Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Pálmány Béla: Nógrád vármegye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után 1683–1728

eskü alatt vallottak a paraszti életmódú emberek törvényes nemessége mellett, így a személyi kiváltságokat megőrizhették. Az a veszély azonban fennmaradt, hogy a gazdag birtokos urak visszafizették nekik az inscriptio-val szerzett telkeikre felvett zálogösszeget, és ebben az esetben az armalisták teljesen földtelenné válhattak. Ez esett meg a Vilkén lakó Nagy családdal. Gr. Forgách Ádám nevében Libercsey Mihály nevű gácsi kapitánya 1667-ben 200 Ft-ot, majd a későbbi években újabb összegeket vett fel Nagy Mátétól, aki ennek záloga fejében Vilkén két egész puszta házhelyet és más porciókat kapott. 1727-ben azután a gróf unokája, Forgácz János Ádám felajánlotta, hogy megfizeti a birtokra terhelt összesen 2783 Bit 33 d adósságát. Az armalista zálogbirtokosok, Nagy Antal, Nagy János és Velenczey Mihály a jogrend szerint rosszhiszemüek lettek volna, ha nem veszik fel a pénzt és nem adják át birtokukat a tulajdonosnak. Nem is tettek így, hanem békésen távoztak.

31 Mindhárman Szécsénybe költöztek és ott — más nemesekhez hasonlóan — új telket vettek bérbe. Az armalisták földjeinek visszaváltása majd csak a XIX. sz.-ra vált tömegessé — egyelőre ez a veszély csak keveseket fenyegetett. A végvári jellegű és a kiváltságos mezővárosok, továbbá az armalista nemesség előjogainak megőrzése vagy elvesztése ügyeiben felforrósodott társadalmi ellentétek éppúgy hozzátartoztak az újratelepülés korszakának társadalomtörténetéhez, mint a Habsburgok magyarországi abszolutisztikus kormányzati módszereivel kapcsolatos pro és contra törekvések, vagy a Neoacquistica Commissio „kuructalanító" és a protestáns „eretnekeket" létalapjukban támadó manipulációi. Az újratelepítés egyúttal a visszafoglalt területek legkülönbözőbb típusú feudális kiváltságainak a felülvizsgálatával, újraértelmezésével is járt — nem csak Nógrád vármegyében! Visszatérve az újratelepítés, az új honfoglalás főbb folyamatainak érzékeltetéséhez, folytassuk az egykorú megyei rovásösszeírások adatainak időmetszetekben való egymáshoz hasonlítását !

32 A fenti összeírás 1689. június 21-én kelt és hg. Eszterházy Pál nádor rendeletére készült porta-kiigazítási összeírás az újratelepítési folyamat legkorábbi szakaszának az eredményeit rögzíti. Az 1686 végén készült és a 4. táblán bemutatott összeírás szerint a szécsényi járás egésze még „totaliter déserta" volt, de mostanra 24 faluba már élet költözött. A „legnagyobb" községek a szolgabírói terület északi részén fekvő Mihálygerege és (Karancs) Keszi valamint a déli Buják és Csecse a maguk 1/4 adóportáival a többi három járásban csak közepes méretűnek számítanának, de 1/8 portaegység erejéig lakott már Marcal, Szirák és Szőlős is. Szócsény helyén a ferencesek még romot és bozóttengert találtak, de a környékbeli helységek közül élnek már kelet felé Endrefalva, Felfalu, Halászi, Ludány és Piliny, illetve nyugat felé Trázs, Hugyag és Csitár falvakban. A töröktől nemrég visszafoglalt Hatvan és Eger közelében lévő Zagyva völgyi helységek (Gede, Jobbágyi, Heréd, Kökényes, Lőrinci, Palotás, Szántó, Tárcsa) ekkor még néptelenek. De a lakott helyeken is 5—10 földbe ásott kunyhót kell elképzelni igás jószágokat nélkülöző szegény emberekkel. A kékkői járás Ipolytól délebbre eső részén benépesült már Borsosberény, (Diós) Jenő, Horpács, Guta, Kösd, Tereske, Nándor, Vadkert, Dejtár, Patak. Egy 1688-as kamarai összeírás néhányukról közelebbi képet is ad.

33 „Gyönő" vagyis Diósjenő faluban 12 magyar gazda élt és mindegyikük 1—1 szőlőt is művelt (1689-ben 1/8 adóportát mértek itt fel). Kosdon 14 jobbágyot találtak, szőlőjük valamennyiüknek volt, 8 gazdának 2 db is, de igásállattal csak 3 rendelkezett. Egyetlen parasztnak, Szabó Istvánnak volt 4 ökre és 4 tehene, kettőnek 1—1 lova — többi 11 jobbágynak semmi igaereje nem akadt! A losonci és a füleki járásokban találták ekkor is a legtöbb és legnagyobb 182