24/32 jobbágytelkük volt 77 úrbéressel, a Zichyek pedig 37 telket bírtak 98 úrbéressel.

18 Az uradalmak és a város közti viszonyt a betelepítő leveleket követően, tulajdonképpen az 1771-ben kiadott urbáriummal kapcsolatos pert eldöntő 1776-os Helytartótanácsi határozat alapján kiadott vármegyei rendszabás határozta meg. Az említett határozat kivette a várost az úrbéri szabályozás alól, ezt követően a jobbágyok kötelezettségeik nagy részét pénzben megválthatták, a természetbeni szolgáltatások szinte jelképesek lettek.

19 A jobbágyoknál és a zselléreknél jóval nagyobb számban éltek a városban censualisták — főleg kereskedő és mesteremberek —, akiknek kizárólag készpénzfizetési kötelezettségük volt, egyébként az uradalmak birtokain letelepedett honoratiorok, sőt a nemesek is fizettek letelepedési taxát, továbbá házaik után censust. Mindezek ellenére az uradalmak befolyása továbbra is elég meghatározó volt a városra, ami az önkormányzat működésében is megmutatkozott. Annak ellenére igaz ez, hogy az újjátelepítés óta a választott főbíró és a kislétszámú esküdtekből álló tanács gyakorlata a,,közvetlen hatalmat". Sajátságos módon a városi közigazgatástól függetlenül, azzal párhuzamosan működött a zsidó község, 20 vagyis a földesúri engedéllyel letelepedett zsidók a városi zsidótanács fennhatósága alá tartoztak, melynek kizárólagos hatáskörébe a zsidóság egymás közti viszályainak elintézése tartozott, az adózási és a rendészeti ügyekben pedig a város tanácsával karöltve jártak el. A városba költözött görögöknek nem volt ilyen széleskörű autonómiájuk, de bizonyos adózási és városi ügyekben önállóan intézkedtek.

21 A városi tanács tagjainak megválasztása az ún. tiszti építőszéken történt, ahol megjelentek az uradalmak képviselői — általában a tiszttartók —, a főszolgabíró, illetőleg — jegyzőkönyvi bejegyzés szerint — az egész község is,

22 az utóbbi voltaképpen 400—500 módosabb polgárt jelentett, ugyanis az 1836:9. tcz. vagyoni censushoz kötötte a választójogot. ,,Az helyiségben vagy annak határaiban házat vagy egyéb fekvő javakat bíró, és a választáson jelen lévő helybéli lakosok..." voltak csak jogosultak voksuk leadására.

23 A törvény szerint évente kellett volna tiszti építőszéket tartani, de a jegyzőkönyvekben nem található erre nézve évente bejegyzés. A szokásjog alapján a két uradalom a joghatósága alá tartozó személyek közül felváltva candidált

24 három-négy jelöltet a főbíró és egyéb tisztségekre. Csak az 1841-es tisztújításon — első alkalommal az 1836:9. tcz-re hivatkozva — adták meg a város polgárainak azt a jogot, hogy a főbíró és az árvagyám személyén kívül a város tisztikarát és esküdtjeit szabadon választhassák meg.

25 A város összegyűlt polgárai a jelöltek közül vagy közfelkiáltással, vagy többségi szavazattal választották meg a főbírót és a tanács többi tagját. 129