Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Prakfalvi Endre: A „Rákosi bástya”. Egy meg nem valósult építészeti mű Salgótarjánban

— szalonképessé tette a későbbiekre a szimbolizmust ill. a szimbolikus értelmezés lehetőségét. Ady szimbolizmusa realizmus, mert „az akkori Magyarország akkori fő történelmi problémáinak lírai tükröződése"

110

. Ezzel mintegy lehetővé tette, (kis túlzással) elméletileg megalapozta korszakunk jellegzetes ideologikus-szimbolikus gondolkodásmódját. A problémák, nézetkülönbségek már 1946-ban az első realizmus vitában élesen megnyilvánultak. Vas István is kifejtette véleményét

111

, amelyet Szerdahelyi

112 „fulmináns" kritikának minősít, a magunk részéről profetikusnak tartjuk az elkövetkezendő évekre vonatkozóan. Vas üdvözölte Marx és Engels művészetre és irodalomra vonatkozó írásainak válogatását tartalmazó kötet megjelenését. Rámutatott az eredeti szövegek hozzáférhetőségének és tanulmányozásának fontos voltára:,, . . . minden népszerűsítő magyarázat helyett az eredeti szövegek . . . használnak a legtöbbet a marxizmusnak is az irodalomnak is."

113 (értsd: művészeteknek) Azonban ,,ha . . . valaki ezeket az alapigazságokat (ti. a marxizmus alapigazságait — P. E.) elködösíti, sohasem alaptalan az a gyanú, hogy üres hassal való himnuszéneklésre akarnak rábírni" . . .

114 Elesén bírálja Lukácsot, hogy kötelező kapcsolatot létesít a realista és haladó művészet között, s ily módon „az esztétikai önkény politikai önkénnyel párosul." (Kiemelés tőlem — P. E.). Tanítványainál pedig ,,a realizmus és nem realizmus játéka már-már rendőri igénnyel lép fel"

116

. Vas azt a helyzetet elemzi (1946-ban!) amikor is a marxizmus művészeten túli tekintélyének kisajátításával törnek esztétikai diktatúrára, egyeduralomra.

116 Az 1951 áprilisában az ún. ,,nagy építészeti vita" után szerkesztőségi cikk

117 követel gyökeres fordulatot a magyar építészetben. Fordulatot építészetünkben: mert „a hároméves terv idején létesített épületek egyáltalán nem tükrözték kifejezési eszközeikben az egyre élesedő osztály harcot és egész politikai és gazdasági életünk fejlődésót." . . . „Epületeink semmiféle gondolatot nem fejeztek ki, sőt gyakran még a funkcionális elveknek sem feleltek meg és nem tükrözték a szocializmus felé haladó társadalmi életünk átalakulásának semmiféle jelentős és tartalmas gondolatát."

11

* (Kiemelés tőlem — P. E.) Magának az architectúrának és a „történelem menetének", ill. kapcsolatuknak szimbolikus-ideologikus felfogása nem volt idegen a magyar baloldali-kommunista művészek felfogásától már korábban sem. Uitz „Kísérlet az ideológiai forma felé"

118 с kis illusztrált írásában 1923-ban vázolja az egyes történelmi periódusok és az adott korszak építészete közötti szimbolikus viszonylatokat is. Az egésznek a célja az, hogy szemléltesse „ . . .formailag a kommunista világrend előfeltételeit" azt, hogy „végső fokon mindenen át csak egy út marad : a könyörtelen szükségszerűséggel bekövetkező szociális centrális gazdasági és társadalmi rend, ideológia . . . egy osztálymentes kultúra", társadalom létrejöttét.

120 „Ami. . . végcélunkban nem lehet hierarchikusan centralisztikus." Azonban ezt elérni csak egy közbülső periódussal lehet; az osztálymentes kultúra az „ideális anarchia" csak a „proletariátus osztályuralmának gyümölcse" lehet. A végcél érdekében az útjában álló gátló erőt az „individuális anarchikus világnézet"-et diktatórikusán kell kizárni. „Ez a proletariátus diktatúrájának szükségszerű erkölcsi háttere ez adja szükségszerűségét egy proletárművészet kialakulásának."

121 „A centrális proletárművészet alapja: osztályműveszet. A proletárdiktatúra centruma a párt. A párt csúcsa: a legjobb vezetője, aki félé az összes erők törekednek."

123 (Kiemelések tőlem — P. E.) 391