Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)
Tanulmányok - Történelem - Pálmány Béla: Nógrád vármegye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után 1683–1728
megye allodiumainak összterületét számításaink 18 420 p. m.-ben összegezték, ami & Perjés által kiszámított 99 100 p. m. területnek 18,59%-át teszi ki. Míg 1696-ban legfeljebb 4000 p. m. majorságot valószínűsíthettünk, most, 32 évvel később immár az ötödfélszeresére növekedett a földesurak saját kezelésű szántóinak területe. Azaz, hogy a valóságban még ennél is többre, mert mintegy 20 praedium esetében a forrás csak annyit említ, hogy a földesúr(ak)nak ott kúriái vannak, vagy „saját gazdaságot űznek", de számszerűen nem adják meg a terület pozsonyi mérőben kifejezett nagyságát. Ezekkel együtt a Nógrád vármegyében 1728-ban allodizált szántóterület a 20 000 p. m.-t is elérte és a 100 000 p. m.-nyi teljes gabonatermesztésre fordított földnagyságnak mintegy 20%-át tette ki, ami meglepően nagy arány! A majorsági gazdálkodás térhódítását jelzi az is, hogy míg 1696-ban 39 helységben találtunk ismert, vagy felbecsülhető nagyságú allodiumokat, 1728-ra már a 130at is elérte a határukban majorföldekkel osztozó jobbágyfalvak és művelés alá fogott puszták (praedia) száma. A legnagyobb majorságokat a nagyobb uradalmi központok (capita bonorum) határában alakították ki, így Bujákon gr. Eszterházy István 800 p. m. szántót, 20 szekér rétet, 100 kapás szőlőt kezelt, Bohus Sámuel úr 200 p.m. gabonatermő föld mellett 8 kaszás rétet és 12 kapás szőlőt műveltetett, a többi földesúr (három Bezzegh, Farkas János és Róth Ádám) birtokaival együtt összesen 1720 p. m. szántót, 46 szekér rétet, 184 kapás szőlőt találtak itt majorsági területként. Szécsónyben gr. Forgách János 800 p. m. szántót és 60 szekér rétet, a másik földesúr Szemeréné Bossányi Krisztina 300 p. m. szántót és 20 szekér kaszálót, Prónay Pál praefectus pedig 160 p. m. gabonatermő földet és 10 szekér szénakaszálót foglalt le a saját gazdasága számára. További példák felsorolásától itt most el kell tekintenünk, ez is egy külön tanulmány tárgya lehetne. Az azonban nyilvánvaló, hogy nagy uradalmak mellett immár a jobbmódú birtokos köznemesek jószágain is elterjedtek az 50—100—200 p. m. terjedelmű majorszántók. A szántóföldi művelés rendszere ekkor már általánosan a nyomásos gazdálkodás volt és a falvakban a szántókat, réteket mindenütt a helybeli telek tartozékainak meghatározott nagysága szerint osztották ki. Perjés Géza összesítette a nyomásrendszer fajtáinak elterjedését is: eszerint 1 nyomús mindössze 4 helységben (1,79%) volt (Bárkány, Borosznok, Budalehota és Kékkő), de ezeknél általában megjegyzik, hogy a terület szűk és köves, a szántók inkább irtások (Kékkő). A legáltalánosabb a 2 nyomás volt, vagyis az a gyakorlat, hogy a szántóterület egyik felét vetették be, a másik egy évig ugaron pihent. E rendszer szerint 166 helység (74,44%) határát művelték, köztük olyan nagy határú és népes mezővárosokét is, mint Balassagyarmat, Losonc, Nagyoroszi, Nógrád, Szécsény. A 3 vetőre osztás gyakorlatát 53 falu közössége (23,77%) vezette be, köztük olyan nagyobbak, mint Fülekpüspöki, Karancsberény, Karancskeszi, Kisterenye, Rimóc, Szakái, Tarnóc, Varsány, Agrára történetírásunk általános nézete, hogy a három nyomás fejlettebb, mint a kettő, mert egyrészt a szántóterületnek nem a felét, hanem a 2 / 3-át veti be és változatosabb, több gabonafajta művelésére nyújt lehetőséget. Ez természetesen igaz, helytálló megállapítás. A forrás néhány falu esetében azonban rámutat arra, hogy ezekben a három nyomást kialakító helységekben csak kényszerből, a terület szűk volta miatt (ob angustiam territorrii) vezették be e rendszert — sok volt a paraszt és kevés a szántható, jól termő föld. Az őszi gabonák alá 4, néha 6 ökörrel háromszor, a tavasziak alá csak egyszer szántottak. A legáltalánosabb termények a kenyérnek való búza, rozs vagy keveréke, az „abajdóc" (kétszeres), illetve a takarmánynak termesztett zab és — csak jobb földeken — az árpa voltak. Az összeírok terméshozamot is tudakolták, az ismert 210
