Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Kovács Anna: A Mikszáth-család

közöttünk volt. Jól táncolt csárdást és szépen énekelt. Alattunk a házban volt a Széchenyi kávéház. Ha a fiúk nem akartak elmenni, mert nagyon jól érezték magukat, onnan hozattunk fel vacsorát, mert általában csak szendvicseket adtunk. Minden hónapban egyszer jöttek a vendégek, 5—6 óra körül érkeztek és 10-kor mentek el. Nyáron amikor kimentünk Leányfalura folytatódtak ezek a mulatságok, barátságok. Egyszer az egyik családnál, másszor a másiknál, a szülők söröztek, kártyáztak» mi meg fiatalok teniszeztünk, táncoltunk. Ebbe a társaságba csöppent bele a Bercié HOGYAN, MILYEN KÖRÜLMÉNYEK KŐZÖTT ISMERKEDETT MEG MIKSZÁTH ALBERTTEL? MILYEN EMBER VOLT A FÉRJE, MILYEN VOLT A KÖZÖS ÉLETÜK? A szüleimmel mindig Ausztriába mentünk nyaralni, addig amíg meg nem született a családban a harmadik gyerek. Édesanyám akkor kijelentette, hogy ő nem utazik többé külföldre a gyerekekkel, mert annyi cókmók, meg dada, meg kisasszony . . . Arra kérte apámat, nézzen a Duna mellett valahol egy villát ahová lemehet a gyerekekkel. Béreltek is egyet Leányfalun és ott nyaraltunk mi nyolc évig. Ebben az időben ismertem meg a Bercit. Egy lánynak udvarolt ott Leányfalun, akit mindig meglátogatott ott, minden szombaton. Aranyos ember volt a Berci, jókedélyű — egyáltalán olyan jókedvűek voltunk mindannyian. Én is, mindig jókedvem volt, nevettem, énekeltem. Tanulni nem nagyon szerettem, csak táncolni — és akkor hozzámentem egy olyan emberhez, aki azt sem tudta, hogy melyik a bal lába és melyik a jobb. Nem tudott táncolni a Berci, végképp nem tudott. No, de visszakanyarodva az eseményekhez, akkoriban más lánynak udvarolt. Volt aztán egy tenisz-bál, amit a szülők hoztak össze, összetáncoltak nekünk gyerekeknek egy teniszpályát, ahol teniszezhettünk, versenyezhettünk. A Berci mindig ott settenkedett, ahol én voltam. Egyszer azt mondja nekem egy fiatalember: „Anikó meg akar ismerkedni magával". Lehet, hogy ő akar, de én nem akarok. Semmi kedvem sincs hozzá, és éppen most jó táncosom van. így kezdődött az ismeretségünk. Este a teniszverseny után díjkiosztó ünnepség volt. Én nyertem egy első díjat,egy második díjat, meg még nem is tudom, hogy mit, ki volt minden rakva egy asztalra. Egy melltűt is nyertem, egy aranytűt, sötétkék zafír volt benne, rá volt írva: „Anikónak első díj, női játékban." Odajött az asztalhoz a Berci, kivette azt a tűt a tokból és kettétörte, hátranéztem és megkérdeztem: „Maga kicsoda?" Nem ismer? Bemutatkozhatom? Erre én.: Nem vagyok kíváncsi a maga nevére, és most megyek táncolni. „így kezdődött. Abból a tűből annyi baj volt. . . Kérte engedjem meg, hogy elvigye megjavíttatni. Mi a biztosíték, hogy visszahozza — kérdeztem gúnyosan. Hát tessék nyugodt lenni válaszolta, a biztosíték e név: Mikszáth Kálmán. Akkor kezdtem gondolkozni azon, hogy hát az ő temetésén én ott voltam. Nem szerettem én akkoriban sokat olvasni, és ugyan tanultunk róla, de egy 16 éves lány nem azzal foglalkozott, hanem a gavallérokkal, inkább kézimunkáztam, rajzoltam, leveleztünk a barátnőkkel. Nem voltam ugyan rossz tanuló a Nőképzőben. Mikszáth temetésekor az egész Nőkópzőt kiállították a Kálvin tér és a Baross utca közötti placcra. Be voltak osztva az osztályok, hát én is ott voltam, mert oda kellett menni. Hatalmas nagy temetés volt. A Bercinek imponált, hogy valaki nem esik le a lábáról csupán a Mikszáth nevétől, így még évődve azt is hozzátette : Mikszáth Kálmánnak Szent István rendje is van. No és mondom én : az apámnak meg Vaskorona rendje. , 412